Így született Amerika csillogó fogyasztói társadalma

Az HBO igazi karácsonyi meglepetést tartogatott nézőinek decemberre: egy alsószoknyahegyekbe és hatalmas kalapokba csomagolt, színkavalkáddal leöntött családi melodrámát, ami éppen annyira cukormázas, hogy ne feküdje meg a karácsony filmektől elnehezült nézőközönség gyomrát. A probléma, hogy Az aranykorhoz hasonló szériák a darálós sorozatok mintapéldája, amely szűk tízórás kikapcsolódásként tökéletes, de heti bontásban már nem biztos, hogy elég érdekes.

Forrás: HBO

A komoly problémák rövidre zárása egyébként nem ismeretlen a Downton-rajongóknak, mi több Fellowes lubickol a hasonlóságok hangsúlyozásában: ilyenek a szerelmi három- (inkább sok-) szögek, a házvezetőnő és a szakács kapcsolata, illetve Christine Baranski Agnes Van Rhijnjának egysorosai, amelyek Maggie Smith özvegy grófnéjának szatirikus megállapításait idézik. Fellowes ugyanakkor saját bevallása szerint kifejezetten igyekszik amerikaivá varázsolni a sorozat hangulatát, mivel az aranykor éveit sok szempontból a XX. századi Amerika előfutárának tartja, vagyis a csillogó fogyasztói társadalom előszobájának. Ezt a második évad még inkább hangsúlyozza, mivel a fő konfliktust számos mellékszál kíséri és támasztja alá (például a társaságba beházasodott komorna, a feltaláló inas vagy a bankárból lett lakáj története), amelyek mind azt kívánjak bizonyítani, hogy Amerika az álmok hazája, ahol ebben a korszakban bármi megtörténhet.

Ugyanakkor az apró fricskák sem maradnak el, mint hogy minden büszke amerikaiság ellenére az angol ősök és szokásaik jelentik az igazi előkelőséget. Fellowes valószínűleg a szíve mélyén nem engedte el a dollárhercegnők történetét, mivel a második évad végén kiderül, Bertha Russel a társadalmi felemelkedésért nem szégyelli saját lányát sem kiárusítani. És a néző csak reménykedni tud, hogy Gladys Russel (Taissa Farmiga) nem jár olyan rosszul, mint a Marlborogh hercegéhez hozzáadott Consuelo Vanderbilt. Carrie Coon játéka éppen ebben a történetszálban teljesedik ki, egyértelművé válik, hogy ő a sorozat Lady Macbeth-je, aki szenvedélyesen harcol céljaiért és nem érdekli, közben kin gázol át.

A többiek nem kapnak ennyire fajsúlyos jeleneteket, mégis szórakoztató nézni a Brook–Van Rhijn család alakulását, ahogy a vénlány hug (Cynthia Nixon) nemcsak férjhez megy és kilép aranyszívű, mégis hatalmaskodó nővére árnyékából, de családfenntartóvá is válik. Baranski és Nixon lubickolnak a nővérek dinamikájának változásában. Az unokahúgukat alakító Louisa Jacobson (Meryl Streep legfiatalabb lánya) nem ennyire jó. Eljegyzésének története még az első évad szerelmi szálánál is egyértelműbben halálra ítélt. Marian Brook így továbbra is Wharton és James naiv hősnőit idézi, ám Jacobson minden próbálkozása ellenére sem olyan emlékezetes, mint a regények szereplői.

A látványvilág az egyik főszereplő

A kosztümökre és a díszletekre azonban nem lehet panasz. Kasia Walicka-Maimone ötezer jelmeze eredeti Worth-modelleket idéz, a stáb pedig visszatért Troy városkájába (amely 1993-ban Martin Scorsese Az ártatlanság kora című filmjének is otthont adott), hogy a külső felvételeket leforgassák. Így a hatalmas kalapokkal és fényűző épületekkel fűszerezett látványvilág láthatatlan szereplőként viszi a vállán a sorozatot. Nem csoda, hogy bár az Emmy- és a Golden Globe-jelölések terén Az aranykor nem tudta megismételni a Downton Abbey sikerét, illetve nem lett akkora popkulturális ikon, az Instagramon mégis igen komoly rajongótáborral dicsekedhet, amelynek tagjai nem győzik megvitatni a legújabb designokat.

A hasonló, történet helyett inkább a látványvilágra koncentráló szériák azonban a darálós sorozatnézés esetén működnek leginkább, amikor az ember nyolc-tíz óra erejéig elmerülhet egy másik, nyugodtabb és konfliktusmentesebb világban. A heti bontásban adott részek nem biztos, hogy hoznak akkora nézettséget, hogy az HBO még egy évadnak bizalmat szavazzon. Utóbbi már csak azért is kár lenne, mert egyre kevesebben asszociálnak a sorozat angol címe (Gilded Age) kapcsán aranykalitkára (gilded cage), és egyre többen vannak tisztában, hogy a név valójában Mark Twain egyik regényéhez köthető.

Borítókép: Jelenet a sorozat második évadából (Forrás: HBO)