Ennyi volt az ötlet, s ebben is maradtunk.
Elmentem Nagy Lászlóhoz, és előadtam neki az egészet. „Jó, jó – mondta –, de hát én ezekhez a táncokhoz nem nagyon értek.” „Az nem baj – válaszoltam –, fölmegyünk együtt a Toldy-gimnázium tornatermébe, ahol a Bartók-együttes próbál, és megnézzük a táncokat nyers, illetve társastánc formában.”
Így is történt. Belépve a tornaterembe Nagy László meglátta a fal mellett lógó mászóköteleket. Azonnal odasántikált (köztudottan rossz, járógépbe szorított lábaival), és puszta kézzel virtuózan felhúzódzkodott a kötél végéig. Majd vissza, és leült megnézni a gyimesi táncokat. Nagy hatást tettek rá, s kimondta végre: „No jól van, megcsináljuk!”
Aztán – már a lakásán – egy csomó összegyűjtött eredeti táncszót tettem az asztalára, s ezek alapján kielemeztük az egyes táncfajtákhoz tartozó verstani elemeket (szótagszám, hangsúlyok, tagolódás és így tovább).
Ezzel az én munkám be is fejeződött, már Japánban hallottuk a hírt, hogy megírta a verset, s annyira vállalta munkássága részének, hogy később a Bartók-együttesnek ajánlva meg is jelentette.
A koreográfia is elkészült, amely a bemutatón közönségsikert aratott, csupán az előadás után rendezett szakmai vitán kérdezte meg valaki felháborodva: „Vajon mit szólt volna ehhez Nagy László, ha látta volna, mit csinálnak az ő szép verséből?”
Mi Tokióban a hozzánk írt levelekből értesültünk a történtekről. Martin György így számolt be róla – kritikától sem mentes – levelében: „A Nagy László-féle gyimesi táncok ötlete jól bevált, ha a vers nem is érvényesült kellőképpen. [Timár] Sanyi szépen megcsinálta a táncot. Színpadon nem láttam, csak próbán, de így is jónak véltem. A baj csak a szöveggel volt. Azt hiszem, nem is lesz addig érthető, míg külön hangszórón kivezérelve egy ember el nem mondja a tánc mellett a szöveget. A tánc Szegeden, úgy hallottam, jó benyomást tett. A gyimesi táncot lebecsülő, trágyaszagot emlegetők is erről elismeréssel nyilatkoztak, s szembeállították a korábbi változattal, hogy ez igen, ez már valami! A tényleges változás csak annyi, hogy nagyobb tömeg, néhány szerény színpadi s térötlettel, jól sikerült többszólamúsággal mozgalmasabbá vált a tánc képe anélkül, hogy revüízt kapott volna. Az a belső meghitt kamarahangulat – ami nekem a kis gyimesiben tetszett – viszont elveszett. Szegedre nem mentem el, mert azzal az egésszel nem értek egyet, bár sokat fizetnek a zsűrizésért.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!