időjárás 2°C Hedvig 2021. October 17.
logo

Faragj carrarai márványt!

Ozsda Erika
2021.09.19. 12:03
Faragj carrarai márványt!

Világhírű műve a tizenhét stációból álló lourdes-i keresztút márványszobrai. Alkotásait bárki megtekintheti Dél-Franciaországban, mediterrán természetben kialakított műtermében és az égre nyitott múzeumában. Szeptember elején szülővárosába, Balatonfüredre utazott, ahol a piros templom kertjében felavatták az Eucharisztia című szobrát, majd a művésznek átadták a Magyar Örökség Díjat. De Faykod Máriával beszélgettünk.

– Milyen emlékei vannak Füredről?

– Mielőtt elhagytuk Magyarországot, már Budapesten laktunk, de visszajártam, mert Füredtől tíz kilométerre volt egy régi házunk kis patakkal, ahol sok időt töltöttem. Akkoriban szobraim nagy részét ott faragtam, így sokat csodáltam a Balatont. Füred nemcsak a szülővárosom, de számomra a „szabadság kapuja” is. Máig hordozom magamban az akkor megélt elmélkedési pillanatokat. Soha nem múlt el a vágy az ég végtelen kiterjedése és a Balaton vizének felemelő szépsége után. A szabadság vágyát, fájdalmas kötelékét a horizont adta, amely mindig éles, legyőzhetetlennek tűnő vonalban tükröződött a szememben. Ezek az elmélkedések adtak erőt az elhatározáshoz, hogy Pro­vence vidékén találjam meg az alkotáshoz szükséges szabadságot.

– Legutóbb három évvel ezelőtt beszélgettünk, akkor a Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig című kiállításának képeit – a lourdes-i keresztút márványszobrairól készített saját fotóit – kísérte el, amelyeket több magyar városban is bemutattak. Könnyen rászánta magát az útra? 

– Most, hogy itt vagyok, már nagyon jól érzem magam, de bajosan indulok el. Nehezen viselem, ha két-három napnál tovább nem dolgozhatok. Ez az utam úgy kezdődött, hogy Tulassay­ Zsolt belgyógyász, aki a Semmelweis Egyetemen tanít, és nagyon szereti a művészeteket, néhány éve nálam járt Aupsban a múzeumomban, és ott látta meg az Eucharisztia című szobromat. Felvetődött a gondolat, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából az alkotás esetleg Magyarországon, Balatonfüreden találhatná meg a végső helyét. Tulassay Zsolt sikerrel járt közben az önkormányzatnál a terv megvalósítása érdekében, a szobrot szeptember 3-án szentelték fel, és ma már bárki megnézheti.

– A szervezők kihasználták az alkalmat, és az avatás után „hitet sugárzó szoborművészetéért” személyesen adták át önnek a Magyar Örökség Díjat.  

– Zavarba ejtő volt, mert levetítettek egy filmet rólam, a szobraimról és a múzeumomról. Nagyon elcsodálkoztam: ezt mind én csináltam? Eddig körülbelül négyszáz szobrot készítettem carrarai márványból kifaragva. Ha a megrendelő ad egy témát, akkor nem az a lényeg, hogy vizuálisan mit alkotok meg, hanem, hogy mit szeretnék azzal kifejezni. Keresem az összetartó spirituális energiát, s ami nem látható, azt szeretném ábrázolni. Nem a formát mutatom meg, hanem a forma lényegét. Mindez lassan képpé válik, és amikor már az összes részletét látom, elmegyek Carrarába, és megkeresem hozzá a márványt. Ez szintén érdekes, mert a rengeteg márványtömb egyikébe egyszer csak belelátom a szobrot. Miután a hatalmas tömböt elszállítják a műtermembe, a szobor magától kifaragódik.

– Kifaragódik, hogyan? Nagyon vékony testalkatú, pici kezei vannak, a szobrászat viszont nehéz fizikai munka.

– Mondják, de én mindig hozzáteszem, hogy vannak izmaim! De nem azokkal dolgozom, hanem a lelkemmel, amely nyitott az inspirációra. Ha valakiről portrét készítek, akkor nem a fizikai arcát látom, hanem rögtön előjön valami a lelkületéből, amit sugároz. 

– Van menedzsere?

– Nincs, és nem szoktam azzal foglalkozni, hogy megrendeléseket kapjak. Amit meg kell alkotnom, folyamatosan jön magától. 

– A szobrok az ügynökei?  

– Inkább Ő (fölfelé mutat), aki elküldött, hogy „menj faragni a carrarai márványt”. Lourdes-ban a Feltámadást is márványba öntöttem, mert a keresztút a betegek és a mozgássérültek számára készült, és nem akartam, hogy Jézus sírba tételével érjen véget.
A keresztút általában 14 stációból áll, ehhez még három stációt hozzátettem, és 17-et készítettem el. A feltámadás várását Máriával fejeztem ki, majd jön a Feltámadás és az utolsó, az Átlényegülés, amikor Krisztus megjelenik az emmauszi tanítványoknak, és megtöri a kenyeret, ami kapcsolódik az eucharisztiához. Kifejezve, hogy Jézus mindig velünk és bennünk van jelen. A három stáció magában foglalja a három teológiai erényt: a hitet, a reményt és a szeretetet.

– Meg kellett küzdenie az utolsó három stációért?

– Jobban, mint a faragással. 

– Szerény, mindig mosolyog, nem tudom elképzelni, hogy valakivel vitatkozik.

– Nem is vitatkoztam, elfogadtattam az elképzelésemet. Miután megrendelték a keresztutat, számomra azonnal a feltámadás vált a legfontosabbá. A keresztúttal nem a jót, a rosszat és a szenvedést akartam bemutatni, hanem az éltető Jézust, hogy a krisztusi szeretet hogyan emeli fel és transzcendálja az emberi szenvedést. Több visszajelzést kaptam már arról, hogy a szobrok erőt adnak a betegeknek és másoknak is. 

– Mikor járt Lourdes-ban utoljára?

– Tavaly. A tizenhét darab két és fél méter magas szobor öt évig készült száztonnányi márványból. Minden évben oda kell mennem karbantartani őket. Mindig kérdezték, hogy mennyit dolgoztam rajtuk. Mondtam, hogy 36 órát naponta. Franciaországban ennyi a heti munkaóra. Nagyon él bennem, ezért szeretnék még egy feltámadásszobrot készíteni, és továbbvinni azt, amit Lourdes-ban elkezdtem. Franciaországban a köztereken nem lehet vallásos szobrot emelni, de már többen azon dolgoznak, hogy elintézzék, hogy ezt a nagyobb méretű alkotást majd a Notre Dame-on kívül helyezzék el. Itthon ha hívők az emberek, ha nem, természetes számukra, hogy egyházi szobrot látnak az utcán. Magyarország gyökerei a keresztény vallásban keresendőek. 

– Korábban mesélt A rózsafüzér titkai című művéről. Sikerült azóta befejeznie?

– Még nem. A Fülöp-szigetekről kaptam a megrendelést a Szent család című szoborra és a rajzokra. Kiderült, hogy a megrendelő, egy jelentős kegyhely vezetője nem is látta a lourdes-i szobrokat, csak egy kis könyvet róluk. Amikor megkérdeztem, hogy mire gondol, azt mondta, hogy a könyvet látva azt csinálok, amit szeretnék. A szobor már elkészült, most A rózsafüzér titkain dolgozom, húsz piros krétarajzot készítek Jézus történetéről. Tizenötöt már befejeztem. Egy kis múzeumot szeretnének létrehozni négy kápolnával, ahová ötösével helyeznék el a rajzokat. 

– Van valami rendszer az életében, amihez ragaszkodik?

– Igen. Reggel az az első, hogy a 45 kilós kiskutyámmal ketten járjuk a természetet. Gyönyörködöm a fákban, az égben és az eget a földet összekötő csodában. Mozgásban lévő elmélkedéssel kezdődik a nap, aztán munka után este ugyanezt megcsináljuk. 

– Bibliaolvasó ember?

– Azt szoktam mondani, hogy annyira bennem van, hogy lapozom magamban. Minden szobrom a krisztusi dimenziót fejezi ki, még akkor is, ha nem Jézust ábrázolja. Amikor megkérdezik, hogy hiszek-e Istenben, azt válaszolom, hogy nem. Isten hisz bennem. Nagy dolog, ha hisz bennem, és én azt élem meg minden pillanatban, minden cselekedettel. A lényeg, hogy amiért megteremtettek minket, azt csináljuk. Ez a létezésem mozgatója. A hétköznapi életet igyekszem minél jobban leegyszerűsíteni. Össze vagyok kötve a természettel. Kialakítottam egy bizonyos ökoszisztémát magam körül. A látogatók is szívesen maradnak órákig a múzeumban, és átszellemülten nézegetik a szobrokat. Amikor kiderül számukra, hogy honnan származom, mindegyik lelkesen elkezd beszélni arról, hogy milyen jók a magyarok, meg akarják őrizni az eredeti értékeket, a keresztény vallást. Érdemes küzdeni dolgokért. Iskolások is járnak hozzám, szeretem nekik megmutatni, hogy a természetben és a művészetben mennyi szépség van. A látássérült látogatók megtapogatják, simogatják a szobrokat. Olyan szép, amikor beszélnek róluk! Majdnem többet látnak, mint mi, látók.

Névjegy

Maria de Faykod/Fayköd Mária Zsuzsa Balatonfüreden született. Édesapja orvos volt, édesanyja matematika–fizika tanár. A család 1975-ben elhagyta Magyarországot. A szobrászművész Párizsban szerzett diplomát az École nationale supérieure des Beaux-Arts-on. A Sorbonne-on filozófiát és metafizikát tanult. Provence-ban, Aupsban nyitotta meg szabadtéri múzeumát Musée de Faykod néven. Monumentális alkotásai több nagyváros terét díszítik, művei múzeumokban és magángyűjteményekben is megtalálhatóak. Munkásságáért számos elismerésben részesült.

Borítókép: Mirkó István