Galamblövészet az auditóriumban

Színháznak épült. Azért tervezték így, hogy ebben játsszanak, és azért ilyen szép, hogy jól játsszanak benne. E szavakkal nyitotta meg a budapesti Operaház ötéves felújítását követő díszelőadást Ókovács Szilveszter főigazgató. Az ünnepi eseményen jelen volt a kulturális és politikai élet megannyi ismert személyisége, ami nem csoda, hiszen – Marton Éva operaénekes kifejezésével élve – olyan ékszerdobozt kaptunk vissza, amely hozzánk, magyarokhoz tartozik.

20220311 Budapest A Magyar Állami Operaház sajtóbejárása Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

A főbejáraton belépő vendég azonnal grandiózus térben találja magát, ahol Székely Bertalan mennyezeti képei szinte integetnek felé. Itt fogad minket Verebes Dóra vezető restaurátor, akivel legutóbb az esztergomi bazilika kupolaboltozatának restaurálása során találkoztunk. Ahogy ott is, az Operában is ő instruálta azt a mintegy hatvan festőrestaurátort és díszítőfestőt, akik az öt éven át tartó hatalmas munkában részt vettek. Miközben végigkísér minket az épületen, olyan érzésünk támad, mintha szinte minden egyes négyzetcentiméterről volna mondanivalója, mindennek megvan a maga története. A díszítőfestők és festőrestaurátorok munkáját alapos falkutatás előzte meg. Tudniuk kellett, hogy Ybl korában az ornamentika egyes részeit pontosan milyenre színezték. Volt, ahol csak mikronnyi méretű anyagmaradvány árulta el az igazságot, mint az auditóriumban, a színpad melletti hatalmas oszlopok esetében. Alsó harmadukról emberemlékezet óta hiányzott a nemesfém. Verebes Dóra csak „aranyzokninak” nevezi, de pótlása valóban elegánsabbá tette a nézőteret. Utunk során rengeteg hasonló­ ­példát említ. Sok helyen újra kellett alkotniuk rég eltűnt díszítőfestéseket, amelyek helyéről unalmas, egyszínű felület ásított ránk. Rengeteg falsík, oszlop tűnik márványnak, pedig az igaziak mellett tele van az épület megtévesztően hasonló kinézetű festett és gipszmárvány felületekkel, amelyek elkészítéséhez csak a szakma legjobbjai értenek.

Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

Lecsiszolva nullára

– A díszítőfestés körülbelül harminc év alatt magától is tönkremegy, főleg azért, mert sokáig gázvilágítás volt, itt dohányoztak, és amikor egy falfestmény piszkos lett, jött a díszítőfestő, lemásolta a mintákat, majd lecsiszolta nullára, hogy újrafesthesse – magyarázza Verebes Dóra.
– A többszöri újraalkotás eredményeként a részletek fokozatosan „elbutultak”, a színek megváltoztak. Most, amikor arra törekedtünk, hogy az 1884-es szín- és formavilágot állítsuk helyre, döbbenetes volt látni, ahogy visszatért az esztétikai rend a házba. Ezért érzem úgy, hogy a díszítőfestőkről, a restaurátorokról méltatlanul kevés említés esik, miközben a nyitás óta mindenki az ő munkájukat csodálja.

A büfécsarnokba lépve Feszty Árpád és Ujváry­ Ignác restaurált festményei, Vastagh György puttói tekintenek le ránk, utóbbiak kék háttérből.
A hatvanas években a kék háttereket ki tudja, miért tojásszínűre mázolták. Vannak más furcsaságok is. Hihetetlen, de az auditórium Lotz Károly alkotta mennyezeti szekkójából maréknyi légpuskalövedéket operáltak ki. Állítólag valakik a nézőtéren légpuskával lőtték a betévedt galambokat, de a büfében is találtak számos képbe, burkolatba fúródott kis golyót.

– A falakon sokkal bátrabb színek voltak egykor, mint amit mi el tudunk képzelni erről a korról – mondja Zoboki Gábor építész is hozzátéve, hogy a neoreneszánsz belső világ akkor mutatta be valódi, harmonikus színvilágát, amikor visszakapta az eredeti festését. – A nyolcvanas évek első felében, amikor tinédzserként jártam ide, fáradt, komor, szürkés összhatást keltett az épület, sok minden nagyon rosszul volt megvilágítva. Most minden felragyogott, ez volt a cél!

Fotó: Mirkó István

Hangok a kakasülőn

Az építészeti nehézségekről szólva elmondja, hogy a műemlékvédelmi szakemberekkel jól együtt tudott működni, annál több fejfájást okoztak a műszaki előírások, amelyeket jellemzően nem műemlék épületekre szabtak, valamint az operaüzemi igények, amelyek miatt igen kemény szócsatákat kellett vívnia kiváló barátjával, Ókovács Szilveszter főigazgatóval.

Az Operaház rekonstrukciójának fontos eredménye az akusztikát érinti, amely a nyolcvanas években történt átépítések hatására romlott, különösen a zenekari árok kibetonozása miatt. Ezúttal azonban helyreállították a nézőtér alatti faszerkezeteket és az árkot. Az építésztől megtudjuk, hogy az auditórium úgy működik, mint egy akusztikus hangszer. A közönség hatalmas, fedett „kehelyben” ül, a mennyezet fentről visszateríti a hangot. Vicces ellentmondás, hogy a királyi páholyban lehet a legjobban látni és a legrosszabbul hallani, viszont a harmadik emeleten, a Lotz-festmény alatt nem a legkedvezőbb a szemnek, ellenben a legjobb a fülnek – emeli ki Zoboki.

Fotó: Mirkó István

Erről Verebes Dóra kíséretében meg is győződhettünk. A „kakasülőn”, ahol hajdan a kispénzű diákok és cselédek foglaltak helyet, valóban remekül hallani a színpadon beszélgető díszletmunkásokat.

Ókovács Szilveszter főigazgató elégedett az auditórium hangzásával. Mint mondja, a lecsengési idő megnőtt, „teresebb”, gazdagabb lett a hangzás. Természetesen a műemléki részek felfrissülésének is nagyon örül, de az általa vezetett társulat számára mégsem ennek van a legnagyobb jelentősége, hanem hogy az Ybl-palota gépészete korszerűsödött, a színpad technológiája immár világszínvonalat képvisel, a zenekar árka visszabővült, öltözője megépült, továbbá új balett-teremre és házi színpadra is szert tehettek, a nézők kényelmes székekben foglalhatnak helyet. Úgy érzi, a társulatnak kifejezetten nehéz volt átvészelni az építkezés közel hatvan hónapos időszakát.

Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

– A házon kívül nem annyi művész nem azt, nem ott és nem olyan körülmények között énekelte, táncolta, játszotta, mint az Operában. Ennek ellenére igyekeztünk mindenkire figyelni, még úgy is, hogy a vírus tovább rontott a helyzeten. De túl vagyunk rajta! Ezek után állíthatom, a magyar zenebarátok igazán el vannak kényeztetve, hiszen egyetlen szezon alatt mintegy hatvanféle művet tárunk a közönség elé. Boldogan jelenthetem ki, hogy miénk a világ egyik legnagyobb, ezerkétszáz fős társulata, és a repertoár mérete, színessége is az első tízbe, ha nem az ötbe helyez minket. A felújított Operaház jellemzői és a társulat képességei között végre nem feszül ellentmondás!

Borítókép: A Magyar Állami Operaház sajtóbejárása (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)