Lujza 2024. március 2.
logo
Ridley Scott új történelmi-életrajzi filmje látványos, de üres

Ezért dühöngenek a franciák a hollywoodi Napóleon miatt

Csiger Ádám
2023.11.30. 05:10
Ezért dühöngenek a franciák a hollywoodi Napóleon miatt

A 85 éves Ridley Scott alkotása a francia ikonról az év egyik nagy ígérete volt, ami beváltatlan maradt. Az angol rendezőlegendát elsősorban a napóleoni háborúk és csaták látványvilága, atmoszférája érdekelte, a címszereplőjéről nem igazán volt érdemi mondanivalója.

Ridley Scott és egy nagyszabású történelmi projekt: remekül hangzik, jobb és rosszabb filmeket is készített már a műfajban, ilyen volt az 1492 – A Paradicsom meghódítása, a Gladiátor, a Mennyei királyság és a Robin Hood, sőt 1977-es debütálása, a Párbajhősök is, ami konkrétan a napóleoni háborúk alatt játszódik. Ridley Scott és az életrajzi mozi: ebben a zsánerben viszont már nincs annyi tapasztalata a legendás rendezőnek. Az Amerikai gengszter nem rossz, de a rendező mégis inkább a látványvilág mestere, elég az olyan filmjeire gondolni, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Szárnyas fejvadász. Scott két előző, már nyolcvanasként készített alkotása közül is a történelmi sikerült jobban: A Gucci-ház elkapkodott munka, Az utolsó párbaj viszont hibátlan.

NAPOLEON (2023)
Napóleon a gízai piramisoknál. Fotó: AFP

A Napóleon 1793-ban kezdődik, amikor a címszereplő végignézi Marie Antoinette kivégzését. Mint kritikusok és történészek szóvá is tették, hősünk a valóságban nem volt ott. De ez nem is fontos, mivel nem a történelmi hűség, hanem a hitelesség számít. Tehát nem az, hogy mindez tényleg így történt-e, hanem hogy történhetett-e volna így is. (Egy másik, immár nevezetes pontatlanság, amikor Bonaparte ágyúval lő a gízai piramisokra az egyiptomi hadjárat során: Ridley Scott feláldozza a hűséget a szórakoztatás oltárán, amivel nincs is gond.) A francia forradalmat követően végigkövetjük a fiatal tüzérkapitány felemelkedését Toulon ostroma után, majd a történet kettészakad karrierre és magánéletre, mihelyst megismerkedik Jozefinával (Vanessa Kirby), akibe halálosan beleszeret. Az egyik szálon hatot látunk Napóleon hatvanhat csatájából, Ridley Scott láthatóan itt érezte magát elemében. A mozivászonra megálmodott ütközeteknél a rendező ötszáz statisztával és tizenegy kamerával is dolgozott egyszerre. Ennyiben egészen biztosan felejthetetlen a film: ezeket a csatákat ilyen változatos nézőpontokból sosem láthatta senki.

NAPOLEON (2023)
Joaquin Phoenix  a címszerepben. Fotó: AFP

A magánélet szála viszont már nem annyira Sir Ridley, mint inkább a forgatókönyvíró, David Scarpa játszótere, és itt vérzik el a film. Mintha a Napóleont gúnyoló korabeli újságcikkek filmes változata készült volna el, az ábrázolás minden, csak nem hízelgő, ezzel magyarázható a francia kritikusok fanyalgása is. Bonaparte egy papucsférj, csapnivaló szerető és politikus, aki egy idő után gyakorlatilag felfelé bukik a ranglétrán. Ha épp nem a csatatéren van, inkább sodródik az eseményekkel. Ez a fajta megközelítés is lehetett volna izgalmas, ha nem lenne egyoldalú, de alig látunk valamit Napóleon motivációiból, tehetségéből és karizmájából. Ebben Scott és a főszereplő, Joaquin Phoenix is ludas. Utóbbi a Gladiátor császáraként lejátszotta a vászonról a helyette is Oscarral jutalmazott Russell Crowe-t, itt viszont hiába alakít újra antihőst, élete szerepében jelentéktelenebb nem is lehetne, ezúttal őt feledteti a mellékszerepben Vanessa Kirby. Az alkotók szinte parodisztikus szemlélete csak ideig-óráig szórakoztató, és míg fél évszázada (például amikor Stanley Kubrick tervezgette a maga – el sosem készült – verzióját) még vagány lázadás lett volna, ma már biztonsági játék, hiszen hárommillió ember haláláért felelős Hitler-prototípusként ábrázolnak egy rég halott fehér férfit, pont úgy, ahogy az napjaink „felvilágosult” Hollywoodjában divatos.

Az alkotók tehát átestek a ló túloldalára, amikor címszereplőjük emberi esendőségét és gyarlóságát igyekeztek megvilágítani. Egy ilyen emblematikus történelmi figura kétféleképpen nyomhatta agyon Ridley Scottot: a túlzott tisztelet és rajongás formájában – vagy annak fordítottjaként, azaz túlkompenzáló tagadásaként, amiből az utóbbi valósult meg, a közönség kárára. Az Apple TV+ produkciójából Scott ígér egy hosszabb rendezői változatot is a streamingszolgáltató felületén, de ebből két és fél óra is bőven elég volt. Amennyire ostoba ötletnek tűnik következő projektje, a Gladiátor második része, annyival több benne a potenciál, hiszen ott nem köti majd meg ennyire a kezét a történelem. 

Borítókép: Joaquin Phoenix  a címszerepben (Fotó: AFP) 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.