Felvidéki műemlékvédelem félelem nélkül

Akit a felvidéki emlékművek sorsának nemcsak a múltja, hanem a jelene is érdekel, szinte biztos, hogy találkozott a Sine Metu Polgári Társulás és vezetője, Orosz Örs nevével. Az alig több mint tíz éve életre hívott közösség „félelem nélkül” szervez, támogat és valósít meg főleg magyar fiataloknak szóló kulturális eseményeket. Tevékenységük alapja eredetileg a Gombaszögi Nyári Tábor szervezése volt, de 2011 óta már nagyon sok más irányú projekt megvalósításában is közreműködtek. A felvidéki műemlékvédelem terén kifejtett aktivitásukra jellemző, hogy nagyon gyorsan reagálnak és oldanak meg sikeresen olyan helyzeteket, amikor félő, hogy a huszonnegyedik órából már csak percek maradtak hátra. 

Szalóc, 2017. július 11. Orosz Örs, a tábor fõszervezõje, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára, Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztény Egyház püspöke, Nagy Ákos Róbert esperes (b-j), valamint Hafenscher Károly evangélikus lelkész, kormánybiztos és Éliás Ádám szobrász (takarásban) leleplezi Tompa Mihály újrafaragott szobrát a Gombaszögi nyári táborban a felvidéki Szalóc közelében 2017. július 11-én. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter

Beolvasztott felvidéki szobortorzó

A könyvet lapozva a hányatott sorsú felvidéki emlékjelekről számos érdekességet megtudhatunk, némely esetben a szerző és társai évtizedes legendák nyomába eredtek, hogy kiderítsék végre az igazságot. Ilyen például az érsekújvári Czuczor Gergely-szobor esete is. A városi szájhagyomány úgy tartotta, hogy 1945 után a mellszobrot a polgári leányiskola udvarán található kútba dobták. Orosz Örs és társai 2019-ben a kút alapos és szakszerű átkutatását követően immár biztosan kijelenthették, hogy a szobornak ott nyoma sincs. Még szomorúbb és egyúttal további magyarázatot igényelne a losonci Kossuth-szobor esete. A fej és láb nélkül maradt torzóról annyit lehetett tudni, hogy 1973-as megtalálását követően a füleki múzeum udvarán rejtegették. A rendszerváltás után szerették volna restaurálni és újra felállítani, de a megmaradt szoborrész állapota és a magas költségek ezt nem tették lehetővé, ezért a torzót beolvasztották.

Általánosságban elmondható, hogy a mai Szlovákia területén nagyon kevés magyar emlékjel maradt sértetlen, megmenekülve a teljes vagy részleges pusztulástól vagy a feliratok cseréjével történő kegyeletsértő átértelmezéstől. Ezért is jó olvasni a mecenzéfi millenniumi emlékműről vagy a sajógömöri Mátyás-szoborról, amely abban is különleges, hogy a szobor alkotója, Holló Barnabás nem a Bécset leigázó dicsőséges uralkodót ábrázolta, ahogy tette azt Fadrusz a kolozsvári emlékmű esetében, hanem az igazságosztó népmesei hőst, kapával a kezében. Mindkét emlékjel eredeti helyén vészelte át a huszadik század történelmi viharait. 

Négy hősi halott Esterházy

Szintén különlegesnek mondható az 1652-es győztes vezekényi csata emlékjele. A magas talapzaton álló oroszlán a törökök ellen vívott harcban elesetteknek, köztük négy Esterházynak az emlékét őrzi. Az emlékművet a szlovák állam példaértékű módon restauráltatta és a környezetét is rendbe hozatta.

A tartalmilag kiváló kötetnek ugyanakkor van néhány formai hibája és hiányossága. A szerző a könyv tartalmát négy tematikus fejezetre osztja: millenniumi emlékművek, a szabadságharcok emlékjelei, uralkodók emlékművei és egyéb magyar vonatkozású emlékjelek. Ugyanakkor a kötetnek nincs névmutatója, így például nem lehet rákeresni arra, hogy mely felvidéki településeken állítottak Tompa Mihálynak emléket. Sajnos a tematikus felosztás sem következetes, mivel a kötetben a települések csak egyszer szerepelnek, ezért bizonyos emlékművek bemutatása nem a megfelelő helyen történik. Így került például Andrássy Franciska rozsnyói szobra a szabadságharcok emlékjelei közé.  

Orosz Örs felvidéki politikus, író, jogvédő. Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor

Ennél nagyobb probléma a kötetben szereplő képek eredetjelöléseinek hiányossága és következetlensége, pedig az emlékművek dokumentálásának hitelességét éppen a források pontos jelölése biztosítaná. Az olvasó nem vár el bibliográfiai szintű feltárásokat, de egy korabeli újság címének megadása nem nevezhető elégséges forrásjelölésnek. Különösen az internetről letöltött fotók esetében – amelyek szabad felhasználása amúgy is aggályos – találkozhatunk következetlen, hiányos vagy éppen téves forrásmegjelöléssel.  

Végszóként érdemes ismételten felhívni a figyelmet ennek a könyvnek arra a nagy erényére, hogy nemcsak a tragikus múlt fölött szomorkodik, bemutatva a ledöntött, elpusztított, megcsonkított magyar emlékeket, hanem sok pozitív példát hoz a tekintetben, hogyan lehet tevékenyen részt vállalni, akár diplomáciai úton, akár kétkezi munkával emlékeink megmentésében.  

Talán az a vak düh, amely emlékjeleink ellen megnyilvánult a huszadik században, mostanra már leáldozóban van. Ugyan léteznek még gyűlölködő megnyilvánulások, de ezek inkább elszigetelt jelenségek, viszont számos esetben a hivatalos szervek részéről is tapasztalható a nyitottság és az együttműködési szándék.  

(Orosz Örs: Szoborsorsaink. Méry Ratio Kiadó–Kisebbségekért–Pro Minoritate Alapítvány, Somorja–Budapest, 2022, 440 oldal. Ára: 14 900 forint) 

Borítókép: Orosz Örs, a tábor főszervezője, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Nagy Ákos Róbert esperes (balról jobbra), valamint Hafenscher Károly evangélikus lelkész, kormánybiztos és Éliás Ádám szobrász (takarásban) leleplezi Tompa Mihály újrafaragott szobrát a Gombaszögi Nyári Táborban a felvidéki Szalóc közelében 2017. július 11-én (Fotó: MTI/Komka Péter)