Andrew Roberts brit történész éveken át arra a kérdésre kereste a választ, hogyan hozza ki a háború „éles helyzete” a hadvezérek legjobb képességeit. Vagyis milyen tulajdonságok tesznek valakit sikeres stratégává? Roberts kilenc olyan történelmi személyiség portréját rajzolta meg, akik döntő befolyással voltak háborúk kimenetelére. Könyvének hősei: Bonaparte Napóleon, Horatio Nelson, Winston Churchill, Adolf Hitler, Joszif Sztálin, George C. Marshall, Charles De Gaulle, Dwight Eisenhower és Margaret Thatcher.
Vizsgálódása során a szerző hamar ráébredt arra, hogy a hadvezéri képességek vajmi kevéssé függnek össze a jellemmel, az erkölcsi fölfogással, hiszen Hitler és Sztálin kifejezetten gonosztevők voltak. Roberts módszeresen számba vette, hogy a hadtörténet alakítóinak milyen közös tulajdonságaik voltak. Először is mindegyikük erősen hitt önmagában, fejlett önbizalmuk volt, persze kinek-kinek más okból. Napóleon fiatalon fölismerte magában a rendkívüli intelligenciájú zsenit; Churchillt a származása és neveltetése predesztinálta vezető szerepre; Hitler a tömegek rajongásából töltekezett; Margaret Thatcher a férfi politikusokat akarta lepipálni. Második közös tulajdonságuk a rendkívül erős küldetéstudat volt, amely abban nyilvánult meg, hogy egyikük sem csupán a háborút akarta megnyerni, de a világpolitikát is alakítani próbálta. Nelson admirális a francia forradalom eredményeit szerette volna megsemmisíteni; Sztálin a kommunizmust tette volna világszerte uralkodó eszmévé; Hitler az árja faj uralmát akarta elérni; Churchill és Thatcher asszony a Brit Birodalom régi fényét szerette volna visszaállítani. Harmadsorban valamennyien művelt, olvasott emberek voltak, alapos történelmi és földrajzi tájékozottsággal – talán Sztálint kivéve.
A szerző időrendben veszi sorra az újkori történelem kilenc háborúvezetésben jeles személyiségét, bemutatva pályaképüket, egyéni képességeiket és az őket fűtő ambíciókat. Napóleon nagyratörő; Nelson rettenthetetlen, egyszerre agresszív és kötelességtudó, megállíthatatlan és mélyen vallásos. Sztálin viszont szörnyeteg: akaratos, cinikus, ravasz, narcisztikus, bosszúálló, dölyfös, önző, paranoid és fanatikus kommunista. George C. Marshall amerikai vezérkari főnök a kötelességteljesítés mintaképe, De Gaulle vezérlő eszméje a francia „gloire” szolgálata, Eisenhower rendíthetetlen optimistaként jó érzékkel választotta ki munkatársait; Margaret Thatcher férfiakat megszégyenítően bátor és kockázatvállaló politikus.
Andrew Roberts megfogalmazta azt a paradoxont, hogy a történelem egyik legfőbb tanulsága: az emberek nem tanulnak a történelemből. Pedig a jó stratégának, hadvezetőnek ismernie kell a történelmet, a hadtörténetet, hiszen minden döntő ütközet, csata egy-egy tanulságos példa a tábornokok következő nemzedékeinek. Ezenfelül természetesen szüksége van hadtudományi, vezetői ismeretekre; fontos a kiváló memória, de nem árt a humorérzék, a hidegvér, a fegyelmezettség, a retorikai képesség sem, és az, hogy a hadvezér beszéljen az egyszerű katona nyelvén, képes legyen azonosulni gondolkodásával. És végül jó, ha van politikai érzéke, hiszen Clausewitz óta tudjuk, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel.
A belletrisztikus portrésor azzal a gondolattal zárul, hogy minden háborúba bocsátkozó történelmi személyiség erősen hitt abban, hogy a saját népe sokkal különb, mint az ellenfele.
A csevegő stílusú, helyenként anekdotikus szövegezésű könyv nem csupán kilenc portré gyűjteménye, hiszen egy-egy hadvezéri karrier történetébe természetes módon beépülnek a nagy csaták, sorsdöntő ütközetek leírásai is. Ugyanakkor az epikusan megrajzolt portrék mindegyike szuggesztív személyiségrajz – ilyenformán Andrew Roberts könyve a vonzó formájú ismeretterjesztés, a szórakoztatva tanítás remek példája.
(Andrew Roberts: A háborúvezetés művészete. 9 lecke a modern kori történelem alakítóitól. Alexandra Kiadó, Pécs, 2021, 256 oldal. Ára: 4699 forint)
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
