A Medicopter 117 című német–osztrák televíziós klasszikus ugyan műfajánál fogva merő fikció, tele orvosszakmailag megmosolyogtató részlettel, a forgatókönyvírók abban azért nem tévedtek, hogy légimentőnek állni nagyon menő dolog. Ezt a hozzájuk csatlakozni vágyó mentőorvosok és paramedikusok hosszú várólistája is tanúsítja. A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. kétévente hirdet felvételt, legutóbb tavaly. Az első szűrés után tíz jelölt maradt versenyben. Orvosoknál alapfeltétel a mentőellátásban ledolgozott három, paramedikus esetében az öt év. A jelöltekre tesztek sorozata, majd úgynevezett „inicializációs képzés” vár, amelynek lényege, hogy megtanulják a légimentés protokolljait is. A „szekundálás” úgy történik, hogy négyen ülnek be az e célból négyülésessé alakított mentőhelikopterbe – a pilóta, a paramedikus, az orvos és a jelölt –, hogy utóbbi az őt vizsgáztató orvos szakmai felügyelete mellett éles helyzetben bizonyíthassa rátermettségét.
Az országban működő hét légimentőbázison jelenleg 43 orvos teljesít szolgálatot, negyedük főállásban, a többiek kórházi főállásuk mellett. A paramedikusok száma ennek kétharmada. Ők váltásban dolgoznak a mentőegység tagjaként, illetve ügyeletes légimentő-koordinátorként.
Akkora a pilótahiány, hogy évek óta két osztrák „import” kolléga is besegít. Ennek oka, hogy légimentő csak az lehet, akinek megvan ezer óra repült ideje parancsnokként, ráadásul ebből ötszáz óra helikopteren. Magyarországon ennyi repült órát összeszedni csak a honvédségnél és a rendőrségnél lehet, de ott se könnyű, akár egy évtizedig is eltarthat. Magánúton jártasságot szerezni rendkívül nehéz, mivel ennek költsége a legkisebb gép esetén is legalább százezer forint óránként.
A világoskék égen rohanó felhőpamacsok és a vadul lobogó légzsák erős északi szelet jelez, ami nem könnyíti meg a pilóta dolgát. Ráadásul – mint később megtudjuk – az 1. számú Budaörs Légimentő Bázis sajátossága, hogy a közeli hegyek miatt szeszélyes légörvényekkel is számolni kell, nem beszélve a kisrepülőgépekről, amelyek a kőhajításnyira lévő Budaörsi és Farkashegyi repterekről szállnak fel.
A riasztást követő percekben a kompozitszárnyak már nagy robajjal forognak. A citromsárga, farkán nemzeti színekre festett helikopter két hajtóművét a pilóta már melegíti. Az orvos piros overallját gombolva siet a géphez, ahová csakhamar a paramedikus is megérkezik a kapott repülési adatokkal. A fedélzet tömve van orvosi felszereléssel. A vezető ülése mögött oxigénpalackok sorakoznak a lélegeztetéshez, a tőle balra helyet foglaló paramedikus ülése mögött pedig két hatalmas orvosi táska, tele eszközökkel, gyógyszerekkel. Mögöttük a hordágy, melyhez a betegről gondoskodó doktor repülés közben is kényelmesen hozzáfér. Az elképzelhető összes rögzítési ponton van valamilyen műszer, gyógyszeradagoló, tároló.
Fotó: Zaol/Mediaworks/Pezzetta Umberto
Törölt riasztás
Amikor az orvos behúzza maga mellett a tolóajtót, hirtelen megnő a fordulatszám, a rotor orkánt kavar a gép körül, amely lassan, az oldalszéltől kissé imbolyogva elemelkedik arról az apró, gördülő platformról, amelyet trepninek hívnak. A gép a széliránnyal szembefordulva, ferdén felfelé „tolatva” éri el a kívánt ötvenméteres magasságot, hogy aztán előredőlve lendületet vegyen, és ráforduljon a célirányra. Azért kell tolatva felszállnia, hogy ha mindkét hajtóműve egyszerre leállna a kritikus magasságban, akkor is gond nélkül vissza tudjon ereszkedni a kiindulópontra. Ilyen szerencsére még sosem fordult elő a magyar légimentés történetében, de nem bíznak semmit a véletlenre. Az Eurocopter Deutschland által a kilencvenes években kifejlesztett EC135 a világ egyik legnagyobb példányszámban gyártott mentő- (rendőr, katonai kiképző stb.) helikoptere. A hét légibázison (Budaörs, Balatonfüred, Sármellék, Pécs, Szentes, Miskolc és Debrecen) összesen kilenc EC135-ös van, ebből hét szolgálatban, egy tartalékban, egy pedig karbantartáson. Alapelv, hogy az ország minden légimentőegysége azonos felszereléssel és azonos szakmai képességekkel rendelkezzen.
A felszálló mentőegység időközben eltűnik a fák mögött. Odafent, a pilóta előtti kijelzőn GPS-térkép jelzi az irányt Hernád felé, ahol egy embert áramütés ért. Útközben folyamatosan kommunikálnak az OMSZ megyei mentésirányítási központjával, a kijelzőn látják a helyszínre érkező földi mentőegység GPS-koordinátáit is, így könnyebb lesz a helyszín pontosítása, ahonnan a beteg állapotstabilizálását követően majd légvonalban a legközelebb lévő kórházba fogják szállítani. A helyszínre érve szokás szerint tesznek egy kört, hogy megállapítsák, hol lehet landolni. A rotor átmérője tíz méter, a leszálláshoz ennek a kétszerese szükséges. Ez a repülés legkritikusabb pillanata, mert észrevehetetlen légvezetékek, faágak, fűben rejtőző, kiálló tárgyak formájában ezer veszély leselkedik a leszálló helikopterre. Megtörtént már, hogy elkerülte a figyelmüket egy fűben ágaskodó kerti csap, amely kis híján felnyársalta a helikoptert. A legbiztonságosabb leszállóhely vidéken a helyi focipálya, amely olykor ugyan távol esik a betegtől, de a helyiek mindig segítenek a mentőcsapatnak célba jutni.
Kisvártatva azonban a mentésirányítás törli a riasztást. A hernádi esethez elsőként kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A légimentők ezúttal félútról visszafordulnak.
– Ma délelőtt tízig ez volt az első riasztásunk, de sajnos már nem tudtunk segíteni – tárja szét a karját Radnai Márton ügyvezető igazgató. A mai csöndes nap, nyaranta ellenben megesik, hogy napi 25 riasztás is befut a hét bázisra. Átlagban ennek negyede a budaörsi egységre jut. Itt vannak olyan napok is, amikor hat-hét bevetést teljesít a mentőegység. Budaörs után Balatonfüred és Sármellék a két legsűrűbben riasztott bázis. A hét bázis 3200 riasztást teljesített 2020-ban.
Fotó: Vaol.hu/Mediaworsk/Horváth Balázs
Minden elképzelhető kórkép
Pár perc múlva a gép visszaérkezik. Az északi szél a felszállás óta nem csökkent, és a trepni se lett nagyobb, egy szerelő a földről segít letenni a szélben billegő forgószárnyast. Elsőként az orvos lép ki az oldalajtón, kezében a hűtőtáskával, hogy tartalmát mielőbb visszategye a vérhűtő szekrénybe. Ma történetesen Gebei Róbert orvos igazgató a szolgálatos mentőorvos.
– Ez egy mentéstörténeti mérföldkő – mutat büszkén a hűtőtáskára. – 2020. február 13-án mi hajtottunk végre elsőként az országban kórházon kívüli vérátömlesztést, ami Európában ritkaságszámba megy. Kísérleti jelleggel bevezettük a budaörsi bázison, hogy viszünk magunkkal nullás vért és véralvadási faktort is, mert nagyon sok a súlyos kivérzéses esetünk. Azóta 22 ember kapott vértranszfúziót a baleset helyszínén, ami azt jelenti, hogy ennyien jutottak legalább egy óra előnyhöz. A dolog jól működik, ezért még idén a többi mentőegységnél is bevezetjük – mondja, miközben lehuppan az íróasztala mögötti forgószékbe. Egy asztalán heverő fénykép aztán felfedi, hogy rövidesen lesz egy másik új képességük is: olyan baleseti helyszínekre is el tudják juttatni a segítséget – egy helikopter aljára fixen rögzített húszméteres kötélen függeszkedve –, ahonnan egyébként nagyon hosszú lenne a kimentés. Ezek erdős hegyvidéki területek, meredek, nehezen megközelíthető, sziklás meredélyek. Jelenleg még az a gyakorlat ilyen esetekben, hogy a barlangi mentők kötélpályát építenek ki a baleset helyszínéig, de ez órákig is eltarthat. A most folyó kiképzést követően a helikopterek a mentőcsapatot felszereléssel együtt képesek lesznek a helyszínre juttatni, majd onnan a stabilizált állapotú beteggel együtt – több fordulóban – kihozni.
A legtöbb riasztás persze nem ennyire extrém helyszínre szól. Az esetek kétharmada közlekedési, ipari baleset, magasból esés. De előfordul öngyilkossági kísérlet, szívsérüléses eset is, például szívműtét után, epilepsziás görcsállapotok, bőrégés, eszméletlenül talált beteg különböző agyi katasztrófák miatt – tudjuk meg a mentőorvostól. A leggyakoribb beavatkozás az újraélesztés. De vezettek már le szülést, sőt ikerszülést is a helyszínen – meséli Gebei doktor, aki végzettségét tekintve mentő- és sürgősségi szakorvos. Minden elképzelhető kórkép előfordul a praxisukban, ezért mint mondja, kifejezett előny, hogy légimentő kollégái közt traumatológus, aneszteziológus, sőt még gyerekgyógyász is akad, akik kórházi állásuk mellett részállásban légimentőznek. Az a közös mindnyájukban, hogy mielőtt idekerültek, éveket töltöttek el mentőorvosként, és tudják: légimentőnek lenni egyszerre presztízs és szenvedély.
– Itt csak olyanok maradnak meg, akikben nagyon erős a tudásvágy és a tenni akarás – nyomatékosítja Gebei doktor. – Másrészt ez családias közösség, harmadrészt repülni mindig is élmény. A légimentőt szinte minden riasztáskor olyan feladatok várják, amelyek beavatkozást igényelnek. Ez magasan tartja bennük az adrenalinszintet, úgyhogy lehet, hogy mi is adrenalinfüggők vagyunk, akárcsak az extrém sportolók.
Fotó: Vg.hu/Mediaworsk/Vémi Zoltán
Lelki falak
Átmegyünk a sárga épület legnagyobb helyiségébe, ahol a koordinátor dolgozik három-négy monitort figyelve. Várakozási időben itt vezeti a reggeli megbeszéléseket a pilóta, miután protokoll szerint átnézte az időjárási adatoktól a súlyadatokon át az összes fontos tényezőt.
A monitorok előtt most Gorove Kristóf paramedikus az ügyelő, nála futnak össze a szálak. Pontosan tudnia kell, az ország hét mentőbázisán mi történik, kik vannak szolgálatban, melyik mentőegység éppen mit csinál. Amikor beérkezik hozzá az OMSZ irányítóközpontjából a riasztás, ő az, aki a digitális térkép alapján kiválasztja a légvonalban legközelebbi mentőegységet. Ha az esethez legközelebb lévő mentőegység éppen nem szabad, vagy tömeges baleset esetén több légimentőre is szükség van, neki kell döntenie arról, hogy melyik bázisról induljanak. Az egyik képernyőn például a katonai lövészetek, drónozások miatt kerülendő légterek láthatók, mert bár elvileg levegőben is a mentőnek van előnye, de ezt könnyebb érvényesíteni a menetrend szerinti légi járatokkal, mint a felelőtlenül használt drónokkal szemben.
– Eddig még nálunk nem fordult elő, mégis az a legnagyobb félelmünk, hogy drónnal ütközünk. Kétszázötvenes utazósebességnél, ötszáz méter magasságban számunkra észlelhetetlen egy tenyérnyi drón, amely képes simán betörni a helikopter plexijét – veszi át a szót Mohai Attila, az ügyeletes társ, aki saját bevallása szerint nem „lelkizős” alkat, de azért még neki is vannak aggodalmai. A többiekhez hasonlóan ő is felépítette magában azt a bizonyos falat, amely ahhoz kell, hogy el tudja viselni azt a szenvedést és tragédiát, amellyel nap nap után találkoznak. A legnehezebben feldolgozható esetek után éppen ezért esetértékelést tartanak, átbeszélik, mit lehetne máskor jobban csinálni, eközben megpróbálják kibeszélni magukból a sokkoló élményt. Minden lelki öngyógyítás ellenére előfordulhat – csatlakozik az ügyeletes orvos –, hogy ennek ellenére felmerül: egy ideig képtelen folytatni a munkát az egység. Ilyenkor időt kell hagyni a trauma feldolgozására.
– Ezért van az, hogy inkább a pozitív élményekre koncentrálunk – veszi át a szót ismét Gorove Kristóf, akinek pályafutása során volt olyan napja, hogy egymást követően két balesetes gyereket is sikeresen élesztettek újra.
Mohai Attila évtizedes légimentő-pályafutásából arra az elütött kerékpárosra emlékszik vissza, akit olyan súlyos, koponyatöréses állapotban vittek kórházba, hogy nem jósoltak számára nagy esélyt a túlélésre. Ez az ötvenes hölgy volt az mégis, akitől egy évre rá köszönőlevelet kapott az őt megmentő egység. A hálás túlélő azóta is minden évben ír.
Borítókép: Mentőhelikopter szállítja a Bakonyszentlászlónál történt kerékpáros-gázolás sérültjét a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba. Fotó: Kisalföld.hu/Mediaworks/Csapó Balázs
