Hamburger és pityókatokány

Zene – Egy erdélyi rock-metal csapat, a marosvásárhelyi Reflex együttes hitvallása.

A kép illusztráció. Forrás: Pexels

Hallgatva a marosvásárhelyi Reflex együttes albumát társadalmunk utóbbi évtizedekben kialakult étkezési szokásaira asszociáltam. Amint két üzleti tárgyalás vagy épp telefonhívások közepette ebéd gyanánt gyorsan bekapunk valahol egy hamburgert kólával, majd kis idő múltán azt is elfeledjük, hogy egyáltalán ettünk. Miközben a hagyományos és az említettnél jóval egészségesebb táplálkozás jegyében Erdélyben jókat falatoznak specialitásukból, mint a miccs­ kolbász vagy a pityókatokány. Arról nem beszélve, hogy arrafelé még él a hagyomány: a keményített abrosszal terített családi asztalt körbeülve, a kenyér megszegése előtt keresztet rajzolnak fölé, majd áldást mondanak az ételért.

A párhuzam a hamburgerre, vagyis az egyszer használatos, zenének nevezett valamire, illetve a pityókatokányra, azaz a zenetörténelem lapjai­ra kívánkozó, értékteremtő muzsikára vonatkozik. Mindenféle műfaji megjelölés és skatulyázás nélkül. A Betonvilág egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolható. Betonkemény gitáralapokkal és -szólókkal (ahol szükséges, ott simogató akusztikus hangzással), valamint biztos fundamentumon nyugvó ritmusszekcióval, a rock és a metal mezsgyéjén egyensúlyozva a nyolcvanas évek zenei világát idézi. Valamirevaló rockbanda örül, ha éppen egy jó torkú frontembert tudhat soraiban, a Reflex ezzel szemben mindjárt három (!) egymástól eltérő orgánumú énekessel is büszkélkedhet. Így az érces tenor Dobos József, Komán „Pici” Csaba, aki akár a megboldogult, motörheades Lemmy, netán az anyaországi Kalapács József „magyar hangja” is lehetne, de a frontvonalban küzd Réti Árpád is, aki vele született tenorjával inkább a felsőbb hangtartományban érzi otthon magát.

A kép illusztráció. Fotó: Pexels

Ha hozzávesszük a jó érzékkel megkomponált, első hallásra is fülbemászó dallamokat, az emberközpontú, néhol filozofikus, máskor spirituális, mégis könnyen értelmezhető dalszövegeket, könnyen belátható, hogy minden adott egy veretes, ízig-vérig rockalbum sikeréhez. Itt azonban álljunk meg egy percre! Ugyanis épp az előbb felsorolt ismérvek és az 1982-ben (székely) zászlót bontó, majd két évvel később már csúcsra járatott Reflex zenekar körül kialakult több ezres közönségbázis csípte a Ceaușescu-rezsim szemét. No meg talán az, hogy dalaikkal nem a „Kárpátok Géniuszát” és mindenható pártját dicsőítették. Amíg a népszerűségért Nyugaton a Billboard 100-as listájának előkelő helyezése a jutalom, addig a ’89 előtti Romániában ugyanezért betiltás jár. Majd az üldöztetés, s annak következményeként a végleges költözés Magyarországra.

A Betonvilág digitális korong három és fél évtizedes késéssel tehát immár Magyarországon született. A dalok jórészt 1982 és 87 között készültek (a tizenharmadik, záró nóta az egyetlen, amelyik új szerzemény), amelyeket a romániai kultúr- (és politikai) hatalom soha nem engedett lemezre rögzíteni. Így a kiadvány akár válogatásalbumnak is felfogható. Méghozzá töltelék nélkül, amelynek minden egyes tétele odavág. A szerkesztők tényleg beleadtak apait-anyait, a Betonvilág a Reflex munkásságának legjavát fogja csokorba. Zömében zúzós, tempós, mozgalmas, szólókkal tűzdelt, veretes nóták, amelyek egy pillanatra sem engedik lanyhulni a figyelmet. A kétgitáros felállás eleve tágítja a hangszeres lehetőségeket, amelyeket a már említett, refrénekben kiteljesedő vokális hangzás tesz teljessé, dinamikussá.

A változatosságról az olyan, sajnos mára szinte elfeledett színesítő elemek beépítése gondoskodik, mint az adott dalon belüli tempóváltás, vagy a jókor, jó helyen alkalmazott gitárkiállások. Garantált kedvenc – hogy csak néhányat emeljünk ki az egyébként egyenletes színvonalú darabokból – a címadó Betonvilág, a Kiáltás, a Mondd mindig az igazat, de lenyűgöző a két rocklíra, az akusztikus gitárnak jelentős szerepet adó Halleluja, valamint a balladisztikus A szív opusza is.

Mindemellett ne hagyjuk ki a Vásárhely (nem felejtünk el) tempóváltásos tételét sem, amely a tágabb és szűkebb értelemben vett hazaszeretet szép és megható példája. Amelyben nem csupán Trianon fájdalma sejlik fel kimondatlanul, de egy szerelmespár szemszögéből láttatva szívszorító vallomás is egyben a szülővárosuk, Marosvásárhely iránt érzett mélységes szeretetről. Kissé egyszerűbb gondolatokat fejez ki a Lányoknak szól darabja, ám akár a gender­ideológia ­térnyerése elleni üzenetként is értelmezhető… Ami viszont a Hallelujában megfogalmazott egyértelmű ars poetica: „A harcot nem adom fel / végül csak győznöm kell / soha, de soha nem adom fel.”

(Reflex – Betonvilág, CD, Nortyx Records, 2020)