Január 5. és 19. között minden autósportkedvelő Szaúd-Arábiára figyel. Tizennégy szakaszon, 7891 kilométeren (amelyből 4820 a szelektív szakasz) teszteli a sivatag a hetvenkét országból származó 778 résztvevőt. A valahai Párizs–Dakar örökségeként szerveződő francia kontingens a legnagyobb (163 fő), a spanyolok a másodikok (119 fő), Olaszország pedig 72 fővel a harmadik, 135 újonc állt rajthoz, illetve viszonylag sok nő is nevezett, összesen 46-an, amelyből 34-en a 2021-ben bevezetett Dakar Classic kategóriában versenyeznek. (Ez a kezdeti Párizs–Dakar életérzését idézi, mivel a résztvevők a nyolcvanas–kilencvenes évek járműveivel vágnak neki a sivatagnak.)
2024-es újdonságok
A Dakart 2019 óta irányító David Castera szerint az idei pálya igazán próbára teszi a résztvevők fizikai és szellemi kitartását, az autókat, motorokat és kamionokat minden korábbinál jobban teszteli a 48 órás maratoni szakasz újonnan bevezetett változata. Délután négykor ugyanis minden versenyzőnek a legközelebbi táborba kell begurulnia, így nem tudják, hogyan állnak versenytársaik, akik lehet, hogy a rendelkezésre álló nyolc tábor közül valamelyik másikban hajtják álomra fejüket.
További újdonság a Dakar Future Mission 1000 kezdeményezés, amely az autóversenyzés negatív környezeti hatásait próbálja csökkenteni.
A résztvevők minden nap a hivatalos versenyzőkéhez hasonló, száz kilométeres útvonalon haladnak, ahol tesztelhetik, hogy a szélsőséges körülmények hogyan hatnak a bioüzemanyagokkal közlekedőkre. A hidrogénmeghajtású, elektromos vagy hibridautók eredményeit egy szakértői testület értékeli a célnál, figyelembe véve a műszaki megbízhatóságot, az energiafogyasztást és a szénlábnyomot. Az autógyártók pedig hozzáférnek a teszteredményekhez.
A sportwashing része a Dakar-rali?
Mindezen újítások Szaúd-Arábia azon kezdeményezését támogatják, amelynek célja, hogy az országot a nemzetközi közösség ne kizárólag olajkitermelő központnak tekintse. A koronaherceg, Mohammed Bin Salman a Vision 2030 programjában fontos elemként kezeli az angolul sportswashingnak nevezett folyamatot. Ezért fektettek dollármilliókat a dzseddai Formula–1-nagydíjba (ami a leghosszabb és leggyorsabb utcai pályája a száguldó cirkusz versenynaptárának), szponzoráltak számos fontos krikettversenyt és részben az egyik legnevesebb golfversenyt, a LIV Tourt, kínálták a lósport legnagyobb díját a húszmilliós Saudi Cupon, illetve ezért vette meg egy szaúdi konzorcium a Newcastle Unitedot. Az ország 2029-ben az ázsiai téli játékokat mesterséges körülmények között létrehozott sí- és jégközpontban rendezi majd meg. A játékokra tervezett ötszázmilliárd dolláros megaváros ellen számos környezetvédelmi szervezet tiltakozott már. A végső cél egy szaúdi olimpia, amelyhez a következő lépés a 2034-es Ázsia Játékok, illetve egy Görögországgal és Egyiptommal közös, 2030-as futball-világbajnoksági pályázat.
2020-ban számosan megdöbbentek, amikor a Dakar szervezői Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költöztették a ralit. A hivatalos indoklás szerint Észak-Afrikával ellentétben itt nem kell terrorveszélytől tartani, ugyanakkor a szaúdi sivatagban fellelhető néhány dolog a szaharai versenyekből. A kritikus hangok sokkal inkább a pénzügyi tranzakciókra hívták fel a figyelmet, az olajnagyhatalom ugyanis Chile hárommilliójával szemben tizenötmillió dollárt fizet évente a Dakar mellett többek között a párizsi maratont, a Tour de France-t és a Párizs–Roubaix-t gondozó szövetségnek. Ha más öbölmenti országba is ellátogatna a verseny, akkor az ottani költségeket is állja Szaúd-Arábia.
Kérdés, hogy mennyire vehető meg egy ország jó híre. Tény, hogy a sportdiplomácia a nemzetközi kapcsolatokban puha hatalomként emlegetett befolyás egyik legsikeresebb eszköze, illetve a puha és a kemény hatalom elméletét a nyolcvanas években kidolgozó Joseph Nye is presztízsprojektnek tekinti a nagy sporteseményeket, amelyek a rendező országról szinte biztosan pozitív véleményeket hoznak.
Az Amnesty International már jelezte, hogy például a FIFA nem vette figyelembe a 2023-as klubvilágbajnokság helyszínének eldöntésekor, hogy Szaúd-Arábiának mennyire rossz mutatói vannak az emberi jogok területén.
Ennek kapcsán számos kritikus nyilatkozott már. Carlos Sainz, a Dakar egyik nagy esélyese viszont arról beszélt a verseny előtt, hogy az ország mennyire barátságos, és milyen sok pozitív változást érzékel már abban az öt évben is, mióta Szaúd-Arábiában rendezik meg a ralit. Hasonló marketingszerű megközelítésnek tűnik Dania Akeel egyre többszöri említése. A versenyen részt vevő első női szaúdi pilóta ugyanis – bár példát mutat hazája női sportolóinak – az ideje jó részét nem az országban tölti. A politikai összefüggések ugyanakkor a legtöbb versenyzőt nem érdeklik. Nekik csak az a fontos, hogy defektek és műszaki hibák nélkül jussanak el az ezeréves al-Ula városától a Vörös-tenger partjára.
Borítókép: Versenyző a 2019-es Dakar-ralin (Fotó: Getty Images)
