Magyar ügyek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Persze építsünk fel egy új Magyarországot, de gondolatunk ne rekedjen meg a trianoni határok között.

Lakatos Mihály
2020. 07. 08. 11:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igen ám, szólal meg Ábelben az opponens, de ha mindig csak előrenézünk, nem tudjuk, mi történik a hátunk mögött. Megengedhetjük magunknak, hogy ne tudjuk? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. Hogy Ádám volt az utolsó ember, aki ezt megengedhette magának. Intő jel van éppen elég. Vigyázó szemetek a Nyugatra vessétek, mert abból, ami ott történik, nemcsak Batsányi idején lehetett okulni! A Nyugat jelenkori tragédiája jól mutatja, hová vezet az elvakult jövőbe menetelés, a tények és az igazság elfedése és megerőszakolása lingvisztikai hókuszpókuszokkal! Aki a múltját elhanyagolja, nem vállalja, elveszíti azt. És aki elveszíti, azt a folyóba dobják. A múltja után. Mert a tények és az igazság megerőszakolását szükségszerűen követi az emberek megerőszakolása. Mi hát ehhez képest egy kis nyakfájás?

Persze építsünk fel egy új Magyarországot, de gondolatunk ne rekedjen meg a trianoni határok között, mert akkor valójában a kádári Magyarországot építjük újjá, ami teljes tévút. Hiábavaló fáradozás, nem lehetünk boldogok benne sosem. A kádári sem volt az. Nem kell összetéveszteni a jóllakottság érzését a boldogsággal. Magyarország egész egyszerűen nincs Kolozsvár, Kassa, Szabadka, Nagyvárad, Székelyudvarhely és a többiek nélkül. És ez fordítva is igaz. Aki az ellenkezőjét gondolja, olyan, mintha azt hinné, hogy a rózsa csak a bimbóból áll. Nem: a rózsa a bimbó, a szára, a levele és a gyökere együtt. Csak együtt virulhatnak. Egymás nélkül fonnyadásra vannak ítélve. Magyarország a jövőben is csak a múltjával együtt lehet az, ami: magyar ország. Védjük hát meg a múltunkat és elődeink emlékét, mert nem lesznek hálátlanok: cserébe arcot adnak nekünk, amelyet továbbvihetünk a jövőbe.

Európa kártékony és önveszejtő halandzsáját pedig engedjük el a fülünk mellett. A szavunk igen-igen és nem-nem legyen. Semmi más nem segíthet. Ábel jó ideje figyeli például, hogy külhoni nemzetrészeink milliónyi aláírás gyűjtésével próbálják felhívni az unió figyelmét égető gondjaikra. Ez rendben is van. Az viszont nincs rendben, hogy – fejet hajtva az európai képmutatás előtt – úgy próbálják tálalni, mint valamiféle összeurópai problémát. Holott az aláírások 90-95 százaléka az anyaországi és külhoni magyaroktól származik, s csak elenyésző hányada egyéb – az aláírásra kínkeservesen rávett – euró­pai kisebbségektől. Az unió mégis eljátssza, hogy összeurópai problémáról van szó (persze megoldani így sem fogja), mi meg eljátsszuk, hogy ezt elhisszük neki. Az eredmény: nulla. Talán itt az ideje kimondani hangosan és érthetően: ez magyar ügy. Okozója: Trianon. S mint ilyet kéretik megoldani. Például szerény (és jubileumi) történelmi jóvátételként. És tényleg: ha „csak” egymillió magyar írja alá a petíciót, és más nem, akkor a probléma nem is létezik?!

A tanulság számunkra: ha a tiszta és egyenes beszéd nem is mindig üdvözítő, a halandzsa soha.

Más fajsúlyú, de ugyanilyen fájó a sportműsorok közvetítésének ügye is: unió ide vagy oda, nagy nemzetközi sportesemények közvetítésekor a külhoni magyarok képernyőin ez olvasható: „Ez az adás csak Magyarország területén fogható.” Külhoni nemzettársaink száz évvel Tria­non után sem követhetik a magyar sportolók vetélkedését, nem hallgathatják a magyar kommentátor közvetítését, még lélekben sem lehetnek az anyanemzettel, azaz: újra és újra megélik Trianont. Cserébe nézhetik a román, szlovák és a többi sportoló bravúrjait. Miért? Mert mi szervilisen lekapcsoljuk a feléjük való sugárzást. Merthogy gazdasági érdekek, reklámozó multik, európai üzleti szabályok ezt várják el tőlünk. Holott ez is speciális magyar ügy. Nem lehetne kinyilvánítani végre, például egy „lex Trianon”-nal vagy „lex Hungary”-vel, hogy mi ez alól kivételt képezünk? Hogy a külhoni magyaroknak ennyi jár, mondjuk: történelmi igaz­ságtételként. Miért? Mert szét tetszettek szakítani a nemzetközösségünket. Anyagi kárpótlásul pedig felajánlanánk a magukat esetlegesen megkárosítva érző reklámcégeknek országunk elszakított kétharmada után járó százévnyi osztalékunkat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.