Szekrényből koporsó – Rákosi-rendszer bemutatása

Az 1956 utáni és az 1990 előtti hazai történetírás számára nehezen megoldható feladatot jelentett a Rákosi-rendszer bemutatása.

A fő problémát az okozta, hogy bár az alapvető célokat, a szocializmus építését nem lehetett megkérdőjelezni, mégis számot kellett adni a sztálini diktatúra törvénytelenségeiről. A legegyszerűbb megoldás a gyakorlatban az volt, hogy egyes monográfiáknál vagy az érettségi tételek esetében az ország története 1945-ig tartott csupán. Volt ebben a megoldásban is méltányolható ráció, hiszen a történelmi távlat nem árt a múlt feltárásához. De a valódi ok az esetek többségében mégiscsak az óvatosság volt.

Aki azonban rámerészkedett a korszak vékony jegére, bátran használhatta az időszakot leíró, hivatalosan engedélyezett megállapításokat: a pártvezetés szektás volt, dogmatikus, hibás és elsietett döntések születtek, túlságosan sablonos módon másolták a Szovjetuniót, sőt még a szocialista törvényesség terén is történtek visszaélések.

A rendszerváltást követően még éveken keresztül fel-felbukkantak a Kádár-kor hivatalos történelemszemléletének együgyű magyarázatai és skatulyái, sőt még napjainkban is előfordul, hogy tájékozatlanok vagy meggyőződéses kommunisták ezeket használják. Persze a források számának exponenciális növekedésével egyre kevésbé működhet a szerecsenmosdatás. A szakmabeliek és az érdeklődő nagyközönség számára nem lehet kétséges a könyörtelen valóság. Amelynek lényegét teljes egészében sohasem fogjuk megérteni, de egyre jobban megközelíthetjük.

Ehhez segít hozzá egy most megjelent tanulmánykötet, amely egy 2019 májusában rendezett konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A Rajk-per éve: közelítések 1949-hez című könyvben tizennégy tanulmányt olvashatunk, amelyeket a szerkesztő, Takács ­Tibor hat egységbe csoportosított. Az egymással laza kapcsolatban álló tanulmányok között van időben vissza­felé lépegető nyomozás egy eltűnt orvos, ­Podhradszky Lajos után, akinek kálváriája ugyan teljes mélységében nem tárul az olvasó elé, ám jó okkal feltételezhető, hogy az orvos vére az embertelen rendszer fenntartóinak lelkén szárad. Olvashatunk a kelet-európai országok sztalinizálásáról Baráth Magdolnától vagy a sajtó gleichschaltolásáról Takács Róberttől.

A 267 oldalas kötet összes tanulmányát terjedelmi okokból rövid ismertetésben lehetetlen bemutatni. Papp István Szabó Dezső temetése és a Rajk-per című munkája azonban mindenképp kiemelendő. Szabó Dezső romantikus teatralitással Châteaubriand nyughelyéhez hasonló mauzóleumot képzelt el magának, de nem a tengerparton, hanem a Gellért-hegy ormain. Mivel 1944-re komoly rajongótábort tudhatott maga mögött, elgondolása nem is volt esélytelen. Szabó Dezső az ostrom alatt halt meg a József körút 31/a alatt álló ház pincéjében. Papp István tanulmánya a halál okaként két verziót említett: szívrohamot és tüdőgyulladást. Magam harmadik változatot is ismerek: a légópincében jelen lévő fiatal, egyébként orvostanhallgató rajongója végzetes alultápláltságot is említett. A holttestet a liftaknában helyezték el, majd másnap konyhaszekrényből átalakított koporsóba fektették az írót. Tíz nappal később temették el a Rákóczi tér József körút felőli részén. Ideiglenes sírját a Községi Temetkezési Intézet hamarosan meg akarta szüntetni, de az író ismerősei megakadályozták, hogy Szabó Dezső holtteste tömegsírba kerüljön. Exhumálását végül 1949-ig sikerült elodázni hívei­nek, ám a Gellért-hegyre gondolt mauzóleum az író tevékenységének átértékelése miatt nem valósulhatott meg.

(A Rajk-per éve: közelítések 1949-hez. Szerk.: Takács Tibor. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–Kronosz Kiadó. Budapest–Pécs, 2020. Ára: 4350 forint)