Aranykoszorú a szekrény tetején

Újabb relikviákkal gazdagodik az Erkel-emlékház.

Újabb relikviákkal gazdagodik az Erkel-emlékház Fotó: A szerző felvétele

Két, egymással összefüggő fontos hír érkezett Gyuláról a napokban. Az első, hogy elkészült az öt éve átadott Wenckheim–Almásy-kastély Stefánia-szárnya (uradalmi tiszti szárnya vagy cselédszárnya), amelyben a régió legnagyobb báltermét alakították ki. Ezt a jövőben rendezvénytérként fogja hasznosítani működtetője, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft., valamint fenntartója, a város önkormányzata. Amint a járványhelyzet engedi, itt fogják megnyitni a Gyulai Csemegetárat, valamint az Ételtörténeti Bemutatótér és Foglalkoztatóközpontot is. A látványkonyhában szakács irányításával főzhetnek majd a vendégek, főként olyan különlegességeket, amelyek az arisztokrácia asztalára kerültek a XVII–XIX. században. Az újfent felújított épületrész 1807-ben készült el Czigler Antal tervei alapján, és lakhelyéül szolgált a nagy gazdasági világválság idején elszegényedett főúri családnak.

Az elsőt kiegészítő másik hír Erkel Ferenchez, a Himnusz gyulai születésű megzenésítőjéhez, a nemzeti opera megteremtőjéhez kötődik. A zeneszerző egyik ükunokája, Szőnyi Zoltán zongoraművész özvegye, Szőnyi Márta arról értesítette március 15-én Somogyváry Ákost, Erkel Budapesten élő szépunokáját, hogy szívesen odaajándékozná híres felmenője néhány személyes tárgyát a gyulai Erkel Ferenc Emlékháznak. Ezek között van a zeneszerző karmesteri pálcájának elefántcsontból készült faragott díszfogantyúja, egy 1874-es fényképalbum, amelyet a zeneköltő Hunyadi László című operája bemutatójának harmincadik évfordulóján kapott a Nemzeti Színháztól, egy fénykép Liszt Ferencről és egy névjegykártya szintén tőle, hiszen ismerték egymást, intézményalapító pályatársak voltak. A relikviákat június 15-én, Erkel Ferenc halála és a Himnusz születése évfordulóján adnák át hivatalosan Erkel gyulai szülőházában, amely ma múzeum.

Az Erkel család sorsa 1806-ban kapcsolódott Gyula városához és a kastélyhoz, amikor idősebb Erkel József a Wenckheim grófok hívására Pozsonyból ideköltözött, hogy ellássa a főúri rezidencia gondnoki teendőit. Fia, ifjabb Erkel József, Erkel Ferenc édesapja 1807-ben kezdte meg tanítói működését a település német iskolájában, amelyhez szolgálati lakás is tartozott. Itt látta meg a napvilágot a zeneköltő 1810-ben, és ugyanitt töltötte gyermekkorát gimnáziumi tanulmányai megkezdéséig. Felnőttként is gyakran visszajárt szülővárosába, komponált is a kastélyparkban. Erkelék 1841-ig laktak a tanítói lakásban. Ekkor ifjabb Erkel József – követve apja példáját – a Wenckheim-uradalom szolgálatába állt, és beköltözött az Almásy-rezidenciába.

Újabb relikviákkal gazdagodik az Erkel-emlékház
Fotó: A szerző felvétele

Az emlékház gyűjteményét a zeneszerző testvére, az orvos Erkel Rezső alapozta meg azzal, hogy bátyja két ezüstserlegét és ezüst babérkoszorúját 1896-ban átadta a városnak. Tíz évvel később, 1906-ban Erkel legértékesebb emléktárgya, az aranykoszorú is bekerült a múzeumba, ahonnan a későbbiekben elvitték, és csak nagyon körülményesen került vissza. A huszonöt borsó nagyságú briliánssal ékesített dísztárgyat – amely tisztelőinek adakozásából készült – karmesteri pályájának ötvenedik évfordulóján, 1888-ban a Pesti Vigadó hangversenytermében vette át Erkel. Az arany tölgyfalevelekből font műremek jelképes szalagjára operáinak címét vésték rá. A mester halála után – kívánságának megfelelően – a koszorú a gyulai reálgimnáziumba került. Itt őrizték, mígnem az első világháború végén, a kommün alatt minden nagyobb értékű arany- és ezüstneműt összeszedtek a városból. Az elkobzott értékeket a bevonuló román hadsereg foglalta le, majd kivonulása alkalmával magával vitte. Ily módon került több milliárd forint értékű magyar vagyontárgy előbb a már Romániához tartozó Aradra, onnan Kolozsvárra, ahonnan sehogyan sem lehetett ezeket visszaszerezni. Az ügyben a magyar külügyminisztérium is eljárt, nagy hangsúlyt helyezve Erkel koszorújára. A műtárgy 1925-ben került vissza Gyulára, ahol újabb kalandok vártak rá.

A második világháború új közigazgatási rendet hozott. Az intézményeknek 1944. szeptember 22-én át kellett költözniük Gyuláról az új megyeközpontba, Szarvasra. A menekülési lázban a tölgyfa doboz, amelyben a koszorút tartották, felkerült egy szekrény tetejére, véletlenül újságpapírokat helyeztek rá, így azt is túlélte, amikor a megszálló szovjet csapatok – pénzt és értéktárgyat keresve – minden páncélszekrényt lángvágóval felhasítottak. A műtárgyra 1945 tavaszán találtak rá, amikor a megyei takarékpénztár visszaköltözhetett a korábban hadikórházként használt épületbe. Ezek után a nemzet ajándékát széfben őrizték, csak ritkán merték kiállítani. Nem is nagyon volt hol.

A gondolat, miszerint a zeneszerző szülőházát múzeummá kellene alakítani, 1966-ban fogalmazódott meg, és két évvel később, a mester halálának 75. évfordulóján valósult meg, mindössze egyetlen szobányi emlékkiállítás formájában.

A szülőház önálló múzeumi egységgé alakításának folyamata ezt követően indult meg. Az intézményt 1970. október 1-jén, Erkel születésének 160. évfordulóján nyitották meg három teremben.

A teljes házat a lakott részek megszüntetését követően, 1985-ben állították a múzeumügy szolgálatába. Legutóbb tíz éve korszerűsítették.