Ennek az energiának, a természet és ember között áramló, kétirányú lüktetésnek ad kifejező elnevezést a szerző, amikor az általa alkotott „növénylés” kifejezést használja. Ez a növényi lét adja a könyv alaphangját, amely egyszerre nyugodt és zaklatott, egyszerre suttog és kiált. Szerves részekké válunk, a növénylés által találjuk meg az egyensúlyt. Meditáció ez, a törzs gyűrűi valójában az én koncentrikus köreim, amelyek mindig is hozzám tartoztak, mégsem kerülhetek hozzájuk elég közel.
„Az erdő koncentrikus köreiben egyre beljebb hatolva mintha leválna minden, amit a mindenkori emberi természet tárgyköreibe sorolhatunk – a szavakig bezárólag. És ez a némaság talán beszédesebb, mint bármi más.” Új, titkos nyelv az, amelyre a Lomboldal olvasása során rábukkanhatunk, pontosabban: ráérezhetünk.
Sirokai könyvét letéve másként fúj a szél, másként csiklandoznak a fűszálak. A föld illatába keveredik a mindenség. Nem marad más hátra, mint szűkös látóterünkből fölfelé tekinteni, oda, ahová csak a fák ágai érhetnek el, és olyan mélyre jutni, ahová csak az igazán erős gyökérzet hatolhat.
(Sirokai Mátyás: Lomboldal. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 68 oldal. Ára: 1699 forint)
