Hallgatva a marosvásárhelyi Reflex együttes albumát társadalmunk utóbbi évtizedekben kialakult étkezési szokásaira asszociáltam. Amint két üzleti tárgyalás vagy épp telefonhívások közepette ebéd gyanánt gyorsan bekapunk valahol egy hamburgert kólával, majd kis idő múltán azt is elfeledjük, hogy egyáltalán ettünk. Miközben a hagyományos és az említettnél jóval egészségesebb táplálkozás jegyében Erdélyben jókat falatoznak specialitásukból, mint a miccs kolbász vagy a pityókatokány. Arról nem beszélve, hogy arrafelé még él a hagyomány: a keményített abrosszal terített családi asztalt körbeülve, a kenyér megszegése előtt keresztet rajzolnak fölé, majd áldást mondanak az ételért.
A párhuzam a hamburgerre, vagyis az egyszer használatos, zenének nevezett valamire, illetve a pityókatokányra, azaz a zenetörténelem lapjaira kívánkozó, értékteremtő muzsikára vonatkozik. Mindenféle műfaji megjelölés és skatulyázás nélkül. A Betonvilág egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolható. Betonkemény gitáralapokkal és -szólókkal (ahol szükséges, ott simogató akusztikus hangzással), valamint biztos fundamentumon nyugvó ritmusszekcióval, a rock és a metal mezsgyéjén egyensúlyozva a nyolcvanas évek zenei világát idézi. Valamirevaló rockbanda örül, ha éppen egy jó torkú frontembert tudhat soraiban, a Reflex ezzel szemben mindjárt három (!) egymástól eltérő orgánumú énekessel is büszkélkedhet. Így az érces tenor Dobos József, Komán „Pici” Csaba, aki akár a megboldogult, motörheades Lemmy, netán az anyaországi Kalapács József „magyar hangja” is lehetne, de a frontvonalban küzd Réti Árpád is, aki vele született tenorjával inkább a felsőbb hangtartományban érzi otthon magát.

Ha hozzávesszük a jó érzékkel megkomponált, első hallásra is fülbemászó dallamokat, az emberközpontú, néhol filozofikus, máskor spirituális, mégis könnyen értelmezhető dalszövegeket, könnyen belátható, hogy minden adott egy veretes, ízig-vérig rockalbum sikeréhez. Itt azonban álljunk meg egy percre! Ugyanis épp az előbb felsorolt ismérvek és az 1982-ben (székely) zászlót bontó, majd két évvel később már csúcsra járatott Reflex zenekar körül kialakult több ezres közönségbázis csípte a Ceaușescu-rezsim szemét. No meg talán az, hogy dalaikkal nem a „Kárpátok Géniuszát” és mindenható pártját dicsőítették. Amíg a népszerűségért Nyugaton a Billboard 100-as listájának előkelő helyezése a jutalom, addig a ’89 előtti Romániában ugyanezért betiltás jár. Majd az üldöztetés, s annak következményeként a végleges költözés Magyarországra.