Riporter: És mi lett az asszonykával?
Rátonyi Róbert: A folytatás kevésbé mulatságos. Nemsokára kaptam tőle egy levelezőlapot. Egyetlen mondat volt rajta, ma is szóról szóra tudom.
Nem tudok magyarázkodni, de soha többé nem láthatjuk egymást!
Nem értettem. És ekkor rátévedt a szemem a bélyegzőre. Egy nyugati országból volt feladva. Aztán kiderült, hogy szülei kérésére vagy parancsára velük együtt disszidált. Mint megtudtam, egy lopott repülőgép pilótájával. Így aztán nem csodáltam, hogy búcsú nélkül hagyott el…
[…] Riporter: Robi, te gonosz ember vagy?
Rátonyi Róbert: Miért, valaki mondta? Én, én nem hiszem, hogy gonosz ember vagyok, sőt merem nyugodtan mondani, hogy én inkább jó ember lehetek. Sokkal több embert szeretek, mint akit nem szeretek, ez egész biztos. Valamikor volt egy füzetem, és akiket nem szerettem azon a héten, abban a hónapban, azokat fölírtam. S akiket szerettem, azokat is fölírtam. Baloldalt voltak piros betűvel, akiket szeretek, jobboldalt feketével, akiket nem szeretek. Aztán nem tudtam folytatni ezt a buta játékot, mert akit hétfőn vagy kedden nem szerettem, csütörtökön már azt gondoltam róla, hogy azért voltaképpen nem olyan rossz ember, és két hét múlva áttettem a másik oldalra, azok közé, akiket szeretek. Egész életemben, hogyha összegezem, az egyik kezemen meg tudom számolni például azokat az embereket, akiket nem szerettem és akiket nem is szeretek! Ezek azok, akik olyat műveltek, tettek velem, amit mondjuk nem lehet elfelejteni. Mert azért egy kicsit elefánt vagyok. Sajnos.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!