Kertész napszemüvegben

Királypuccs – Végzetes következmények: kísérlet a Habsburg-restaurációra 1921 húsvétján.

Budapest, 2012. december 28. A 2013. január elsejével megalakuló Országgyûlési Õrség ünnepélyes eskütételének fõpróbája a Parlament Kupolateremében 2012. december 28-án. MTI Fotó: Beliczay László Fotó: Beliczay László

IV. Károly 1921 húsvétján először egyik legfőbb magyarországi támogatójához, Mikes ­János szombathelyi püspökhöz ment, s vele szorosan együttműködve a főpapi székhelyen megkezdte hazai politikai tevékenységét. Ez a harmadik alkalom volt, hogy az országba szeretett volna jutni. A korábbi két esetben azonban föltartóztatták. Először Kovács Gáspár, másodszor Miskei álnéven próbálkozott, de ez alkalommal sikerrel járt: Sanchez nevű spanyol kertészének útlevelével indult el svájci emigrációjából egy hátizsákkal, fekete napszemüvegben, festett bajusszal és hajjal. Szombathely környékén tartózkodott a volt király visszatérte idején a legitimista politikus, Sigray Antal ivánci birtokán Teleki Pál miniszterelnök, valamint a püspöki palotában volt a katolikus pap Vass József, vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki éppen lelkigyakorlatot tartott a kereszténység legnagyobb ünnepét megelőző napokban.

A volt uralkodó 1921. március 27-ét a fővárosban töltötte, ahol a budai várba megérkezve előbb királyi lakosztályának a megnyitását kérte, majd tájékoztatta Horthy Miklóst, hogy szeretné átvenni az államfői teendőket, s azt állította, hogy ebben a szándékában a francia miniszterelnök, Aristide Briand is támogatja. A kormányzó erre a kisantant esetleges katonai agressziójára, illetve a nemzetgyűléstől kapott fölhatalmazására és a törvényhozásnak tett esküjére hivatkozott, s úgy vélte, hazánk érdeke, hogy ne adja át a hatalmat, és arra kérte Károlyt, térjen vissza Szombathelyre. Búcsúzásként IV. Károly átnyújtotta Horthynak a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, valamint az Otranto és Szeged hercege címet adományozta neki. A kormányzó azonban sem a kitüntetést nem viselte soha, sem a főnemesi címet nem használta.

A volt király – pontosabban: az akkoriban „bizonytalan jogi helyzetű” uralkodó, hiszen hivatalosan és egyértelműen nem mondott le, s még nem fosztotta meg trónjától a magyar törvényhozás sem –

1921. márciusi visszatérte nemcsak belpolitikai bizonytalanságot okozott, hanem külpolitikai nehézségeket is.

A győztes hatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország budapesti képviselői jegyzéket küldtek Teleki Pál miniszterelnöknek 1921. április 3-án, amelyben lényegében katonai beavatkozással fenyegették meg a magyar kormányt a Habsburg-restauráció esetére. Ebben a dokumentumban olvashatjuk, hogy „ezen kísérletnek akár csak pillanatnyi sikere is Magyarországra nézve végzetes következményeket vonna maga után”. Majd hozzátették: IV. Károly magyarországi tartózkodása veszélyezteti „Közép-Európa békéjét”, s az antanthatalmak minden felelősséget elhárítanak magukról arra az esetre, „ha a magyar kormány e felszólításhoz nem alkalmazkodnék, és így az ő hibájából súlyos események állanának be”.

A vasi megyeszékhelyre visszatérve IV. Károly tájékozódott a hazai politikai helyzetről. S miután meggyőződött arról, hogy az állami főhatalom átvételére tett kísérlete reménytelen, sőt veszélyezteti Magyarország Trianonban amúgy is megcsonkított területének integritását, valamint hogy antantbeavatkozást vagy a kisantantállamok részéről meginduló katonai támadást eredményezhet, néhány nap után Svájcba távozott az országból.

IV. Károly 1921. húsvéti sikertelen visszatérési kísérletének egyik politikai tanulsága az volt, hogy a magyar államnak mielőbb a Habsburgoktól független külpolitikát kell folytatnia ahhoz, hogy mind a háborúban győztes nagyhatalmak, mind a szomszédos utódállamok diplomáciai partnerként fogadják el. A másik pedig, hogy a magyar politikai élet meghatározó szereplői – a legitimisták kivételével – belátták: szükséges a politikai konszolidáció. A balul sikerült „királypuccs” egyúttal mutatta azt is, hogy noha széles társadalmi támogatottsága nincs a volt uralkodónak, bizonyos befolyásos közéleti szereplők – mint például Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke, Apponyi Albert, a párizsi béketárgyalások delegátusa vagy Gratz Gusztáv külügyminiszter – a hívei.

IV. Károly 1921 októberében a húsvétinál valamivel szervezettebben ismét megkísérelte a visszatérést hazánkba, ám ez a törekvése is sikertelennek bizonyult,

s az antanthatalmak szervezésében és garanciái mellett Madeira szigetére internálták családjával együtt, ahol 1922. április 1-jén spanyolnáthában elhunyt. Többek között első világháborús béketörekvéseire, a száműzetés emberi és anyagi nehézségeivel való alázatos szembenézésére s családcentrikus hívő katolikus életére tekintettel Szent II. János Pál pápa 2004. október 3-án a boldogok sorába iktatta. A magyar királyság intézményének jelképértékű történeti kerete, hogy az államalapító Szent István királyt és az utolsó magyar uralkodót, Boldog IV. Károlyt a katolikus egyház egyaránt nyilvános tiszteletben részesíti és példaként állítja hívei elé.

(Borítókép: A 2013. január elsejével megalakuló Országgyűlési Őrség ünnepélyes eskütételének főpróbája a Parlament Kupolateremében. MTI Fotó: Beliczay László)