Pandúrból rabló

Brazíliában jó tizenöt évvel ezelőtt lelkesen üdvözölték azokat a félkatonai szervezeteket, amelyek azért jelentek meg a favellákban, az engedély nélkül összetákolt településeken, hogy biztosítsák a rendet. Mára szerepük az ellenkezőjére fordult. Kik ők, akik felhasználják a még meglévő állami kapcsolataikat és a bűnözői világban szerzett jártasságukat?

1234052133 Fotó: Getty Images

Még június közepén, Szent Valentin napján történt a közvéleményt alaposan felkavaró eset. Rio de Janeiróban naponta előfordul gyilkosság, ebben nincs semmi meglepő. Az viszont már érdekesebb, ha a város legkeresettebb bűnözője az áldozat. Történt ugyanis, hogy Ecko, a körözött milíciavezér az ünnep körüli hatalmas felfordulást kihasználva úgy döntött, hogy a hajnali órákban felkeresi családját, feleségét és három gyermekét. Ez hiba volt, ugyanis egy húszfős rendőrségi kommandó várt rá. Mint az El País Brasil napilap beszámolt róla, a kialakult tűzpárbajban Eckót haslövés érte, nem tudott ellenállni, de még életben volt. Ezt az összetűzés helyszínén készült fotók is tanúsítják. 

A kórházhoz érve a mentőkocsiból azonban csak élettelen testét tudták kiemelni. A hivatalos változat szerint megpróbálta megszerezni az őt kísérő egyik rendőr fegyverét, ekkor érte a második, immár halálos lövés. A helyi lakosság azonban kétkedéssel fogadta a rendőrségi bejelentést. Errefelé túl gyakori, hogy a már ártalmatlanná tett letartóztatottal valami végzetes történik. Nyilván sokat tudott, ezért kellett a túlvilágra segíteni – ezt tartja a közvélemény. Születési nevén Wellington da Silva Braga a Rio de Ja­neiro favelláit uraló egyik legjelentősebb milícia vezetője volt. Hajdanán még kábítószer-eladásból élt, aztán átkerült a másik oldalra, a rendőrséggel ápolt jó kapcsolatokat, de soha nem volt rendőr – védekezett a politika. A milíciában fokozatosan kezdett emelkedni a ranglétrán. Végül ugyanott kötött ki, mint a kezdeteknél, bűnözőként a legszegényebbek vérét szívta.

A 2000-es években jelentek meg a bádogvárosokban a különböző milíciák. A lakosság határozott kérésére jöttek, hogy az ott lakókat megvédjék a drogbandák szinte mindennapos, számtalan ártatlan áldozatot követelő fegyveres összetűzéseitől. Azért legénynek kell lenni a gáton, hogy valaki beleavatkozzon a kábítószertől megvadult fiatalok harcába. A milíciatagokat pont erre képezték ki, ugyanis szinte mind korábban állami zsoldban állt: volt rendőrök, katonák, fegyőrök, tűzoltók, mentősök gyarapították a soraikat. Természetesen megőrizték baráti kapcsolataikat a karhatalomnál, tudták, kihez kell fordulni, ha bizalmas információt akarnak szerezni, tudták, kinek kell egy kis csúszópénzt adni, ha el akarnak valamit intézni. Ha fegyverre, lőszerutánpótlásra volt szükségük, egy telefonnal megoldották. Nemcsak az állami szervekhez volt kapcsolatuk, hanem még a bűnözői körökkel is tudtak egyezkedni.

És mindezt az egész társadalom örömmel fogadta. Akkoriban az újságok tele voltak a milíciákat dicsőítő cikkekkel, a lakosság is nagy megelégedéssel fogadta a tevékenységüket: ha nem is állt helyre a tökéletes nyugalom, de az életminőségben előremutató változást senki sem tudta megkérdőjelezni. A többnyire baloldali hatalom is kedvezően viszonyult a milíciákhoz, hiszen tőle vette át a közbiztonság helyreállítását a favellákban. Sőt bizalmi kapcsolat alakult ki egyes politikusok és a milíciavezetők közt, szívesen látott vendégek lettek a különböző fogadásokon, nem egy esetben baráti szálak szövődtek. A 2014-es futball-világbajnokság és a rá két évre megrendezett Rio de Janeiró-i olimpia jelentősebb zavargások nélkül végződött. Javarészt ez is a milíciáknak volt köszönhető: ők érték el, hogy a nagy brazil maffiák elfogadták azt az elvet, hogy a világraszóló sportesemények idején visszafogják tevékenységüket, a területszerzésért vívott könyörtelen harcukat.

A megváltónak tekintett félkatonai szervezetekből miként váltak mára üldözendő bűnbandák? Csak a „csodák városában”, a hatmilliós Rio de Janeiróban mintegy kétmillió ember él olyan kerületekben, ahol valamelyik milícia az úr. A különböző favellák lakossága egyenként több mint százezer fő felett van. Az ország gazdasági fővárosának majd hatvan százalékban ők diktálnak. A Rio de Janeiró-i maffia, a Comando Vermelho, a Vörös Kommandó által ellenőrzött területen 1,2 millió ember él. A milíciák nem tudnak fennmaradni kizárólag adományokból, rendszeres bevételre van szükségük. A kezdetekben a favellákban felkeresték a lakosokat, és rendkívül jutányos árért mindenre kiterjedő védelmet kínáltak, ami magyar pénzben alig haladta meg a havi háromezer forintot. Ha egy városrészben többen megtagadták a díjfizetést, hát mit tesz isten, pont ezeken a helyeken vált gyakorlattá a rendőrség állandó zaklatása, a lakások feldúlása drogkeresés ürügyén. Végül ők is beadták a derekukat.

Aztán a milíciavezéreknek leesett: miért nem ők biztosítják a különböző szolgáltatásokat az általuk ellenőrzött területen?

 A kisebb gázpalackok, az ivóvizes tartályok cseréjére hihetetlen nagy az igény. Könnyen elérték, hogy csak náluk legyen kapható. A kábeltelevízió-, az internet-előfizetést is a milíciák kaparintották meg. Külön tömegközlekedést hoztak létre, amely megbízhatóbb az államinál. Ezekhez a többé-kevésbé legális módszerekhez egy idő után csatlakoztak a törvénytelen megbízások. Ha valakinek valakivel gondja volt, megrendelhette megkínzását, gyermeke elrablását, sőt bérgyilkosságot is. Különösen nagy pénzt hoz a milíciáknak az engedély nélküli építkezések lebonyolítása. De belefolynak az ingatlanbizniszbe is, náluk lehetséges az illegális lakások eladása és vétele. „Bankként” is működnek, ha valakinek pénzre van szüksége, hozzájuk fordulhat kölcsönért, amelynek jelzáloga a hitelfelvevő élete. Amitől a kezdetekben tartózkodtak, az a narkókereskedelem, hiszen épp ez ellen jöttek létre. De ez túl jövedelmező üzletág, úgyhogy a különböző bűnszervezetek közötti megállapodások révén az utóbbi időkben ebből is hasznot húznak.

Tavaly év elején, a rendőrséggel összetűzve halt meg a magát csak Bűnügyi Irodának nevező Rio de Janeiró-i milícia vezetője, Adriano de Nóbrega. Az elitkommandós századosból lett bandavezér legfőbb bűnének azt rótták fel, hogy köze lehetett egy baloldali politikusnő meggyilkolásához. Marielle Francóról azt tartották, hogyha valaki, akkor ő tudhatott a bűnözői körök és a politikusok összefonódásáról. Még Bolsonaro elnök is megszólalt a volt katonai rendőr ügyében, akit parlamenti beszédében „ragyogó tisztnek” és „igaz­ságtalan játszma áldozatának” nevezett. Az ellenzéki sajtó azzal vádolja az államfő legidősebb fiát, Flaviót, aki szenátori tisztséget tölt be a brazil nemzetgyűlésben, hogy különösen elmélyült kapcsolatokat ápolt az elhunyttal. Talán az sem véletlen, hogy a Nóbrega elleni végzetes akciót egy baloldali vezetésű államban, Bahiában rendelték el. 

A milíciák politikai kapcsolatai most visszaütnek: 2016-ot követően úgy érezték, hogy nyeregben vannak, szinte semmi sem szab határt a terjeszkedésüknek. A brazil sajtó szerint azonban nemcsak szavakban, hanem ma már élesben folyik a két politikai tábor közti leszámolás, amely erőteljesen érinti a milíciák helyzetét is. Minek kellett belefolyni a politikába? – ez a kérdés gyötörheti a fegyveres félkatonai erők vezetőit.

Borítókép műanyaghulladékot gyűjtő férfi egy Rio de Janeiró-i nyomornegyedben. Csodák városa  Fotó: Getty Images