„Fogadom, hogy egész életemet, legyen bár rövid vagy hosszú, az önök szolgálatának szentelem” – mondta a trón várományosaként a későbbi II. Erzsébet a dél-afrikai Fokvárosból 1947. április 21-én a Brit Nemzetközösség lakóihoz intézett és világszerte élőben közvetített rádióbeszédében. Hitvallását halála napjáig megtartotta. Elvesztettünk egy darabot a történelemből: II. Erzsébetet azután koronázták meg, hogy az első ember meghódította a Föld legmagasabb pontját, a Csomolungmát, ám a brit televízió mindkét eseményt egy napon sugározta.
Az új Erzsébet-kor nagy reményekkel indult. A 96 évesen elhunyt uralkodónak, aki az Egyesült Királyság mellett további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház vezetője is volt, XIV. Lajos után a második leghosszabb ideig uralkodó személy a világon, a jelentőségét jól példázza, hogy londoni temetését több mint négymilliárdan (!) nézték. A királynő a második világháborúban katonai teherautó-sofőrként vett részt: a XX. század tanúja, aki látta működni és megbukni a náci és a szovjet rezsimeket, végigkísérte az észak-írországi konfliktust, a Falkland-szigeteki háborút, az Európai Közösségekhez való csatlakozást és az EU-ból való kilépést. Halálhírét követően egy pillanatra megdermedt a világ: sokak számára az állandóságot és állhatatosságot jelképezte – értékeket, amelyek ma ritkaságszámba mennek.
Az ukrajnai háború megtanította a világot arra, hogy semmit se vegyen készpénznek. Ennek a háborúnak két arca van: az egyik az, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök diadalittas beszédet mond a Vörös téren, Moszkva központjában az Ukrajna négy régiójának – Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja – elfoglalása alkalmából rendezett felvonuláson.
A másik pedig az, amikor a kitelepített civil lakosok ingóságaikkal megpakolva, bottal és nagykabátban kelnek át egy jegesre fagyott, megsemmisített híd romjain, ahogy a Kijevtől északnyugatra fekvő Irpin városából menekülnek.
Wakil Kohsar beszédes felvételén tálibok ülnek a kabuli rendőrakadémián az újonnan felvett rendőrök diplomaosztó ünnepségén. A kép márciusban készült, jó fél évvel azután, hogy a 38 milliós Afganisztán feletti ellenőrzést lényegében harc nélkül visszaszerezték a radikális iszlámot hirdető tálibok, és semmissé tették azt a húsz évet, amelyet az Egyesült Államok és a NATO katonai erői töltöttek el az országban, több mint nyolcvanmilliárd dollárt befektetve az afgán államba, hogy az önállóan is képes legyen a tálibok visszatérését megakadályozni. Az orosz–ukrán háború globális sokkja mellett már nem igazán foglalkoznak a hírek azzal, hogy a szélsőségesek uralma alatt milliók váltak jogfosztottá, 2022 decemberében például a tálibok kitiltották a nőket az egyetemekről.
Az afgán lakosság fele éhezik, amin nem segített a közel-keleti országokat még Dél-Európánál is jobban sújtó aszály. Asaad Niazi felvételén egy iraki fiú a Dzi Kár tartományban lévő Chibayish déli, kitikkadt mocsarán hagyott csónakon sétál.
A minden helyzethez való alkalmazkodás képessége és a remény viszont az a két erény, amelyben az embernek nem akad párja. Philip Fong felvételén egy tokiói hotel munkatársai éppen azt mutatják be, hogy a fejre húzott speciális lámpások segítségével a vendégek a Covid–19-járvány közepette is maszk nélkül vacsorázhatnak majd.
A párizsi Notre-Dame tragikus leégésének harmadik évfordulóján egy hívő feszületet emel az ég felé a nagypénteki ima alatt. A Notre-Dame felépül, a brit monarchia tovább él, ám mindkettő átalakul, ahogy a vendéglátást és a szabadság eszméjét is újra kell fogalmaznunk.
Egyre erősebb szelek fújnak a történelem viharában – még akkor is, ha egyelőre szélárnyékban vagyunk, az elkövetkező évekre tekintve csupán egyetlen dolog biztos: a változás.
Borítókép: II. Erzsébet brit királynő koporsóját viszik ki a windsori kastélyban található Szent György-kápolnából 2022. szeptember 19-én (Fotó: Hannah McKay/Reuters/Pool)
