Több mint egy gól

Korábban újságíróként gondolt magára, a jövőről viszont más elképzelései vannak. Milyen következményekkel jár, ha valakinek a helyi könyvesbolt a második otthona? Mit lehet ellesni a labdarúgóktól, és átemelni az élet egyéb területeire? Miért lesz az értelmiség szerepe hasonló, mint az ókori Egyiptom vallási vezetőié? Kollégánkkal, az immár tizedik köteténél tartó szerzővel beszélgettünk.

Szarajevó, 1985. április 24. A Videoton játékosai: Wittmann Géza, Végh Tibor csapatkapitány és Koszta János cserekapus (b-j) örülnek a Zeljeznicsar ellen vívott párharc végén, miután bejutottak az UEFA-kupa döntőjébe. Szarajevóban a székesfehérvári csapat 2:1-re kikapott, így összesítésben 4:3 arányú győzelemmel jutott a döntőbe. MTI Fotó: Wéber Lajos Fotó: MTI/Weber Lajos

– Általában abból lesz író, aki falja a betűket. Felteszem, gyerekkorodban téged is bensőséges viszony fűzött a könyvekhez… 
– Mire hatéves lettem, tudtam írni-olvasni, aminek meg is lett a maga következménye: a tanító néni – egy osztálytársammal együtt, aki hasonló cipőben járt, mint én – kiküldött az óráról, amelyen az olvasás alapjait próbálta elsajátíttatni. Úgyhogy amíg a többiek a könyv fölött görnyedtek a tanteremben, mi az udvaron ejtegettük a labdát. Pár évvel később már úgyszólván a könyvesboltban laktam – a szüleimben fel is vetődött, hogy ha már így van, végezhetnék ott némi diákmunkát is.

– Mely írók mely művei gyakoroltak meghatározó hatást rád? 
– Tizenéves koromban a népi írók nyújtottak szilárd kapaszkodót – Kodolányi János, Németh László, Sinka István nevét említhetem elsőként. Egyes alkotók – mint például Erdélyi József vagy Szabó Dezső – művei akkoriban még indexen voltak, tehát épp elég elfoglaltságot adott az embernek, míg beszerezte őket, és megismerkedhetett a tartalmukkal. Később aztán kibővült az érdeklődési köröm. Ebben Kodolányi szavai nyújtottak útmutatást. Egy levelében ugyanis nagyjából azt írta egy hozzá forduló fiatalembernek, a cserszegtomaji Szabó Istvánnak, akiből később ígéretes novellista lett: „Ne a népet keresd az irodalomban, hanem az írót és a gondolatot.” Jó ideje engem is az egyéniség és a minőség foglalkoztat, nem a címerek vagy a jelszavak. A magyar irodalomból a két világháború közötti korszak áll hozzám a legközelebb – a hazai írók színe-virága élt és alkotott ekkor –; a világirodalomból számtalan nevet tudnék említeni, de legyen mondjuk Bulgakov és Balzac. Számomra A Mester és Margarita minden idők legjobb regénye, Balzac pedig – függetlenül attól, hogy a tankönyvekben a XIX. századról szóló fejezetben szerepel – mind a mai napig az egyik legkorszerűbb európai író.

– A napokban megjelent a legújabb, tizedik könyved. A Lövés Szarajevóban – a címe alapján – az első világháború kitörésével foglalkozó történelmi regény is lehetne, de az alcíme egyértelművé teszi, hogy nem az: 1985-ös futballmeccsről szóló riportkötet.
– Így van, a Videoton 1985. április 24-én – annak otthonában – elütötte a Zseljeznicsar nevű jugoszláv vasutascsapatot attól, hogy bejusson az UEFA-kupa döntőjébe. Végül a székesfehérváriak mérkőzhettek meg a Real Madriddal.

– Erről a jugoszláv csapattal vívott összecsapás után keletkezett, mára a közköltészet részévé vált szurkolói rigmus is tanúskodik, amelyet a könyvedben idézel: „A Sóstónál van egy mocsár, / kikapott a Zseljeznicsar, / az eredmény reális, / megszívja a Reál is”.
– Nem tudhatjuk, ki költötte ezt a négysorost, mindenesetre jól visszaadja a hangulatot, amely a találkozó után uralkodott el a magyar táborban. Persze hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó meccsen valójában a jugoszláv csapat nyert, de – az egyébként hátvédet játszó Csuhay József 88. percben rúgott góljával – mégis a magyar csapat jutott tovább.

– Mindez harminchat évvel ezelőtt történt. Ennyi idő elteltével miért tartottad szükségesnek feldolgozni az összecsapás történetét?
– Egyfelől azért, mert korszakos jelentőségűnek érzem. Vannak történelmi események, amelyek kapcsán rögzült az emberekben, hol voltak, mivel foglalkoztak éppen, amikor bekövetkezett az a bizonyos pillanat. A szüleink korosztálya számára Kennedy elnök lelövése volt ilyen, a mostani harmincasoknak talán a World Trade Center tornyainak ledőlése. A jelenlegi sportszerető ötvenesek számára viszont ez a meccs. Máig emlékszem arra, hogy tizenöt éves kamaszként ültem a debreceni kollégium tévészobájában, és a képernyőre tapadva követtem a fejleményeket.
A másik ok: szerettem volna tisztelegni a fehérvári labdarúgás, közelebbről a Videoton előtt.

– A könyvben arra is kitérsz, milyen szerepe volt a szerencsének ezen a találkozón. A Zseljeznicsar közössége – amely mindmáig számon tartja, hogy a székes­fehérvári tizenegy annak idején megállította a csapatukat – ugyanis úgy könyvelte el a dolgot, hogy a Videotonnak egyszerűen mázlija volt, és kész.
– Ahogy én látom, a Videoton részéről sokkal inkább az ellenfél tévedésének, hibájának kihasználásáról, valamint a saját magába vetett hit diadaláról volt szó – arról, hogy az utolsó pillanatig nem szabad feladni, és ha így teszünk, van esélyünk a sikerre. És ez nem csak a labdarúgásra, de az élet csaknem minden területére igaz, a munkától elkezdve a családi életen át egészen a politikáig. Úgyhogy meggyőződésem, hogy az a gól nem pusztán egy hálólengető találat volt a Grbavica stadionban, hanem annál jóval több.

– Az irodalomhoz visszatérve és a holnapra tekintve: felmérések igazolják, hogy az emberek mind kevesebbet olvasnak, és ha mégis, egyre inkább az interneten és különféle képernyőkön. Ennek fényében – de úgy is kérdezhetem: a digitális kijelzők fényében – hogyan látod az írás és az olvasás jövőjét?
– A gyereken látom, magamon tapasztalom, hogy ez a jelenség bizony létezik. És mert az internetes olvasás során az agy másként működik, mint a nyomtatott szöveg befogadásakor, számomra egyértelmű, hogy az embernek komolyabb, papíralapú műveket is forgatnia kell. Ennek igazolásául talán elég, ha egy képernyőn átfutott cikk és mondjuk Maupassant kötetbe foglalt prózája között mutatkozó különbségeket említem. A jövőben tehát harcolnunk kell a papíralapú könyvek létéért, valamint az olvasás hagyományos formájának megmaradásáért. Talán létrejön majd egy szűk, ám – kulturális értelemben – kiváltságos csoport, amelynek az lesz a feladata, mint a papi rétegnek az ókori Egyiptomban: hogy értelmezze és magyarázza a feliratokat. Az értelmiségiek csoportja lesz ez, amelyik a tevékenységével – azzal, hogy olvas és olvasni tanít – életben tartja a nemzeti kulturális örökséget. Mindez nem is olyan távoli: akár az előttünk álló harminc-ötven évben bekövetkezhet.

– E kulturális átrendeződés után milyen sors várhat az említett nemzeti örökségre, közelebbről a magyar irodalomra?
– Ebben az országban – minden aggasztó jel és kedvezőtlen tendencia ellenére – erős a nemzeti kohézió. Amíg tehát magyarok élnek, nem tűnik el a magyar irodalom. Balassi versei, Madách Tragédiája, Móricz novellái megmaradnak, és – nyomtatott vagy digitális formában, de – áthagyományozódnak a következő generációkra.

NÉVJEGY

Szentesi Zöldi László író, újságíró, szerkesztő 1970-ben született Szentesen Zöldi Lászlóként. A kilencvenes évek első felétől foglalkozik újságírással. Mivel akkor már volt egy ugyanilyen nevű kolléga a pályán, Chrudinák Alajos – a Panoráma című külpolitikai riportműsor főszerkesztője – javaslatára Szentesi Zöldi László néven kezdte jegyezni az anyagait. Legutóbbi kitüntetése: Lovas István-sajtódíj (2021); legutóbbi kötete: Lövés Szarajevóban – Csuhay József és a Videoton utolsó két perce (2021).

(Borítókép: A Videoton játékosainak öröme a Zseljeznicsar ellen vívott párharc végén Szarajevóban, 1985. április 24. Fotó: MTI/Weber Lajos)