Az agyafúrt vagány vérbe fojtja Twist Olivért, és jól teszi

Jóval a horrorfilmek és disztópikus mozik sikere előtt a közönség az akasztásokban és a nyilvános műtétekben keresett borzongató szórakozást. Mindkettő gyakran látható a Disney+-on január óta nézhető Dickens-parafrázisban. Az agyafúrt vagány feketekomédiaként zsonglőrködik a Twist Olivér legfontosabb karaktereivel, szem előtt tartva, hogy a Z és az alfa generáció nem vevő a viktoriánus kor sötét oldalára, de színes és habos verzió­ban szívesen fogyasztja a társadalomkritikát.

Forrás: Disney+

A történelmi sorozatok alapvetően három kategóriába sorolhatók. A Downton Abbey vagy Az aranykor típusú romantikus drámák a családanyák kedvencei, az intenzív, sokszor a brutalitást sem nélkülöző darabok az „apaműsorok” (Peaky Blinders, A sebész), a posztmodern, erotikát vagy anakronizmust tartalmazó művek, mint A Bridgerton család vagy a Nagy Katalin – A kezdetek pedig a fiatalokat ültetik a képernyő elé. Az agyafúrt vagány ügyesen ötvözi a három típust, miközben a Charles Dickens legkarizmatikusabb zsebtolvaját, a címszereplő Jack Dawkinst (Thomas Brodie-Sangster) és a legikonikusabb gonosztevőjét, Fagint (David Thewlis) a Twist Olivér történései után tizenöt évvel a napfényes Ausztráliában követi tovább.

A korábbi feldolgozások (így Roman Polanski 2005-ös mozija is) addig mesélik Az agyafúrt vagány történetét, amíg a fiút zsebtolvajlásért el nem ítélik. Forrás: Entertainment Pictures

Alapvetően kockázatos több mint 180 évet várni egy folytatással. A Twist Olivérnek ugyan számos feldolgozása, illetve továbbgondolása született már, de Jack Dawkins történetét egy 1980-as brit szériát kivéve (amelyben a tinédzser Dawkins egy bentlakásos iskolában tanul Olivérrel) mind addig mesélik, ameddig a fiút zsebtolvajlás miatt Ausztráliába száműzik. David Maher, David Taylor és James McNamara sorozata ezt használja ki, így hitelesen viszi szereplőit új környezetbe. Az agyafúrt vagány sok tekintetben nem is a Twist Olivér folytatása, sokkal inkább egy Ausztráliában játszódó, rockzenével fűszerezett fanfiction, amely vidám hangja ellenére mégis hű a dickensi alapokhoz. Nem zavaró, hogy a ködös londoni sikátorok helyett az ausztrál tengerpart a helyszín, a szereplők pedig nem a regényben megszokott karakterek.

Az agyafúrt vagány Dickenshez hű fanfiction

Dawkins kitüntetett tengerésztiszt lett, nagymenő sebész, aki a zsebtolvajláshoz használt villámgyors ujjait nemesebb célok érdekében kamatoztatja. A regényben emlékezetesen mindig nagyobb ruhákban járó, felnőttnek kinézni akaró fiú most a nők bálványa, Brodie-Sangster kölyökarca miatt a figura mégis finom párhuzamot mutat Dickens eredetijével. Az agyafúrt vagányt azonban nemcsak a korbeli különbségek jelzése köti a Twist Olivérhez. A regény központi témája, hogy a „jó ember” identitást az alsóbb osztályt elnyomva tartó társadalmi struktúrák elrontják, és Jack Dawkins is hasonló utat jár be. Hiába küzdi fel magát sebésszé, az nem fizetett pozíció, így kénytelen szerencsejátékból eltartani magát, ami ismét megágyaz a bűnözésnek.

A sorozat visszatérő eleme az ismétlés kényszere. Dickens a témát a Szép reményekben dolgozta ki legjobban, de a Twist Olivérben is előkerül. Az agyafúrt vagány pedig bizonyítja, hogy nem számít, Dawkins milyen messzire menekül múltja elől, mégis kénytelen azzá válni, akivé a zsebtolvajok korábbi feje nevelte. Ezt is jelzi, hogy Faginnel való kalandjai során előkerül cockney akcentusa, annak ellenére, hogy egyéb interakciói­ban kiművelt középosztálybeli módon beszél. Az igazsághoz tartozik, hogy David Thewlis sokkal pozitívabban mutatja be Fagint, aki így nem minden hájjal megkent gonosztevő, hanem hibái ellenére Jack Dawkins apafigurája.

A modern feldolgozások gyakori fogása, hogy az eredeti antihős karakterét azáltal teszik szerethetőbbé, hogy egy igazán egydimenziós rossz­fiút mutatnak mellette. Ez a sorozatban Gaines kapitány (Damon Herriman), akit kidolgozott dickensi karakterként elvakítanak ambíciói, így katona létére elbukik, mert csak bigott vágya vezérli, és nem veszi észre az orra előtt zajló eseményeket.

Bár az alaptémákra Dickens is büszke lenne, tény, hogy a tálalás valószínűleg kevéssé tetszene az írónak. A rendezés, a vágás ugyanis annyira gyors és akciódús, hogy a nézőnek lehetőleg ne tűnjön fel a történet bugyutasága. A jelmezek és a díszletek ragyogóan színesek, és körülbelül annyira viktoriánusok, mint amennyire a Bridgerton régenskori, ám ez Brodie-Sangster szerint kreatív döntés, mert így hozzák közel a mai Z és alfa generációhoz a korszakot. A pimaszságot a humoros forgatókönyv és a nők szerepe is hangsúlyozza, a sorozat sokkal jobban bánik a nőkkel, mint Dickens valaha is tette. Az agyafúrt vagány női karakterei önállók és tevékenyek, akik a XXI. század elvárásainak megfelelően rendre megmentik a férfi hősöket. Lady Belle Fox (Maia Mitchell) orvostudomány iránti szenvedélye és tehetsége például vetekszik Dawkins szakmai tudásával.

Csontig hatoló jenetek

Az orvosi jelenetek határozottan izgalmasak. A néző mintha egy 1850-es években játszódó A Grace klinikát nézne, amely véres és szó szerint csontig hatoló, de minden karcossága ellenére sem komor vagy igazán ijesztő. James McNamara viktoriánus orvoslást tanult, és minél pontosabban szerette volna bemutatni a legújabb felfedezéseket. Az itt-ott előforduló néhány évtizedes csúszás azonban megkérdőjelezi a teljes történelmi hűséget, különösen, ha a néző emlékszik, hogy A sebész például közel ötven évvel később játszódik, mégis ugyanúgy az altatás, a baktériumok, a fertőtlenítés vagy a császármetszés újdonsága körül forog.

Az agyafúrt vagány tehát szarkasztikus újragondolás, amely inkább tetszik Guy Ritchie Sherlock Holmes-rajongóinak, mint a BBC-szériák közönségének. Ám még ők is elismerik, hogy a jól megírt karakterekben és a sodró lendületű történetben bőven lenne annyi muníció, hogy a Hulu elkészítse a második évadot.

Borítókép: Jelenet a sorozatból (Forrás: Disney+)