Afganisztán történelme inváziók, polgárháborúk, forradalmak és puccsok sorozata. Mindez a modern afgán állam 1747-es létrejötte óta egyre inkább igaz. A britek a világbirodalmuk összetákolása során három ízben is kísérletet tettek a szerencsétlen sorsú ország meghódítására, ezeket a szovjetek, majd legutoljára az amerikai–brit dominanciájú NATO próbálkozása követte. Dalrymple a sorban az első invázió igazán részletgazdag, nagyszabású feldolgozására tett kísérletet könyvében. A sah visszatér eredetisége többek között abban rejlik, hogy az író Kabulban a nemzeti archívum áttanulmányozása mellett végiglátogatta a helyi magánkönyvtárakat és antikvárüzleteket, hogy a birodalmi krónikák mellett afgán forrásokra is szert tegyen. A könyvet olvasva megállapítható, hogy törekvését kifejezett siker koronázta; a művet így a brit szereplők napló- és levélrészletei mellett számos korabeli afgán vers és visszaemlékezés gazdagítja. Mind a birodalmi, mind pedig a helyi forrásanyag tartalmával és stílusával pedig nemcsak a könyv színvonala emelkedik, hanem hozzájárul a történelmi események fő- és mellékalakjaival történő könnyebb azonosuláshoz, és lehetőséget teremt, hogy rácsodálkozhassunk a szereplők műveltségére, jellegzetes angol humorára, vagy éppen csiszolt, keleties kifejezésmódjára.
Ilyen volt az érintetlen Afganisztán
Dalrymple bámulatosan színesen festi elénk a korabeli Afganisztánt, éppúgy, mint annak jellegzetes alakjait. A karakterek köre természetszerűleg a britekre is kiterjed, az ő bemutatásuk és jellemzésük is alapos és lebilincselő, közöttük azonban kevesebb a rokonszenves karakter. Pedig a szerző meglepően elfogulatlan, az események bemutatásakor mindkét hadviselő fél kegyetlenkedéseire, elszenvedett megpróbáltatásaira, motivációira, az ártatlanok szenvedéseire származástól függetlenül részletesen kitér. Több fejezet mutatja be a brit megszállás előzményeit, különös figyelmet szentelve az orosz–brit vetélkedésnek a közép-ázsiai térségben, az úgynevezett Great Game-nek, amelyről Kipling Szerb Antal szerint legjobb regénye, a Kim is szól.
A továbbiakban a skót származású Dalrymple nem fukarkodik a történetekkel, hogy bemutassa a rövid, de keserves invázió során meghódított föld brit urainak viselkedését, és e témában citálja Josiah Harlannak, a Kelet-indiai Társaság megcsömörlött amerikai tisztjének a véleményét: „Én végignéztem, ahogyan az áhítatos magány e földjét megszentségtelenítették a betolakodó érzéketlen, idegen ripőkök, akik alantasak szokásaikban, szégyenletesen közönségesek ízlésükben; […] Nyers katonai erővel eltiporni egy egész nemzetet, amelynek minden egyes tagja kész életét áldozni a szabadságért, éppoly hívságos próbálkozás, mintha egy teljes népet akarnánk börtönbe vetni: minden ilyen kísérlet szükségképpen kérészéletű, kudarca ítélt, és csakis katasztrófával végződhet” – olvasható az amerikai tiszt példaértékűen pártatlan állásfoglalása a szövegben.
Dalrymple innentől kezdve már tétovázás nélkül karon ragadja és végigvezeti az olvasót a megszállók tudatlansága, szabadossága és arroganciája minden következményén.
A hódítás okozta hiperinfláció, a törzseknek fizetett védelmi pénzek elmaradása, a kulturális és vallási különbözőségek miatt kitörő elemi erejű lázadáson, a brit hadvezetőség dermedt tétlenségén, majd pipogyaságán, és állandóan jelenlévő égbekiáltó ostobaságán, a naivitás és önáltatás diktálta, fejetlen és katasztrófába torkolló kabuli visszavonuláson, a hódító hadsereg és a velük menetelő civilek Via Dolorosáján, a kegyetlen mészárláson, végül a gyors, brutális megtorláson, amelynek ellenére a hadjárat végül a britek Afganisztánból történő teljes kivonulásával zárult. A brit hadsereg történetének egyik legnagyobb kudarcának számító kabuli visszavonulás érzékletes leírása kitér az éhen halt, megfagyott, a kannibalizmusnak áldozatul esett ezrek megrendítő sorsára éppúgy, mint a rabszolgaságba vetett bennszülött gyarmati katonákéra.
