Egy hölgy portréja

Dmitry Dubitsky orosz műgyűjtő a Magyar Nemzeti Levéltárnak ajándékozta Dudits Andor Női portré című olajfestményét. Ennyi a hír, és hozzá némi magyarázat: az alkotást egy német galériában fedezte fel az ajándékozó, aki küldetésének érzi, hogy a külföldön található magyar festőművészeti alkotásokat felkutassa és megismertesse a hazai nagyközönséggel. De vajon mi motiválja a gyűjtőt, és ki volt Dudits Andor?

Dmitry Dubitsky műgyűjtő Dudits Andor Női portré című olajfestménye előtt. A kép közművelődési programok tárgya is lesz Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár/Lantos Zsuzsanna

Történelmünk során számos hazai gyűjtemény megsemmisült vagy szétszóródott, rablás, fosztogatás áldozata lett. Az is hétköznapi eset, hogy egy 56-os magyar örököse, aki már nem is beszél magyarul, árverésre bocsátja a hagyatékban talált műveket. Ezek után bárhol a világban felbukkanhatnak magyar vonatkozású remekművek, és egy kis szerencsével haza is kerülhetnek.

Az viszont már kevésbé közismert, ki volt ­Dudits Andor. Pedig az alkotásai között járunk. Miért merült feledésbe a neve? Ez sem véletlen: a két világháború közötti politikai elithez való kapcsolódása megrendeléseket is hozott a festőművész számára. Dudits 1944-ben meghalt, így esélye sem volt védekezni az ellene felhozott vádak ellen ’45 után. Dekadens, kismester, elmondták mindennek, és főképp agyonhallgatták. Díszsírhelyét a Farkasréti temetőben megsemmisítették, annak ellenére, hogy az 1890-es évektől kezdve számos díjjal ismerték el tehetségét.

Még így is szokatlan, miért érzi küldetésének egy orosz műgyűjtő, hogy felkutassa számunkra a külföldön található magyar művészeti alkotásokat. Milyen motiváció áll az ajándékozás hátterében? A Dudits és Dubitsky vezetéknév összecseng, de persze művész és műgyűjtő nem áll rokonságban egymással. Bár az ajándékozó viccelődve megjegyzi: elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer majd felveszi a Dubits művésznevet.

Ne csak turistaként

– Kezdem az elejéről: 1987 nyarán látogattam először Magyarországra, egy hónapot töltöttem itt, és ez az idő elegendő volt arra, hogy beleszeressek az országba. Egyre gyakrabban jöttem – meséli Dmitry Dubitsky. – Akkoriban Munkácson éltek a szüleim, és amikor ellátogattam hozzájuk, számtalanszor együtt utaztunk tovább Magyarországra. Közben arra is rájöttem, lehetetlen megérteni egy országot, ha csak turistaként látogatjuk, ezért 2014-ben Magyarországra költöztem egy évre, hogy megtanuljam a nyelvet, és még inkább megértsem a magyarok mentalitását. Ezek után döntöttem úgy: maradok. Megkaptam a tartózkodási engedélyt, ingatlant vásároltam, és folytattam a magyar kultúra, az irodalom és filmművészet tanulmányozását. Ekkoriban kezdtem érdeklődni a magyar festészet iránt.

A műgyűjtő végzettsége szerint ugyan mérnök-közgazdász, és a bankszektorban dolgozott Moszkvában, de már ott is részt vett kiállítások, bemutatók és más kulturális rendezvények szervezésében.

– Mindig is vonzott a művészet – mondja.

– Eleinte csak magamnak vásároltam festményeket a gyűjteményembe. Kizárólag magyar művészek alkotásai érdekeltek. Jártam a galériákat, megfordultam kiállításokon, gyűjtőknél, aztán elkezdtem nézegetni az online aukciókat is, és rácsodálkoztam, milyen hatalmas számban találhatók magyar művészek alkotásai szerte a világban. Úgy véltem, ez nem igazságos: a magyarok által alkotott festményeknek Magyarországon van a helyük. Ha létezik történelmi igazságosság, akkor legyen kultúrtörténeti is, hogy elsősorban az itt élők élvezhessék honfitársaik festményeinek szépségét. A turisták pedig ugyanúgy megtekinthetik ezeket az alkotásokat Magyarországra látogatva. Így született meg a Hazatérés című projekt ötlete bennem. Elkezdtem céltudatosan keresni a magyar művészek festményeit külföldön, hogy visszajuttassam azokat Magyarországra. De mi értelmük lenne a magángyűjteményemben? Úgy gondolkodtam, hogy inkább felajánlom hazai szervezeteknek és intézményeknek a képeket, csak hogy minél többen gyönyörködhessenek bennük, és örülhessenek a magyar alkotások hazatérésének.

De miért pont a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) épületébe került Dudits Andor Női portré című olajképe? Hogyan kapcsolódik a festőművész élete a Bécsi kapu téri palotához, amely hosszú ideig az első és egyetlen eredetileg is levéltári célokra létrehozott épülete volt hazánknak? Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter érdeme, hogy a csupasz falú házból a történelmi múlt, a nemzeti identitás emlékezet- és forrásőrzőhelye – igazi palota lett. Klebelsberg az épület nyilvános tereiben látható történelmi jelenetek elkészítését a korszak elismert művészére, Dudits Andor festőre bízta, míg a dekoratív falfestmények, a címeres üvegablakok és más díszes berendezési tárgyak Róth Miksa üvegművész műhelyében készültek.

A történelmi falképek alkotójától jelenleg leginkább nőalakok találhatók a műtárgypiacon. Ezek úgynevezett megélhetési képek, a festő ugyanis a „magas művészet” mellett számos női portrét készített – kifejezetten eladásra. Az ilyen típusú olajképek a polgári lakások díszítésére kiválóan alkalmasak, ezért is van rájuk kereslet a műtárgypiacon. Dudits Női portré című alkotása 2014-től már bizonyosan külföldön volt, szerepelt is aukciókon.

Dmitry Dubitsky műgyűjtő Dudits Andor Női portré című olajfestménye előtt. A kép közművelődési
programok tárgya is lesz
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár/Lantos Zsuzsanna

A rejtőzködő festő

– Közgyűjteményben jellemzően nem találni ilyen képeket – ismeri el Reisz T. Csaba főlevéltáros, az MNL Országos Levéltára címzetes főigazgatója. – Múltunk kutatása során azonban épülettörténettel is foglalkozunk, fontosnak tartjuk tehát, hogy a magunk szakmai eszközeivel méltó módon megemlékezzünk Dudits Andor festőművész életéről és művészetéről. Annál is inkább, mert rajtunk kívül senki más nem vállalta fel eddig ezt a küldetést. Miközben több elkallódó Dudits-műről is tudomásom van, igen-igen sajnálnám, ha további értékek is elvesznének. A Női portré a közművelődési programjainkon fog hasznosulni: oly módon helyezzük majd el az olajképet, hogy a külsős látogatók is gyönyörködhessenek benne az épületvezetések alkalmával.

Dudits Andor sokszínű művészegyéniség volt, városképeket, zsánerképeket, történeti és egyházi vonatkozású alkotásokat is festett, készített iskolatörténeti tablótervet és könyvillusztrációt, miközben új művészeti technikákkal is kísérletezett. A XX. század első évtizedé­ben oltárképet festett Bácskatopolya (Topolya, ­Szerbia) katolikus temploma számára, és a breznóbányai (Brezno, Szlovákia) templom hat szekkóját is elkészítette. A kassai dómban II. Rákóczi Ferenc életútját képregényszerűen bemutató frízt festett az első világháború idején, majd oltárképet Kalazanci Szent Józsefről egykori iskolája, a pesti piarista rendház kápolnájában. Az első világháborús vereség és a területi veszteségek személyesen érintették, hiszen több alkotása is a határon túlra került. Dudits Andor művészetének megítélését a későbbiekben nagyban befolyásolta, hogy az ország integritásának megmentésére törekvő irredenta egyesület, a Védő Ligák Szövetsége pályázatára 1920 nyarán megfestette azt a jelenetet, amikor a nemzeti hadsereg budapesti helyőrsége 1920. április 11-én felesküdött a kormányzó előtt. A kép teljes nagysága 6,70 × 2,75 méter, amelyhez a korabeli politikai elit számos tagja – élükön Horthy Miklós kormányzóval – portrét ült. A festmény ünnepélyes bemutatására a Magyar Nemzeti Múzeum Kupolacsarnokában került sor 1923. május 13-án. Az alkotás a korabeli politikai propaganda egyik kedvelt darabja lett, és a mű számos fontos ember barátságát – és ezen keresztül állami megrendelések sorát – hozta a már ekkor is híres és elismert művésznek.

Mivel az MNL célkitűzései között ott szerepel, hogy a Dudits Andor életére és alkotóművészetére vonatkozó adatokat feltárja, a jövőben bizonyára megjelenik majd a Női portré kiállításaikon és az életművet bemutató kiadványokban is. Jó tudni, hogy a festőművésznek Facebook-oldala is van: a Dudits Andor-emlékoldalt Reisz T. Csaba szerkeszti.

– Nem vagyok a közösségi média aktív fogyasztója – mondja –, bár el kell ismernem, annyi haszna azért van, hogy felbukkannak időnként ismeretlen Dudits-képek a festő Facebook-oldalán. A Dudits-rajongók köre egyre bővül, aminek érzékelhető az árfelhajtó hatása, és bízom benne, hogy a festő kvalitásos képei is előjönnek ennek köszönhetően. Nagy tehetségről árulkodnak korai zsánerképei, de közülük számosról semmit nem tudunk. A Klinikai ambulatórium (Rendelő órában) című, első kiállított festményét Munkácsy Mihály kirakta a párizsi műtermének falára – erre Dudits igen büszke volt. Ezt a képet látványában csak azért ismerjük, mert egy német családi lapban megjelent a reprodukciója, amikor 1891-ben Berlinben kiállították. Máskülönben azt sem tudnánk, hogyan néz ki. Dudits Andorral eredetileg az MNL épülete miatt kezdtem el foglalkozni, de most már azért is szeretnék minden fellelhető adatot összeszedni a művészetéről, hogy az életmű minél teljesebb ismeretében hozhassanak róla ítéletet művészettörténészek és műértők egyaránt. Reményeim szerint az előkerült képek és iratok változtatni fognak Dudits Andor megítélésén.

Hazatérés projekt

Az ajándékozó Dmitry Dubitsky több olyan helyzetet is megélt már, amikor műértők számára teljesen ismeretlen, korábban kiállításon soha nem szerepelt festmények kerültek vissza Magyarországra. Különleges pillanat volt Basch Árpád Felhős Balaton című művének haza­érkezése a nyáron: amikor az angliai Steiner-Mil­hofer család tagjai megtudták, hogy a műgyűjtő a keszthelyi Balatoni Múzeumnak szeretné ajándékozni, örömmel beleegyeztek, hogy eladják a Felhős Balatont. A Steiner-Milhofer család egykor Magyarországról emigrált a szigetországba, és számos festményt rendelt Basch ­Árpádtól, például egy portrét a dédnagymamáról.

– Mi lesz a következő alkotás, amely újra otthonra talál itthon?

– Farkas Szilárdnak, Letenye polgármes­terének felajánlottam a város neves szülöttje, Kalivoda Kata festő, grafikus, karikaturista alkotásait, amelyek egy leendő múzeum első kiállítási darabjai lesznek. És éppen ezen a héten tért haza Kanadából Drégely László művész egyik festménye, melyet a nagykanizsai Thúry György Múzeumnak fogok ajándékozni. Szeretném, ha nem feledkeznénk meg a kultúráról ebben a járványos, gazdaságilag nehéz időszakban sem, amely a társadalom lelkiállapotát különösen megterheli. Még ha nem tudunk is ellátogatni most múzeumokba, mégis azt remélem, hogy fenn lehet tartani az érdeklődését a festészet és általában a magyar történelem iránt. Az én esetem mindenképpen ezt példázza: a magyar festészet fogott meg először, aztán jött a Hazatérés projekt gondolata. A második világháború során elveszett magyar festményeket is szeretném felkutatni, és erősen foglalkoztat azoknak a műveknek a sorsa is, amelyekre immár külföldiként tekintünk, bár a magyar kultúrához való kapcsolódásuk elvitathatatlan. A történelmi Magyarország szülöttjeinek az a világ adott inspirációt remekműveik elkészítéséhez. A határt meg lehet jelölni a térképen, meg lehet rajzolni a földön is, de a művészetet – a festészetet vagy a zenét – nem lehet határokkal elválasztani.