Megélhetési áldozat

Henrik herceg tervei között nem szerepel a gondolat, hogy békejobbot nyújtson családja felé.

Windsori szuvenír Henrik herceg és Meghan Markle arcképével díszítve. Felhabosított múlt? Fotó: Reuters Fotó: Toby Melville

végre valami szaftos a világjárványt taglaló hírek között! A felmérések szerint az Apple+ streamingszolgáltató nézettségét jelentősen növelte az interjú: a The Me You Can’t See első hétvégéjén negyven százalékkal nagyobb volt a nézettségük az átlagnál, illetve az új nézőik száma is jelentősen emelkedett.

A műsorban egyébként más celebritások is mesélnek régi traumáikról, és az egész csomag egy amolyan edukációs szalaggal van átkötve, a néző viszont mégis azt érzi, hogy itt nagyon híres, nagyon gazdag embereket lát, akik csak magukról szeretnének beszélni. Még akkor is, ha például a tizenkilenc évesen megerőszakolt Lady Gaga énekesnő esetében egy valóban szörnyű esetről van szó, hiszen a történet arról már nemigen szól, hogy egy átlagember mihez kezdjen, hova forduljon, ha bántalmazzák, kinek jelentse az ügyet, milyen szakember segítségét vegye igénybe, hogyan tud elindulni a gyógyulás útján.

Henrik egyébként azt ecseteli igen hosszan, hogy mennyire nem tudta feldolgozni anyja elvesztését.

A dokumentumfilm-szerű izé egyik epizódjában korábban már elmondta, hogy édesanyja halálát követően felfordult az élete. Kijelenti: ennek az az oka, hogy családja alig beszélt Diana balesetéről, ezért pedig tizenkét évesen képtelen volt megfelelően gyászolni. Szórakozóhelyről szórakozóhelyre járt, a húszas évei végén pedig úgy érezte, egy rémálomban él. Rengeteget ivott, és a drogok között sem válogatott fájdalmában. Aztán jött Meghan, a megmentő, akit nagyon elkezdett félteni, mikor a brit sajtó nem éppen úgy írt róla, ahogy ők szerették volna, szóval elhagyták a palotát, hogy vége legyen a hajszának.

A herceg már beszélt arról, mennyire féltette a felesége és a saját mentális egészségét is,

Meghan Markle pedig az első Oprah Winfrey-interjúban elmondta, hogy amikor fiá­val, Archie-val volt várandós, öngyilkos gondolatok kínozták. Ekkor Henrik bevetette a nagyágyút, és elhangzott a „történelem megismétli önmagát” frázis. A bulvárpokol ennél a pontnál elszabadult: szegény Henrik nem akarta kivárni, amíg végül Meghan is belehal a bánatba. Aztán mindketten előhúzták a divatos mentális egészség kártya mellett a 2021-ben különösen aduásznak számító rasszizmuskártyát is: Meghan­ szerint valaki a családból latolgatta születendő gyermeke bőrszínét, Henrik pedig hozzátette, hogy szerinte Dianát azért kergették a halálba, mert válása után nem fehér férfit szeretett.

És akkor, ahogy lenni szokott, Az Ügyben megszólal a brit pletykalapokban Diana hercegnő egykori inasa, lovának patkolókovácsa és szabójának legkisebb lánya, karöltve a királyi család közeli, névtelen ismerőseivel, hogy csámcsogjanak az úgy tűnik soha el nem temethető múlton, huszonöt éves, agyonragozott sztorikon, vadiúj botrányként tálalva. Henrik és Meghan pedig nagyszerű dinamikával ráéreztek, ha őket nem is szeretik egyöntetűen a világ polgárai, Diana hercegné említésekor még mindig a tragikus sorsú szentre emlékezve borulnak le Kalkuttától Dél-Afrikáig – akár előttük is. Ezzel a húzással, a múlt felhabosításával pedig kézből etetik az amerikai közönséget, akik mindig irigykedve néztek az évszázados hagyományokkal rendelkező európai nemességre, most pedig bizonyosságot kapnak annak romlottságára, szembeállítva az ő modern gondolkodásukkal. A gonosz kékvérűek nem fogadják be a messziről jött ember leányait maguk közé, de nem törődnek saját gyermekeikkel sem. Fel sem merül bennük, hogy egy olyan országban, amely részben a bevándorlók gyűlölete miatt megszavazta a Brexitet, kihívás lehet egy színes bőrű baba elfogadtatása, amelyre a PR-hadseregnek fel kell készülnie.

Arra sem gondolnak, hogy esetleg egy óriási gazdagságban felnövő és a világ minden lehetőségével megtámogatott, harminchét éves férfitől iszonyú szánalmas dolog ez a hiszti. Mert hát ilyesmit mondani vagy akár gondolni ma már elfogadhatatlan. Ahogy elfogadhatatlan az is, hogy megkérdőjelezzük és alaposabban megvizsgáljuk bárki állításait, aki bántalmazásról számol be, hiszen akkor mi magunk leszünk az áldozathibáztatók. A valóság viszont sajnos az, hogy a #metoo farvizén megjelentek az úgynevezett megélhetési áldozatok, akik őrült jól ráéreztek erre a trendre: sorra kerülnek elő többéves vagy akár évtizedes sztorik vitatható valóságtartalommal, melyek pontosan arra elegendőek, hogy mesélőjük egy rövid időre a címlapokra kerülhessen. A legfelháborítóbb persze megint az, hogy miközben azzal vannak elfoglalva, hogy szenvedéssel licitáljanak az újabb szalagcímek reményében, a valódi áldozatokat hiteltelenítik el. Az unatkozó kis herceg új életcélt talált, figyelmet és elismerést kap, ám ahogy a mondvacsinált áldozatok a társadalom „minek ment oda?” hozzáállását és a valódi áldozatok lenézését erősítik és a szembenézést lehetetlenítik el, a mentális betegségek Henrik-féle értelmezése a pszichológusok és pszichiáterek munkáját teszi nevetségessé.