Délelőtt pezsgő

Először borkóstolóra vitték ki Etyekre. Mára a neve összefonódott a faluéval. Fő szervezője volt az Etyeki Pincefesztiválnak és a Kezes-lábosnak, jelenleg az Etyeki Pikniknek és még számos rendezvénynek. Rókusfalvy Pál a Roxerben, budaörsi ügynökségén fogadott minket.

Rókusfalvy Pál műsorvezető, borász Fotó: Havran Zoltán Forrás: Havran Zoltán

– Míg vártam önre, az asztal üveglapja alá helyezett családi fotójukat nézegettem. Jó kép, mikor készült?

– Két évvel ezelőtt, nyáron. Négy gyermekem van két házasságból. Lili a legnagyobb, itt a férjével látható és Boldival, az első unokámmal. A pici unokám, Panka fotója azért van külön, mert ő a pandémia alatt született. A hétvégén nálunk voltak, de előtte a járvány miatt sajnos alig láthattuk őket. Lili a Családi kör című tévéműsort csak úgy volt hajlandó velem forgatni – mivel egy kanapén ülünk –, hogy negatív teszteket kellett bemutatnom. Most már persze van oltási igazolványom. Palkó fiam 28 éves, ő is megnősült már. A feleségem, Ildi mellett a 14 éves Janka és a tízéves Luca lányunk mosolyog. Mi négyen együtt lakunk Budaörsön.

– Ha összegyűlik a nagy család, hányan ülik körül az asztalt?

– Hatan vagyunk testvérek, ha mindenki eljön, akkor legalább negyvenen. A nagy ünnepeken mindig találkozunk, de van olyan hónap, amikor több mint tíz születésnapot tartunk, nyaranta családi olimpiát rendezünk.

– Etyeken a birtokot és a fogadót is Rókusfalvynak hívják, a cégét miért nevezte el Roxernek?

– A Roxerek a tatárjárás után betelepülő cipszerek, német területekről bevándorló szász emberek voltak, akik a Felvidéken eljutottak Késmárkig. A településük első neve Roxerdorf volt, amely később Rókusfalvára változott. Ma a szlovák település neve Rakúsy. Nagyon érdekelt, honnan származunk, ezért többször jártam ott a gyerekeimmel, próbáltuk a család nyomait felfedezni. Kisfiúként elhatároztam, ha felnövök, Roxer leszek. Nem lettem, viszont harminc évvel ezelőtt, amikor megalapítottam a reklámügynökséget, nem sokat gondolkodtam az elnevezésen. A Roxer névvel a családomnak akartam emléket állítani. A kilencvenes évek közepétől a két fiútestvéremmel közösen irányítjuk az ügynökséget. Az öcsém a rendezvényszervezést erősíti, a bátyám a számítógépes rendszerrel foglalkozott. Nagy eredményeket értünk el, volt olyan év, hogy több hangreklámot gyártottunk, mint bárki az országban. Van olyan ügyfelünk, aki huszonöt éve dolgozik velünk.

– Húsz év után ismét szerepel a tévében. Azért fogadta el a felkérést, mert a lányával együtt vezetheti a Családi kör című műsort?

– Igen. Nem szép ezt bevallani, mert a szakmai elkötelezettséget kevésbé erősíti. A lányom bölcsészként végzett, latin versenytáncosként szép eredményeket ért el, és amikor az M2 Petőfi ­Tv-ben dolgozott, meghívott az egyik műsorba vendégnek. Később a Magyar Televízióban újragondolták a Családi kört, és felhívtak, hogy vállalnám-e a közös munkát a lányommal. Lili nagyon jól vezet műsort, egyáltalán nincs szüksége arra, hogy atyáskodjak felette. Én viszont kicsit megijedtem attól, hogy mennyire begyorsult a világ, egészen másfajta a kommunikáció, mint az én időmben. Büszke vagyok, mert az első évad nagy nézettséggel zárt. Az elmúlt időszakban úgy alakult az élet, hogy minden munkámban valamelyik családtagom is tevékenyen részt vesz. Etyeken a feleségem vezeti az éttermet és a panziót, az öcsém a kommunikációs céget, a fiam pedig a borászatot irányítja. Palkó szőlész-borász szakmérnökként végzett az egyetemen, majd elment Amerikába és Új-Zélandra. Én nem tanultam a borászatot, a borhoz a lelkesedésen kívül más nem fűzött. Készítettem több ezer palack bort, a végén már egészen ihatóak voltak.

Rókusfalvy Pál műsorvezető, borász
Fotó: Havran Zoltán

– Traktorozik még Etyeken?

– Persze, olyankor gondolkodom. A traktorost is a fiam irányítja, ilyen értelemben ő a főnököm. Egyre könnyebb büszkének lennem a borainkra. Szép eredményeket érünk el, ami ma már egyértelműen Palkóval közös érdem.

– Etyeken először az unokatestvérével, Alkonyi Lászlóval, a Borbarát magazin főszerkesztőjével járt, majd 1999-ben vett ott egy présházat négy sor szőlővel. Azóta felépített egy családi birtokot, nyolc hektáron gazdálkodik, s évente harmincezer palack bort készít. Mit szól a település, hogy fesztiválokat és rendezvényeket szervez a csendes kis falujukban?

– Nem mindenki örült annak, hogy valaki felkavarta az állóvizet. Etyeken többen nem akarták elfogadni, hogy a fesztiválokon a borukat bizottság minősítse. Volt olyan neves borász, akinek elsőre nem ment át a bora. Aztán megszokták, hogy ez a minőség feltétele. Amikor jól fogytak az etyeki borok, akkor dicsértek. De akkor se volt mindenki boldog, amikor azzal álltam elő, hogy az etyeki pincékbe hívjuk el az ország legjobb borászait. Meg kellett értetni velük, hogy csak miattunk nem jönnének ide a látogatók, miattuk viszont igen. Az én pincémben két neves borász állt mellettem: Gere Attila és Légli Ottó. Gigalegendák, én meg egy-két éve foglalkoztam borral. Vicces helyzet volt. Viszont mindketten azt mondták, hogy ők addig nem kínálják a borukat, míg nem ittak a házigazda borából.

– Az első fesztiválra 2003-ban 15 ezren látogattak ki, néhány évvel később viszont már ötven-hatvanezer ember trappolt át a falun.

– Mi is meglepődtünk a fesztiválok sikerén. 2006-tól le kellett zárni a települést, és azon a hétvégén buszjáratokat indítottunk. Háromszáz ember dolgozott a rendezvényeken. Egy idő után viszont azt éreztük, hogy jó, hogy sokan jönnek, de nem ez a célunk. 2012-ben mindenkit megleptünk, amikor meghirdettük az utolsó fesztivált. Nem értették, hogy miért zárjuk be a boltot, amikor jól megy. Közben megszületett az Etyeki Piknik ötlete. A téli, nyári, tavaszi, őszi rendezvény a négy alappillér, s ezek mellé szervezünk még több eseményt, amelyekre kijönnek az emberek: a Gasztrosétákra, a libafuttató versenyre, a Libadalomra, a Sajtmustrára, adventre. A minőség mindegyiknél alapkövetelmény. Etyeken, akik nem nekem drukkolnak, azzal azért tisztában vannak, hogy a rendezvények által felértékelődik a település és a borászatuk is. Ma már több tucat család él a turizmusból, sok ember helyben találja meg a számítását. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy Etyeket úgy tettük fel a magyar borturizmus térképére, hogy a hátteret a rendezvényszervező cégem profi módon biztosította.

– A cégvezetés és Etyek mellett mire marad ideje? Mikor zenélt utoljára?

– Ma már csak örömzenélünk. Tíz évig a Studium Dixielanddel játszottam, abból éltem. 1982-ben a József Attila Gimnázium szalagavató báljára alakultunk. Otthon minden testvérem tanult zongorázni, én már az úttörővasutas zenekarban a fúvós hangszereket választottam. Miután a dixielanddel 1983-ban megnyertük a Ki mit tud?-ot, rengeteg helyen felléptünk. Egy-két hónapig még a Kanári-szigeteken is zenéltünk. Közben főiskolára jártam, aztán általános iskolában tanítottam, családot alapítottam. 1992-ben dönteni kellett, hogy a civil foglalkozásunkat választjuk, vagy tovább zenélünk. Egy nap a fellépésünkre a Danubius Rádió is kitelepült. A zenei igazgató, Csiba Lajos a koncert után megkérdezte, lenne-e kedvem jazzműsort vezetni. Akkoriban az asztmám már korlátokat szabott a zenei jövőmnek, éreztem, hogy ideje váltani. Évekig külsősként, zenei szerkesztőként, később ügyvezető igazgatóként dolgoztam a rádióban, akkor a cégemet, a Roxert is itt hagytam.

– A borászok könnyen befogadták maguk közé?

– Kezdetben túl magabiztos voltam, az első borom után azt hittem, hogy már borász vagyok. Elküldtem a Borbarát magazinba a boromat tesztelni, de nem jelent meg semmi. Megkérdeztem az unokatestvéremet, hogy mi történt. Laci azt mondta, hogy van egy szint, amely alatt nem írnak borkritikát… Bántott, de aztán megértettem, hogy nem úgy van, hogy az ember lemegy a pincébe, aztán fölrohan egy üveg borral, hanem szép csendesen tíz évig dolgozik, majd szerényen megjelenik egy palackkal. A borászok okos emberek, amikor megjelentem közöttük, pontosan értették a lelkesedésem. Rájöttek, hogy érdemes az új emberrel foglalkozni, pofozgatni, mert azzal a tapasztalattal, amelyet a média területén szereztem, hozzá tudok tenni a szakmájukhoz. Az első Etyeki Pezsgőakadémiát 2013-ban tartottuk meg, és azóta a konferenciákra a világ legjobb pezsgőkészítőit hívjuk el. Borkonferenciát is rendezünk Budapesten, megalapítottuk a Borászok Borásza díjat.

– Mikor szokott bort inni?

– Azt mondják, ha valaki dél előtt iszik bort, akkor alkoholista. Ezért a borászok délelőtt csak pezsgőt isznak… Nem mondom, hogy a borivás nem része a mindennapjaimnak, de mértéktartóan iszom. Kóstolni szeretek. Este vagy egy jó vasárnapi ebédhez szívesen kinyitok egy palack bort. Engem azért nem látott soha senki kapatosan, mert már előtte elalszom. Ilyen szempontból is szerencsés vagyok.

Névjegy

Rókusfalvy Pál 1964-ben született Budapesten. Studium Dixieland nevű zenekarával 1982-től koncertezett itthon és külföldön. 1986-ban végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd az Egri Tanárképző Főiskola hallgatója volt. 1991-től a Danubius Rádióban szerkesztő-műsorvezetőként, később ügyvezető igazgatóként dolgozott. 2000-ben a Roxy Rádió társtulajdonosa lett, és megalapította Etyeken a Rókusfalvy Pincét. A Roxer Kommunikációs Kft. alapítója és társtulajdonosa.