A Moldvában élő magyarok eredetének, múltjának és jelenének több mint fél évszázada, mindmáig legfáradhatatlanabb kutatója s legjobb ismerője Domokos Pál Péter. 1929-ben járt először a moldvai magyar falvakban népdalgyűjtő körúton s e gyűjtőút eredményét, páratlan szépségű dalokat, balladákat 1930-ban, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Társaságának ülésén ismertette.
[…] 1981-ben Péter-Pál napján ünnepli Domokos Pál Péter nyolcvanadik születésnapját. Köszöntjük őt ez alkalommal egyik legkedvesebb adatközlőjének, a nyolcvanhat esztendős Simon Ferenc Józsefnének visszaemlékezésével.
Domokos Pál Péter 1941-ben megjelent könyvében így emlékezik találkozásukra: „Második utam alkalmával Bákóból mentem ki a megye felső szegletében fekvő Lécpedre. Éppen Anna napja volt s a faluban búcsú- és püspökjárás. Simó Anti Józsihoz szálltam, s mondhatom, hogy a búcsús tapasztalatok szomorúságát csak házigazdám szívességes, jó magyar gondolkodása valamint felesége fonográfra is fölvett dalai felejtethették.”
Simon Ferenc Józsefné pedig így idézte fel az első találkozás történetét:
Szent Anna napja vót nálunk s akkor vót a búcsú, Szent Annának búcsúja. Nagy búcsúra készültünk, még a püspök es ott vót. S akkor a gyermekem, a fijam, rakták ki a ződ ágat, az út mellett a temetőtől ki a templomig, kétfelé az út mellé, ahogy várták a püspököt.
Én otthon főztem s egyszer csak hazajött Józsim s azt mondja:
– Édesanyám, vannak itt valami pózáló emberek s kérnek szállást. Aki béereszti, hát lepózálják az életjiket, még a fiatalokot es, kinek szüksége van rá.
Mondom:
– Halgass te gyermek! Mennyi cigány jár az úton mind béfogadjuk? Mert annyi járt akkor nálunk búcsú napján, hogy az egyik jön, a másik meen.
[…]A kocsicska béborítva gyékényvei, hogy az eső ne verje őköt. Akkor ők imá kiszálltak vót a kocsiból, Domokos Pál Péter fogta a gyeplőjét a lónak, vezette. Kicsi lovacska béfogva. No, béjöttek a kapun, köszöntek, hogy hínak, megkérdezték az uramat es, engemet es, aztán mondom:
– Telepedjenek le, űjenek le!