Ki lopja a készletet?

Egy kilogramm marhahús előállítása közel hatvan kiló üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. A cheddar sajt, illetve a rokfort gyártása is bőven hagy ökológiai lábnyomot, csakúgy mint a kávé- és a kakaótermelés, valamint a pálmazsír előállítása. A kizárólagos növényi étrenddel ördögi körbe kerülnénk.

Állatvédők tüntetése és a vegetarianizmus népszerűsítése Barcelonában. Meglepő lábnyomok Fotó: Albert Gea Forrás: Reuters

A Föld lakosságának élelmiszer-fogyasztása az ipari forradalom után lódult meg, egyre többet elvéve bolygónk biológiai készletéből. Ma ott tartunk, hogy a mezőgazdaság a klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok negyedéért felel. Emiatt percenként összesen ötven tonna termőtalaj megy tönkre, 12 ezer tonna szén-dioxid kerül a légkörbe, és minden órában 690 hektár termőterület sivatagosodik el. A környezetszennyezésben különösen a hús- és tejtermékfogyasztásnak van nagy szerepe az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint.

Óriási az agrárium ökológiai lábnyoma, a legjelentősebb károsanyag-kibocsátók a kérődzők, például a szarvasmarhák és a birkák, mivel ezek az emésztésük során metánt termelnek. A brit Carbon Brief környezetvédelmi szakértői nemrég kiszámolták, hogy egy kilogramm marhahús előállítása közel hatvan, hasonló mennyiségű birkahúsé huszonöt kiló üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. Az, hogy a marha a listavezető, azért van, mert a tehenek növekedése hosszabb ideig tart, ezért több takarmányt és földet igényelnek.

Állatvédők tüntetése és a vegetarianizmus népszerűsítése Barcelonában. Meglepő lábnyomok
Fotó: Reuters

A harmadik helyen a különleges sajtok vannak, például a cheddar, illetve a rokfort. A meglepő ökológiai lábnyom oka, hogy a gyártásukhoz kilónként legalább negyven-ötven százalék zsír szükséges. Ehhez viszont több minőségi tej, illetve hizlaltabb állat kell. Érdekesség, hogy a világ sajttermelése napjainkban meghaladja a 22 millió tonnát évente, miközben az évezred elején ez csak 15 millió volt.

Tehát amikor a klímaaggódó „zöldek” a vélt környezettudatosságuk és vegetarianizmusuk elismeréseként egymás vállát veregetik, akkor a sajton kívül jusson eszükbe, hogy a negyedik, illetve az ötödik helyet nem állati termék, hanem az étcsokoládé és a kávé foglalja el a környezetkárosítók listáján. Amennyiben ezeket az árukat egységnyi tömegre vetítjük, akkor azt látjuk, hogy az előállításuk nagyobb kárt okoz, mint a sertéshúsé, még akkor is, ha kevesebbet fogyasztunk belőlük. Egy kilogramm tiszta étcsokoládé gyártása majdnem 19 kiló üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, míg ugyanennyi kávé több mint 16 kilóval terheli meg a környezetet. Ez azért van, mert többnyire trópusi régiókban termesztik, és rengeteg nitrogénalapú műtrágyát használnak fel, illetve sok esőerdőt irtanak ki a területfelszabadítás okán. Ezek mind éghajlat-módosítók – magyarázza a furcsa jelenség okát Hannah Ritchie, az Oxford Martin School kutatója. Mindezt példával is igazolja: az elmúlt ötven évben a faunaként is funkcionáló ghánai esőerdők nyolcvan százalékát irtották ki, főleg a kakaóültetvények létesítése miatt. Az, hogy a brazil ősterületek is lassan az enyészeté lesznek, újabb ökológiai problémákat vet fel. Az ipari lobbi mégis erősebb.

A listán a sokakat megosztó pálmaolaj (akár mint pálmazsír, hidrogénezett növényi olaj) előállítása következik, amely a kétezres évek közepétől lett a legfontosabb olajnövény. Becslések szerint 2050-re már 240 millió tonna lehet az éves termelés. Ám az indiaiak, indonézek – a termék kilencven százaléka innen származik – sem restek őserdőket irtani, zöld utat engedve az üvegházhatású gázoknak. Ráadásul a gyárakban megszámlálhatatlan gyermeket foglalkoztatnak, nem ritka a kényszermunka sem. Ugyanez vonatkozik az ipari ráktenyésztésre is: a délkelet-ázsiai és dél-amerikai erdők egy része szintén áldozatul esik az exportorientált, part menti feldolgozótelepek helyigényének.

Némileg jobb hír, hogy a sertés- és a baromfitenyésztés ökológiai lábnyoma kisebb, csakúgy, mint a banán, a hagyma, a rizs, illetve a krumpli termesztéséé. A statisztikák szerint a kör azért ördögi, mert amennyiben áttérnénk a növényi étrendre, akkor csaknem nyolcmilliárd tonna szén-dioxidot lehetne 2050-re megtakarítani. Mivel az ember mindenevő, a szakértők az egészséges hús–növény egyensúlyt preferálják. Arra viszont felhívják a figyelmet, hogy a káros­anyag-kibocsátás mérséklése érdekében nemcsak a talajt kizsigerelő mezőgazdasági módszerek elhagyására lenne szükség, hanem a kereslet átalakulására is.

A zöld energia színe

Pár év múlva véget ér a kétezres évek elején üzembe helyezett napelemek élettartama, ugyanis azokat húsz-huszonöt évre tervezték. Mivel egyelőre kevés használódott el, nem tudni, mi lesz a sorsuk. A probléma az, hogy az újrahasznosítás szabályozása világszerte kusza. Az unióban létezik ugyan rendelkezés, de Japánban, Indiában és Ausztráliában még csak most dolgoznak rajta. Az USA-ban egyedül Washington államban alkottak ezzel kapcsolatos törvényt. Amennyiben nem sikerül időben megoldást találni, akkor a Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség számításai szerint harminc év múlva 78 millió tonnányi forgalomból kivont napelem marad a nyakunkon, ráadásul a számuk évente hatmillió tonnával emelkedik. Ezek olyan értékes nyersanyagokat tartalmaznak, mint a szilícium vagy az ezüst, és újrahasznosítás nélkül a szeméttelepeken végzik. Ráadásul a berendezésekben ólom is lehet, amely a mérgező nehézfémek közé tartozik. A napkollektorok az Environmental Progress nevű környezetvédelmi szervezet tanulmánya szerint az atomhulladéknál is károsabbak az összetevők miatt. Hiába van a berendezések szétszerelésére, újrahasznosítására most is technológia, ennek aránya az Államokban csak tíz százalék körüli, hazánkban is csupán néhány cég foglalkozik ezzel. Az elektromos autók elhasználódott akkumulátorainak száma tíz év múlva világszerte elérheti a 140 milliót. Mindez azt jelenti, hogy 2030-ig 11 millió tonna elhasznált lítium­ion-akkumulátor halmozódik fel, amivel szintén villámgyorsan kezdeni kell valamit – derül ki a Morgan Stanley befektetési bank számításából. Az akkumulátorok öt-tíz százalékát hasznosítják újra, de hetvenszázalékos teljesítményen még akkor is működhetnének, ha már nem elégségesek a járművek hajtására. Ez az arány otthon a lakásban tökéletesen megfelelne.