Gábor, hidd el nekem, tényleg ez a világ legszebb operaháza! – jelentette ki a világhírű operaénekes, Plácido Domingo, miközben vállát lapogatta a március óta Kossuth-díjas projektvezető építésznek, Zoboki Gábornak (jobb felső fotónkon). Ez tavaly nyáron történt, amikor Ókovács Szilveszter főigazgató vendégeként körbevezették a művészt a felújítás helyszínén. Ha fel kellene sorolni a magyar építészettörténet három legfontosabb alkotását, az Operaház alighanem köztük lenne – értékel Zoboki Gábor, véleményéhez csatlakozik Verebes Dóra vezető restaurátor is. De hasonlóképpen foglal állást Görbe Márk művészettörténész, a historizmus jeles szakértője is, aki szerint a neoreneszánsz épület értékeit akkor érthetjük meg igazán, ha belehelyezkedünk saját korába.

A XIX. század második fele Európa-szerte a historizmus jegyében telt. Az akkori alkotók tetszés és igény szerint a gótika, a reneszánsz, a barokk stíluselemeihez nyúltak vissza, illetve az építészetben ezeket akár szabadon vegyíthették is, így született meg az építészet küvéje, az eklektika. Az 1880-as években a neoreneszánsz volt az aktuális divat, ennek köszönhetjük az akkor kiépült budapesti Andrássy út palotáinak páratlanul egységes neoreneszánsz megjelenését, köztük az 1884-ben elkészült Operaházét. Ybl Miklós épületére igaz a magyarra nehezen fordítható Gesamtkunstwerk (összművészeti mű) kifejezés is, hiszen az építészet, iparművészet, képzőművészet egyenrangúan jelenik meg benne, ami a korszak egyik legalapvetőbb célkitűzése volt.

Minden ízében magyar
A kiegyezés után Budapest felemelése az európai fővárosok színvonalára nemzeti programmá vált. Ybl mélyen átérezte, hogy épülete a magyar nemzet kulturális fejlettségének referenciája. Az ország legkiválóbb mestereit, művészeit hívta meg, és a legjobb anyagokat használta fel megfelelve annak a kívánalomnak is, hogy az épület minden ízében magyar produktum legyen. A legtöbb szekkót (falfestményt) Lotz Károly és Than Mór festette, de jutott megbízás Székely Bertalannak, idősebb Vastagh Györgynek és a fiatal Feszty Árpádnak is. A faburkolatok és bútorok Thék Endre és a Neuschloss-cég üzeméből, a kovácsoltvas rácsok Jungfer Gyula műhelyéből kerültek ki. Ugyanezek a nevek bukkannak fel a királyi palota Szent István-termének alkotói között. Ybl a legapróbb részletekre is nagy gondot fordított: még a házban előforduló kilincseket is maga tervezte – hívja fel a figyelmet Görbe Márk.
A művészettörténész érvelését Zoboki Gábor azzal egészíti ki, hogy előzetes kutatásai szerint Ybl Miklós első vázlatain még timpanonos, saroktornyos operaház szerepelt. Végigtekintve a mester rajzain nyomon lehet követni gondolatmenetét, építészi viaskodását. A megkövetelt takarékosság jegyében fokozatosan minden egyre kisebb lett, ám mégsem tűnt el a nagyvonalúság, helyette a mester lett egyre virtuózabb. Az olcsóság érzetének a látszatát is kerülte, hiszen a társadalmi prezentációnak még a mainál is fontosabb helyszíne volt az Operaház. Ezért is helyezett Ybl nagy hangsúlyt a megérkezés dramaturgiájára.