Thököly és Rákóczi kurucai is erre a zenére táncolhattak

Egyedülálló zenetörténeti felfedezést tett Jánosi András népzenész, zenekutató. Összehasonlító kutatómunkája alapján felfedi, hogy egykor viszonylag egységes lehetett a magyar hangszeres zenei hagyomány, amely az erdélyi és partiumi falvakban maradhatott fönn a legtovább, valószínűleg felvidéki gyökerekkel.

Fotó: Hunyicska Ákos

– Hogy tudná összefoglalni az összehasonlító munka eredményét?

– A 77 Magyar tánc (1730–1810) című lemez elkészültéig körülbelül ezernégyszáz dallamot hasonlítottam össze. A munka azt igazolta, hogy az erdélyi és a partiumi falvakban megmaradt szép hangszeres zenei hagyomány a régi, az egész Kárpát-medencét magában foglaló történelmi Magyarország zenéjének maradványa. Ezt akkor egy MTA által szervezett konferencián is elmondtam, és a hivatalos zenetudomány is elfogadta. A dallamok összehasonlítását tovább folytattam, mára már több mint kétezer dallamnál tartok, és folyamatosan kutatok tovább újabb hasonlóságok, párhuzamok után.

– Hogyan született meg a forradalmi felfedezés, amely át is írhatja tudásunkat az erdélyi és partiumi népzene eredetéről?

– Az összehasonlító munkában döntő változást hozott, amikor a 2019-ben alapított új együttesem, a Hungaricus sikerein felbuzdulva aktuálissá vált repertoárunk bővítése. Ennek során a XVIII. századi magyar táncokat tartalmazó hangszeres gyűjtemények már addig is, számos alkalommal átvizsgált dallamanyagának újbóli áttanulmányozása a korábbinál is érdekesebb és fontosabb felismeréshez vezetett: 

a Magyarországon valamikor általánosan ismert hangszeres zenének az évszázadokon át viszonylagos nyugalomban élő Felvidéken csiszolódott változata az, ami a Partiumban és Erdélyben tovább élt egészen az utóbbi időkig. Nagy valószínűséggel állítható, hogy azon zene dallamanyaga, valamint stílusa élt tovább a Mezőség, Székelyföld, Maros vidék, illetve a Partium falvainak hangszeres zenéjében, amelyre annak idején Thököly és Rákóczi kurucai is táncoltak. XVIII. századi hangszeres tánczenei gyűjteményeink szinte mindegyike felvidéki eredetű vagy Felvidékhez köthető.

Míg a csekély számú XVII–XVIII. századi erdélyi zenei kéziratokban csupán néhány tucat táncdallamot találhatunk, a felvidéki vagy a Felvidékhez köthető eredetű korabeli gyűjtemények több száz hangszeres dallamot, nagyrészt táncdallamot tartalmaznak. A három évszázaddal ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában Felvidéken lejegyzett dallamokban fölfedezhetjük a mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatait, Erdély-szerte hallható hangszeres közjátékok korabeli formáit, valamint a partiumi és erdélyi zenében máig hallható díszítmények különböző változatainak néhány esetben megdöbbentő részletességű kottáit.

– Hogyan kerülhetett a valaha Felvidéken játszott hangszeres zene a Partiumba és Erdélybe, és mikor történhetett mindez?

A régi magyar hangszeres zene Felvidéken csiszolódott változatának a Partiumban és Erdélyben való elterjedése – az eddigi adatok tanulsága szerint – a dallamanyagot megőrző zenei kéziratoknál jóval korábbi keletű. Nagy valószínűséggel János Zsigmond királyunk Partiumba való költözéséhez, illetve a protestantizmus erdélyi elterjedéséhez köthető. 

A Rákóczi-kori felvidéki zenei gyűjtemények dallamainak változatait, párhuzamait ugyanis elsősorban a protestánssá vált partiumi és erdélyi területek hangszeres zenei hagyományában találhatjuk meg, Kelet-Erdélyben csak elvétve, és az is sejthetően korábbi, esetleg középkori vagy még azelőtti időkből való.

– Van-e olyan kiadványuk, amelyen már megtalálható ez a zenei anyag? Hallhatunk-e ebből válogatást mostanában a koncertjeiken?

– A Hungaricus együttes 2021-ben megjelent hangoskönyvének, a Rozsnyói farsang – 1730 hangzóanyagában a Zay-ugróci kéziratból, valamint más korabeli magyar zenei gyűjteményekből hallhatók szemelvények. A megszólaló dallamok, zenei műfajok nagy része Erdély különböző tájainak dallamaiban, zenei műfajaiban élt tovább az utóbbi időkig, de elhangzanak a ma is megtalálható ugrós-kanásztánc, illetve más tánczenei műfajok korabeli változatai is. Hangoskönyvünk megjelenése óta olyan mennyiségű dallam-, illetve stíluspárhuzamra sikerült rátalálnom, hogy az már csak egy dupla albumra fog fölférni, amelynek megjelentetésére készülünk. Szintén ebből a zenei anyagból hallható válogatás a Hungaricus „Szabadságért ki kell állni” – A régi Magyarország elfeledett muzsikája című koncertjén március 13-án, 17 órai kezdettel az MCC-székházban, amelyre a Magyar Összetartozás Intézete hívott meg bennünket, és ahol a felfedezés a hátteréről is beszélgetünk.

– Hangoskönyvük, valamint a könyv megjelenése óta kibővített repertoárjuk hangszeres zenei anyaga hegedűn, kobzon és citerán szólal meg. Mi indokolja ezt?

– Vonós együttesek faluhelyen csak az 1848–49-es szabadságharc után kezdtek terjedni, akkor is elsősorban nagyvárosok, uradalmi központok körül, az erdélyi falvakban pedig még később, csak a XX. század első évtizedeiben. A vonós kisegyüttesek divatja bécsi, európai hatásként jelent meg először a Bécshez legközelebb fekvő nemesi, főnemesi udvarokban, mint Eszterháza, Pozsony, Galánta a XVIII–XIX. század fordulóján. Haydn már hallhatott ilyen együtteseket. Az új szokás azonban még nemesi körökben sem lett azonnal divatos. Teleki Sándor grófnak még a század közepén is csak egy cigány hegedűse volt, akitől Liszt is gyűjtött dallamokat némely rapszódiájához, és még Bartók is javarészt szóló hegedűsöket talált 1910-es erdélyi útjain. 

Korábban a hegedű rendszerint más dallam-, illetve ritmushangszerekkel együtt szólalt meg. A Hungaricus együttes e régi hagyományt eleveníti fel, reális esélyt teremtve ahhoz, hogy a kéziratos gyűjtemények dallamait hitelesebben szólaltathassuk meg. Persze nem jelenthetjük ki, hogy a XVIII. század eleji kéziratok dallamait – amelyek mind hegedűre leírt dallamok –, annak idején biztosan koboz kísérettel játszották, de a csak bő évszázaddal később elterjedt vonós zenekarral biztos, hogy nem. 

A kobozt a magyarság a fennmaradt adatok szerint Szent István királyunk óta ismerte és helyenként a népi gyakorlatban az utóbbi időkig használta ének-, valamint hangszerkíséret funkcióban. A hangszerpároshoz 2022-ben csatlakozott citera pedig egyrészt a XVII. század vége felé a magyar hegedűsöket rendszeresen kísérő duda burdon hangzását idézi, másrészt a hegedű mellett egy másik dallamhangszer variálási lehetőségeivel gazdagítja az együttest.

Névjegy

Jánosi András népzenész, zenetanár, zenekutató a 2007-ben indult budapesti zeneakadémiai népzenei képzés egyik alapítója és 11 egy évig tanára. 43 éve tanít az óbudai zeneiskolában. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Borítókép: Jánosi András és a Hungaricus együttes (Fotó: Hunyicska Ákos )