A XX. századi két világégés olyan mértékű kataklizmát okozott, hogy a megelőző két évszázad híres katonáinak emlékét teljesen elhomályosította. Nem véletlen, hogy a neves hadtörténész, Markó Árpád már 1944-ben Elfelejtett magyar hadvezérek címen jelentette meg kis könyvét a XVIII–XIX. század kiemelkedő katonaalakjairól. A második világháborút követő nemzetrontó politika ezt a helyzetet fokozta, hiszen a kommunista rezsim alatt a második világháborúban szolgáló magyar katonák kollektíven bűnös jelzőt kaptak, de az első világháború magyar hősei sem voltak elfogadhatóak, mivel „imperialista háború” résztvevőiként tekintettek rájuk. Tulajdonképpen csak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, valamint a Rákóczi-szabadságharc katonái feleltek meg elvárásaiknak, de ők is félremagyarázva, mintegy előfutáraként a proletárok nagy forradalmának. Rajtuk kívül az utóbbi kétszáz év katonahőseinek emlékét – egy-egy ritka kivételtől eltekintve – felejtésre ítélték.
Elhallgatással, tagadással próbálták meg kigyomlálni őket a nemzet tudatából.
A néphadseregnek sem volt szüksége ilyen példaképekre, akik ideológiai alapon töröltettek a hadtörténelmi „kánonból” – mintha nem is léteztek volna – felettébb egyszerű indoklással: a Habsburg Birodalmat, tehát idegen érdekeket szolgáltak. Nem vették figyelembe, hogy ezek a katonák a mindenkori magyar uralkodót, ezáltal az akkori magyar államot, a Magyar Királyságot szolgálták – persze már eleve a királyság intézménye is bűnösnek számított. A „múltat végkép eltörölni” szándékozó kultúrpolitika szerencsére nem vezethetett sikerre, a haditettek és fegyvertények leírását és az azokat végrehajtók neveit és élettörténetét megőrizték a levéltárak és a korábban publikált hadtörténeti munkák.
A rendszerváltozást követően újra megjelentek a korszakkal foglalkozó kötetek, de ezek szereplői a mai közvélemény számára már csak a ködös múlt alakjai.
Holott bőven van mire büszkének lennünk ebből az időszakból is. Ha egyszer a császárvárosban sétál a kedves olvasó, és a Mária Teréziáról elnevezett térre téved, akkor a monumentális emlékműre feltekintve két legendás magyar katona alakját fedezheti fel. Egyikük az Udvari Haditanács elnökeként a Habsburg Birodalom legmagasabb katonai beosztását elérő Hadik András, aki Berlin megsarcolójaként tört borsot huszárjaival a korszak katonai zsenijének, Nagy Frigyes porosz királynak az orra alá. A másik magyar katonaalak gróf Nádasdy Ferenc, aki a kolíni csatában vezette a lovasságot. Mindketten kiérdemelték az uralkodónőről elnevezett, Katonai Mária Terézia-rend nagykeresztjét. Ez volt az a kitüntetés, amelyet a győzedelmes kolíni csata után alapított a tisztikar számára az uralkodónő, és az első világháború végéig a legmagasabb katonai elismerése volt a Monarchiának.
A rend fennállása alatt több mint 1200-an kapták meg a három fokozat valamelyikét, akik közül mintegy háromszáz tekinthető magyarnak.