Tragikus szesztúra

Az MS Estonia elsüllyedése – a Titanicé után a második legtöbb emberáldozatot követelő hajószerencsétlenség békeidőben – 26 év után is újabb kérdéseket vet fel. A napokban közölt felvételeken hatalmas lyuk látható a hullámsírban nyugvó hajótesten. Az engedély nélküli kutatást végzők szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az észt hajó tengeralattjáróval ütközött.

Az Estonia 1990-ben. A katasztrófáról szóló mendemondák nem akartak elcsitulni Fotó: Getty Images

A Discovery tévécsatorna a szerencsétlenség 26. évfordulójára, szep­tember 28-ára időzítette az MS Estoniáról készült dokumentumfilm bemutatását. A komphajó 1994 óta a Balti-tenger nemzetközi vizein, mintegy nyolcvan méter mélységben nyugszik. Egy 1995-ben született háromoldalú egyezmény, amelyet Svéd-, Finn- és Észtország írt alá, kimondja, hogy az elsüllyedés helye nemzeti sírhelynek számít, ugyanis a hajótest több száz áldozatot rejt magában. A tragédia után az is felmerült, hogy a felszínre hozzák az összes elhunyt tetemét, de végül erről letettek, attól tartva, hogy a búvárok nem bírnák ki a rájuk nehezedő súlyos lelki terhet. A háromoldalú megállapodás kimondja azt is, hogy a halottak méltóságának megőrzése érdekében semmilyen videófelvétel nem készíthető az elsüllyedt hajóról.

A dokumentumfilm alkotói ezek szerint inkább vállalják a pert, csak hogy igazolják feltételezésüket. Német bejegyzésű drónt eresztettek a tengerbe, amely lefilmezte a hajótesten lévő mintegy négy méter hosszú és 1,2 méter széles lyukat, amelyről eddig nem szóltak az MS Estoniáról készült jelentések. Már csak azért sem, mert ilyen képfelvétel nincs a hajóról. „A felfedezés, amely mindent megváltoztat” – ezzel a címmel tűzte műsorára a dokumentumfilmet a csatorna. A filmben szakértők erősítették meg azt a korábbi feltételezést, hogy mivel zátony nem található a térségben, sem szikla, amely a süllyedés közben a hajótest ilyen mértékű károsodását okozhatta volna, így egy nagy „tárggyal” történt ütközés miatt keletkezhetett a lyuk. Ez a tárgy pedig csak tengeralattjáró lehetett. Az információk minapi előkerülése után a három kormány bejelentette, hogy új közös vizsgálatról kezdenek egyeztetni.

Mi történt az 1994. szeptember 27-ről 28-ra virradó éjjelen? Észtország fővárosában, Tallinnban várakozott a 19 órai indulásra az MS Estonia komphajó. Az úti cél Stockholm, amelyet 15 óra múlva kellett elérnie. A fedélzeten 989 fő tartózkodott, ebből a 186 fős személyzet zöme észt volt. A 155 méter hosszú és hatvan méter magas, többemeletes komphajón 17 nemzet állampolgárai utaztak, de a svédek többségben voltak 552 fővel, őket követték az észtek 347 polgárral. Már őszi időjárás uralkodott a Balti-tengeren, néhol 95 kilométeres szél süvített, amely a hullámokat négy-hat méteresre korbácsolta fel, de volt olyan túlélő, aki 12 méteres hullámokról beszélt. Egyesek arról számoltak be, a rossz súlyelosztás következtében – ami valószínűleg a gépkocsik nem megfelelő parkolásakor történt – mintha egyik irányban kissé megdőlt volna a hajó. De ez nem különösebben zavarta az utasokat, ugyanis a fedélzeten kapható olcsó szeszes italokkal kiegyenlítették a csekély szintkülönbséget. Népszerű szesztúra volt ez, a skandináv országok polgárai a vámmentesen kapható nedűkért tódultak az egynapos keleti városnézési utakra, a volt Szovjetunió balti államai pedig örömmel fogadták a szomjas vendégeket. A visszaúton is alaposan feltankolták magukat, hiszen ilyen csekély áron jó ideig nem juthattak alkoholhoz.

Az Estonia 1990-ben. A katasztrófáról szóló mendemondák nem akartak elcsitulni
Fotó: Getty Images

A menetrend szerint 14-15 csomóval, 26-28 kilométeres sebességgel haladt a komp úti célja felé. Éjfél után már számosan pihenőre hajtották a fejüket kabinjukban, hogy még aludjanak pár órát a stockholmi megérkezés előtt. Mintegy száz kilométerre távolodtak el az észt partoktól, és félórányi útra voltak a finn határvizektől. Az ébren lévő túlélők szerint 1 óra 02 perckor éles lökést észleltek, amelyet fülsüketítő, fémes csikorgás kísért. A hivatalos indoklás szerint ekkor szakadt le a hátsó rámpa, amelyen betört a víz.

A hajó pillanatok alatt megdőlt tíz fokkal, az emberek pánikszerűen keresték a kiutat, mindenki mentőmellényért futott, de volt, aki már belevetette magát a tengerbe. Érthetetlen módon a legénység csak 1 óra 22 perckor adta le az első SOS-jelzést, amelyet a finn parti őrség és a közelben haladó hajók is vettek, mindegyik a komp segítségére sietett. Ám 1 óra 48 perckor az MS Estonia eltűnt a radarról. A segítségre érkezők 137 személyt tudtak élve kimenteni a hideg tengerből, és 94 embert már csak élettelenül kihúzni. A szerencsétlenségben 852-en vesztek oda, ebből 650 fő a komphajóban rekedt.

Az európai polgári hajózás történetében ilyen veszteség a Titanic katasztrófája óta nem fordult elő. A szakértőket a hivatalos jelentések gyors elkészülte után az döbbentette meg, hogy nem kaptak választ arra a kérdésre: miként tudott ilyen hatalmas hajó, amelyet nem ért robbanás, sem egyéb külső támadás, kevesebb mint ötven perccel az észlelt vészhelyzet után elsüllyedni. Magyarán nem adtak sok hitelt az előálló magyarázatoknak. Ráadásul az MS Estonia a függetlenné vált Észtország egyik büszkesége volt.

A Szovjetunió felbomlása után ez volt az első hajó, amely Tallinnt összekötötte a nyugati Európával. A Németországban gyártott járművet Helsinki vásárolta meg, majd az észt Estline Marine hajózási vállalat dédelgetett kedvencévé vált.

Finn katona a vízből kiemelt áldozatokkal a szerencsétlenség másnapján. 650 ember rekedt a hajótestben,
összesen 852-en vesztek oda
Fotó: Reuters

A katasztrófáról nem akartak elcsitulni a sajtó által is erősített mendemondák. Volt olyan svéd újságíró, aki pályájából éveket arra áldozott, hogy bebizonyítsa: robbanás történt a hajón, amely lehetett terrorcselekmény vagy a szállítmányokból eredő baleset. 2000-ben egy kalandor le is filmezte a nagy lyukat a hajótesten, de akkor belső robbanást gyanítottak. Már a kezdetek kezdetén felmerült az a feltételezés, hogy az Estonia tengeralattjáróval ütközött. De a svéd, finn és észt tagokból álló vizsgálóbizottság ezt a változatot figyelmen kívül hagyta. Különösen Svédország sürgette a vizsgálat mielőbbi lezárását. De Észtországban is – az ilyen bonyolult ügyeknél szokatlanul hamar – az Estline hajótársaság ­biztosítócége gyorsan kifizetett kártérítésként 130 millió eurónyi összeget a túlélőknek és a halottak hozzátartozóinak.

Tavaly került sor évtizedes nyomozás után arra a perre, amelyet az elhunytak több mint ezer rokona indított a francia Nanterre-ben. Ugyanis francia volt az a cég, a Bureau Veritas, amely kiállította a bizonylatot, hogy az Estonia alkalmas tengeri közlekedésre. Mellé ült a vádlottak padjára a gyártó német vállalat, a Meyer Werft is. A vádlók azt akarták bizonyítani, hogy a két cég felelős a bekövetkezett katasztrófáért. Ezt különösen arra alapozták, hogy a felülvizsgálatot végző francia cég tudatában volt annak, ahogy a hajót eladó finnek is, hogy az Estonia csak 37 kilométerre távolodhat el a partoktól, tehát több száz kilométer hosszú hajóutakra nem alkalmas. Ám erről a tallinni vevőket elfelejtették tájékoztatni. Kiderült az is, hogy a tallinni indulás előtt a Svéd Hajózási Felügyelet két munkatársa átvizsgálta a komphajót: 14 olyan hibát állapítottak meg, amelyek kijavítása nélkül az Estonia nem lett volna tengerre bocsájtható. Ám ez a vizsgálat „nem minősíthető hivatalosnak”, és órákon belül az Estonia már a habokat szelte. A nanterre-i bíróság ítélete szerint a vádak nem álltak meg. Így idáig senkit sem marasztaltak el a hajókatasztrófa ügyében.

Tételezzük fel, hogy az igazat pedzegeti a most bemutatott dokumentumfilm, valóban szerencsétlen ütközés eredményezte az MS Estonia elsüllyedését. A huszadik században a Balti-tenger mindig is tele volt tengeralattjárókkal. Svéd, orosz, német vagy esetleg finn tengeralattjáróról van szó? – ki tudja. És most, 26 év után a vegyes bizottságnak az a feladata, hogy kiderítse, melyik ország lett volna a ludas. Nyilván, ha eddig eltagadták, akkor ezután is ezt teszik. Egy azonban biztos, hallunk még az Estonia tragikus útjáról.