Mentesség minden világi hatalomtól

A Vatikán – hivatalos nevén a Vatikánvárosi Állam – a maga kevesebb mint fél négyzetkilométernyi területével a világ legkisebb független állama, amelynek mai határait a kilencvenöt évvel ezelőtt kötött lateráni szerződés alapozta meg. Az egyezség a mai napig meghatározza a vatikáni–olasz kapcsolatokat.

Rome - February 11, 1929 - S. EM. Cardinal Pietro Gasparri, Plenipotentiary of SS Pius XI, and S.E. Cav. Benito Mussolini, Plenipotentiary of S. M. the King of Italy, are exchanging Credenzali before signing the 'Lateran Treaty'. World History Archive (Photo by Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP) Fotó: Photo12 via AFP

A katolikus egyházfői méltóság mint egyben államfői poszt is közel ezerkétszáz éves múltra tekint vissza. A katolicizmus évezredes tanítása szerint a pápának spirituális (lelki, örökkévaló) és temporális (e világi, ideiglenes) hatalma is van. Az előbbit az Apostoli Szentszéken és a hierarchikus egyházszervezeten, valamint a katolikus egyház által Krisztus titokzatos testeként értelmezett egyház közösségén keresztül érvényesíti, az utóbbit pedig egy konkrét, még ha csupán – mint napjainkban is – szimbolikus területű állam alapozza meg.

Benito Mussolini miniszterelnök és Pietro Gasparri bíboros-államtitkár aláírja a lateráni szerződést. Fotó: AFP

Róma püspökeinek már az ókori keresztényüldözések idején – köszönhetően a Krisztus-követés hitére tért gazdag patríciusi családoknak – számos ingatlanja volt (háza, villája, földbirtoka és a többi). Ahogy aztán a későbbiekben a kereszténység előbb szabadon gyakorolható, majd kifejezetten államvallás lett a Római Birodalomban, a pápai vagyon egyre gyarapodott. A korai középkorban a magát a római állam örökösének tekintő bizánci császárság uralkodóinak hatalma már egyre kevésbé, végül pedig egyáltalán nem érvényesült Róma fölött, hiszen a birodalom székhelye Nagy Konstantin korától, a negyedik századtól már Konstantinápoly volt. Ennek következtében Szent Péter utódai egyre több világi hatalomra is szert tettek Közép-Itáliában. III. (Kis) Pippin frank király biztosította II. István pápának 756-ban azt a nagy területű birtokadományt – amit aztán utódja és fia, I. (Nagy) Károly tovább gyarapított –, amely a pápai államot megalapozta. Az érett középkori időszakra Itália egyik tekintélyesebb államává és politikai tényezőjévé vált az egyházi állam.

A francia forradalom éveiben a franciák elfoglalták Rómát, s előbb köztársaságot kiáltottak ki ott, majd az államuk részévé tették. 

Napóleon szimbolikus politikai kommunikációjában és dinasztikus terveiben is szerepet szánt a pápai székhelynek. Már császárként ugyanis létrehozta a tényleges hatalommal nem járó római királyi méltóságot, amelyet hagyományosan a császári Franciaország trónörököse címének szánt (ahogy az Egyesült Királyságban ez a walesi hercegi cím). Ezért ezt először második feleségétől, Mária Lujza Habsburg főhercegnőtől (I. Ferenc magyar király, az utolsó német-római és az első osztrák császár lányától) született fiának, a fiatalon elhunyt II. Napóleonnak adományozta – aki később, apja bukása után Bécsben nevelkedett és a Ferenc reichstadti herceg nevet viselte.

A napóleoni háborúk korszakát lezáró bécsi kongresszus (1814–15) visszaállította a pápai állam területét, amely több mint negyvenegyezer négyzetkilométer volt, lakosainak száma pedig meghaladta a 3,1 milliót. Az 1848-as európai forradalmi hullám végigsöpört Itálián is, és minden korábbinál nagyobb lendületet adott az olasz egységmozgalomnak, ezzel egy időben Rómában ismét köztársaságot alapítottak, a pápa pedig kénytelen volt elmenekülni. 1849-ben Franciaország csapatokat küldött a pápai állam biztosítására, így egy év múlva az egyházfő visszatérhetett a székhelyére. 1861-ben létrejött a szárd–piemonti uralkodócsalád, a Savoyai-ház vezetésével az – egyházi állam területe kivételével – egységes Olasz Királyság, amelynek Firenze lett a fővárosa, a cél azonban Róma megszerzése és fővárossá tétele volt.

Az 1870–71-es francia–porosz háború kitörésekor a francia csapatok elhagyták Rómát, és az olasz haderő előbb a pápai állam területét foglalta el, majd megkezdte Róma ostromát, amely egy napig tartott, a szentatya ugyanis a védőknek azt az utasítást adta, hogy ne álljanak ellen. 1871-ben az olasz törvényhozás, amely Rómát az állam fővárosává tette, megszavazta a „garanciális törvényt”, ami tekintélyes kárpótlást biztosított a pápának, garantálta a pápaválasztás szabadságát és engedélyezte a vallás szabad gyakorlását. Boldog IX. Piusz pápa ezt visszautasította, és saját magát a „Vatikán foglyának” minősítette. Ezzel kialakult az olasz belpolitikát és a nemzetközi viszonyokat is egy ideig – legalábbis részben – tematizáló „római kérdés”, ugyanis a mindenkori pápa innentől kezdve, Szent Péter örökségére hivatkozva, nem ismerte el az olasz államot.

Ennek a helyzetnek a föloldására XI. Piusz kezdeményezett titkos tárgyalásokat az olasz kormánnyal 1926-ban, amelyeket Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa vezetett. Ezek eredményeként született meg az 1929. február 11-én aláírt lateráni szerződés, amely a vatikáni–olasz kapcsolatokat mind a mai napig meghatározza. A „Szentháromság nevében” kötött megállapodást III. Viktor Emánuel olasz király nevében Benito Mussolini miniszterelnök, XI. Piusz pápa képviseletében pedig Pietro Gasparri bíboros-államtitkár írta alá.

A lateráni egyezmény három elemből állt: az alapszerződésből, a pénzügyi megállapodásból és a konkordátumból. Ezek keretében az olasz állam kijelentette, hogy Olaszország államvallása a római katolikus, hogy a pápa személye szent és sérthetetlen, valamint elismerte az Apostoli Szentszék örökös tulajdonjogát a Vatikán teljes területe, illetve további huszonhárom ingatlan fölött – ezek elsősorban templomok, kolostorok, egyházi egyetemek, illetve stratégiai építmények (többek közt vízvezetékek, távíró állomások), valamint például a Castel Gandolfó-i pápai nyaraló voltak. A szerződés biztosította a pápa aktív és passzív követküldési jogát, vagyis garantálta az önálló vatikáni diplomácia feltételeit. Vállalta a pápaválasztó gyűlés, a konklávé szabadságának és zavartalanságának biztosítását. A pápaságot ért anyagi veszteségek kárpótlására az olasz állam kötelezettséget vállalt 750 millió líra kifizetésére és egymilliárd líra értékű államkötvény átadására. A megállapodás utolsó részében az olasz állam elismerte területén az egyházi házasság érvényességét, bevezette a kötelező katolikus hitoktatást, szabad kezet adott a pápának az olasz püspökök kinevezésében, valamint garantálta az egyházi egyesületek szabad működését és jogát a vagyonszerzésre. XI. Piusz pápa elismerte az olasz államot, amellyel a Vatikánvárosi Állam elsőként létesített diplomáciai kapcsolatot.

A szerződés egyrészt megoldotta a „római kérdést”, másrészt erős szimbólumértékkel bíró diplomáciai sikere volt a fasiszta Olaszországnak. Azt azonban történelmietlen túlzás állítani, hogy a katolikus egyház testületileg támogatta volna a fasizmust. (A lateráni egyezmény egyébként is tiltotta az olaszországi papok politikai szerepvállalását.) Az olasz fasisztáknak a katolicizmushoz való viszonyát – amelynek alapja az volt, hogy szerintük az egyház lényegében alacsonyabb rendű szervezet, mint az állam – jól mutatja, hogy Mussolini már a lateráni szerződésnek az olasz törvényhozás számára a ratifikációra való benyújtása alkalmával elmondott háromórás beszédében hangsúlyozta, hogy 

a keresztény katolicizmus csak Rómában és Róma által lett világvallássá, de ha Palesztinában maradt volna, éppúgy eltűnt volna, mint minden más héber szekta.

Polzovics Iván jogász, közgazdász, a nemzetközi kapcsolatok szakértője a lateráni szerződésről írott könyvében (1934) fogalmazta meg a következőket. 

A lateráni szerződés által a Szentszék állami különállás és függetlenség birtokába jutott. Az Olaszországtól elismert territóriumon államot szervezett, mely állam tényezőinek bizonyos fogyatékosságai ellenére is egyrészt jogilag elegendő biztosítékot nyújt a Szentszék morális tevékenységének minden világi hatalomtól mentes kifejtésére, másrészt pedig lehetőséget nyit arra, hogy a Szentszék a nemzetközi jog mai rendszerében állami főhatalma alapján általánosan elismert nemzetközi jogalanyként jelentkezhessék.

Az egyezmény alaposságát és kidolgozottságát elismerve még hozzátette: 

nem kétséges, hogy – amennyiben az említett politikai és erkölcsi alapelvek a szerződő felek jövő viszonyaiban is hiánytalanul hatályosulni fognak – a lateráni kiegyezési mű tökéletesen fogja szolgálni azokat a célokat, amelyeknek megvalósítására létesült: a vallási nyugalmat és az egyház barátságát az olasz belpolitikában és a szükséges nemzetközi különállást és függetlenséget a Szentszék számára.

Az elmúlt kilencvenöt évben ugyan több kérdésben is látványosan átalakult vatikáni–olasz kapcsolatok alapjait tette le a lateráni szerződés, amelynek közvetlen eredményeként létrejöhetett a világ legkisebb független állama, és egyetlen teokratikus abszolút monarchiája, a Vatikán.

Borítókép: Mussolini és Pietro Gasparri aláírja a lateráni szerződést (Fotó: AFP)