Ez az év persze elég meredek, ugye jöttek a bozóttüzek, a Covid, meghalt Kobe Bryant és Chadwick Boseman, Amerikában gyilkos darázsinvázió, Afrikában tomboló ebola, Mel Gibson folytatást akar csinálni a Passióból, szóval végül is simán elhihető az is, hogy egy akadémikus professzor könyvet szenteljen annak, hogy a nagyvárosok meredező épületei egytől egyig a toxikus, kirekesztő maszkulinitás elborzasztó jelképei. És ha jobban belegondolunk, mérlegeljük magunkban az elsőre talán abszurdnak ható felvetést, akkor talán esetleg még egy kicsit, hátha, nyomasztóbbnak érezzük majd a mindennapjainkat, nem igaz? Mert hát elnyomnak! Kilöknek a hideg betonra, amely nyáron meg forró, hogy kicsinek és gyengének érezzük magunkat a temérdek sokemeletes tégla-, üveg-, márvány- és acélfallosz elterülő árnyékában!
Ahogy viszont kiszaladnánk a rideg, marcona városból az anyatermészet lágy ölére, mindenütt égbe meredő fák kísértenek: hát hova kéne menekülnie az ember lányának, hogy biztonságban érezhesse magát?! Vulkánok, hegyek, dombok, sziklák zengik: ez sem a te helyed, inkább bújj be egy barlangba! Más építészek véleményére mondjuk felettébb kíváncsi lennék ebben a kérdésben. Mi lehet a megoldás? Esetleg hobbitlyukakban kéne elképzelni a jövőt? Bár a természet erre is kézenfekvő választ ad: ahol hegy van, ott van azért völgy is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!