A vértanú csontjai

220 esztendeje született Dessewffy Arisztid, az 1848-49-es magyar nemzeti forradalom és szabadságharc kivégzett tábornoka.

Két férfi tekintete találkozott a pesti utcán 1849. július 2-án, egy hónappal Segesvár és három hónappal Arad előtt. Petőfi Sándor, a tiszti rangjáról lemondott őrnagy volt az egyik; apját-anyját nemrég eltemetve sietett gyalog a belváros felé, hogy másnap Mezőberénybe vegye útját. A másik férfi Dessewffy Arisztid tábornok volt – Eperjesről ismerték is egymást –, aki kocsin hajtatott fiatal menyasszonyával a Lipót-templomba. Egy ismeretlen emlékező szerint Petőfi még utána is nézett a díszes fogatnak és valamiféle maliciózus megjegyzést tett. A Szemere-kormány csak néhány napja hívta népfelkelésre az ország lakosságát, Görgey Artúr tábornok pedig éppen Komáromot védte Haynau támadásával szemben.

A hadiesküvőre részben ilyen okokból került sor. A 47 éves – két éve megözvegyült – vőlegény régi evangélikus családból származott. Apja, Dessewffy Gáspár, a Sáros megyei Margonya birtokosa és egyházfelügyelője, ősei közt van Rákóczi ezredese, Dessewffy Ferenc, szenátora, Platty Sándor, – vagy az öt szabad királyi város evangélikus püspöke, Zábler Péter. Anyjáról, az ugyancsak evangélikus Kubinyi Júliáról pedig tudjuk, hogy nagy alapítványt tett a wittenbergi egyetemen tanuló magyar ifjak javára.

A menyasszony két évtizeddel fiatalabb volt. Szinyei Merse Emmának hívták. Apja Sáros megye követe, majd alispánja. Fivére, Félix nemrég született fia pedig a nagy festőfejedelem lett: Szinyei Merse Pál. […] Az eperjesi ifjúság Pestre utazása előtt fáklyás menettel tisztelgett a népszerű hős és menyasszonya ablaka előtt.

Az esküvő utáni napokban a kormány kiüríttette Pestet, Dessewffynek pedig ismét a frontra kellett vonulnia. Az irány Vác, Zsolca, Tokaj, Debrecen, Gyula, Arad és Világos volt. A változó sikerrel folyó csaták ismertek a szabadságharc történetéből. A fegyverletétel idején Desewffy Lugoson tartózkodott, s könnyen elindulhatott volna – amint tervezték is többen – Törökország felé. Liechtenstein Ferenc herceg lovassági tábornok azonban azzal biztatta, hogy ha kapitulál, kieszközli számára a kegyelmet. Fiatal feleségének rövid lugosi látogatása és az utána való vágyakozás eldöntötte a kérdést.

Augusztus utolsó napjaiban már együtt van tábornoktársaival az aradi börtönben. Szeptember 27-i első kihallgatásának jegyzőkönyvében ez áll: „Nevem Dessewffy Arisztid, Csákányban, Abauj vármegyében születtem, negyvenhét éves vagyok, evangélikus vallású, nős...” Szinyei Merse Emmának sikerül bejutnia hozzá a börtönbe. Sőt a herceggel is tud beszélni, aki ismételten megígéri neki férje megmentését. Ezzel az örömhírrel tér vissza boldogan Pestre. A fogoly több levelet írt haza feleségének. Október 4-i levele utóiratában ez áll: „minden nap várjuk elitéltetésünket”. Utolsó, október 6. hajnalán irt levelét özvegye utóbb magával vitte a koporsóba. A Haynau elé került kegyelmi kérvényre tudvalevőleg felakasztás helyett főbelövés volt a válasz.

A Baló Benjámin aradi református lelkész által vesztőhelyre kísért vértanú teste fél évig feküdt az aradi vár VI. számú kapuja melletti árok mélyén, három másik főbe lőtt társával együtt. Az özvegy egy eperjesi emberrel rohant Aradra. Tetemét nem engedték elvinni, csak sírhelyét tudták megjelölni. Fél év múlva Desewffy Kálmán, az egyik öccs, Bánó Miklós, a sógor és Bydeskuthy Ernő, egy volt honvédbajtárs parasztruhába öltözve, 500 váltóforintot elvesztegetve éjnek idején kiásatták a holttestét. A combnál kettéfűrészelt tetemet azután ládába rakva, mint valami árut fuvarozták faluról falura, fel Sárosba, a margonyai ház kertjének ősi fenyvesébe.
(Amerikai Magyar Népszava, 1980. március 14.)

*

Kirándulásunkon eljutottunk az erdős hegyoldalban megbúvó, jó karban lévő épülethez, amelynek falára a magyar állam 1977-ben emléktáblát helyezett. A tábla alatt a legutóbbi megemlékezés nemzetiszínű szalaggal díszített koszorúját láttuk. A sírkápolna vasajtaja nem volt bezárva, ezért áhítattal vegyes kíváncsisággal léptünk beljebb. Döbbenetes látvány fogadott. Dessewffy vaskoporsója félremozdítva, nyitott fedéllel feküdt a megrongált, részben szétbontott talapzaton. Egy másik koporsó fedelét a feliratos kőtáblák egyikével beszakították, a többi tábla jórészt összetörve, szanaszét hevert. A tábornok koporsójában szövet- és szalagmaradványokkal (sárga-fehér és nemzetiszínű szalagok) keveredve, két-három embertől származó csontokat láttunk, de koponyamaradványból csupán egyet. Minthogy a vértanú csontjai a vaskoporsón belül egykor külön faládában voltak, de sem ládát, sem arra utaló nyomot nem találtunk, kérdéses, hogy a vértanútól származik-e a csontok egy része.

Kriptákat és emlékhelyeket sújtó vandál pusztításra persze határainkon belül is akad példa, de az volt az érzésünk, mintha ennek a helynek még olyan gazdája sem lenne, aki a súlyos vasajtó zárjában olykor megfordítaná a kulcsot.

Kirándulásunk során sok szép példáját láttuk a csehszlovák műemlékvédelem erőfeszítéseinek.

Ezért korántsem állíthatjuk, hogy a margonyai állapot valamiféle szokványos szlovákiai helyzetképet tükröz. A pusztítók indítékait nem ismerjük. Mivel az emléktábla alatti koszorú érintetlen volt, úgy gondoljuk, hogy a margonyai emlékhelyen ugyanolyan vandálok pusztítottak, mint akik fáinkat, temetőinket, telefonfülkéinket, műemlékeinket veszik célba, akik képtelenek a szellemi értékek befogadására.

Jó lenne – a csehszlovák illetékesekkel együttműködve – minél előbb menteni és helyreállítani, amit még lehet, hogy Dessewffy Arisztid honvéd tábornok földi maradványai végre valóban nemzeti hőshöz méltó környezetben pihenhessenek.
(Magyar Ifjúság, 1987. június 12. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

220 éve, 1802. július 2-án született cserneki és tar­kői Dessewffy Arisztid tábornok, aradi vértanú.

Borítókép: Dessewffy Arisztid (YouTube/képernyőfotó)