Tudod, hogy Rákosi Mátyás tanítványom volt Szegeden? Legjobb tanuló. Stréber.
(Babits Mihály beszélgetőfüzetei, 1938–1941)
*
Rákosi Mátyást is csak a peremen élte meg, de még mielőtt „népünk szeretett atyja”, azaz diktátor lett volna. Családja egy időben Sopronban élt. Rákosi apja tojás-, baromfi- és tollkereskedő volt. Ezt az író nem nevezi sem hátránynak, sem előnynek, nem kíván gúnyolódni ezen, az életfenntartás egyik lehetséges formájának tartja. Úgy véli azonban, hogy ennek a kispolgári származásnak nagy szerepe volt abban, hogy a Rákosi-rendszer „olyan kivételes dühhel és engesztelhetetlen gyűlölettel éppen ama kispolgári osztály jámbor tömegei ellen” fordult, amelyből maga is vétetett. Szerinte a bankigazgatónak, gyárosnak, vállalkozónak, tehát a nagypolgári rétegnek még akadt mentsége, de a kisembereken könnyedén gördült át a politikai rendőrség mindent ellapító gépezete. Épp mert ez máskor is így volt, mert Rákosit is ez a kispolgárellenesség sújtotta, kialakult benne a hatalmaskodás vágya. Peéry Rezső humanitásának erejére vall, hogy még a diktátor sorsát is megérti.
A nagypolgárságnak nem volt szüksége származását „túlpótolnia”. „Hanem a kisembernek, a kispolgárnak a sorsa attól még lehetett viszonylag nehéz és keserves. A faji és vallási türelmetlenség ostora elsősorban rajta csattant, elsősorban neki kellett az alkalmazkodás útjait olykor a polgárságnál erőteljesebb – s persze komikusan ható – igyekezettel keresnie. Itt azután lehetett s kellett is sokat feledtetni és pótolni, amíg a szegény tollkereskedő papa szorgalmas és becsvágyó Mátyás fia eljutott a Keleti Akadémiára és Londonba.”
(Új Látóhatár, 1978/3.)
Ma, amikor az egész magyar nép forró szeretettel ünnepli nagy vezetőjének, Rákosi elvtársnak 60. születésnapját, a megújult magyar történettudomány külön is részt kér magának az ünnepségből. Rákosi elvtársban az egész magyar nép bölcs tanítómesterét tiszteli. De a magyar történettudomány külön hálával is tartozik Rákosi elvtársnak azokért az útmutatásokért, amelyekkel a magyar történet számos igen fontos kérdését megvilágította. „A mi pártunk – mondotta Rákosi elvtárs – kétségtelenül a magyar élet »legrégibb«, »legmélyebb« pártja. Nemcsak azért, mert a magyar dolgozók legszélesebb tömegeire támaszkodik és mert, kíméletlen üldözések közt felnövekedve, a legmélyebb felelősséget érzi a magyar nép sorsáért. De azért is, mert „mi tanultunk a legtöbbet a nemzetközi viszonyokból, a munkásmozgalmak és szabadságharcok történetéből, a XX. század leghatalmasabb eseményeiből, a szovjet forradalomból s mi tudtuk eddig az összes pártok közül az így nyert tapasztalatokat legjobban hazánk talpraállítására és újjáépítésére használni”.