Rozsnyói farsang Dél-Koreában

A helyenként még ma is élő falusi hagyomány csak sejteti, milyen gazdag zenei és táncélet lehetett Magyarországon az elmúlt századokban. Az archai­kus magyar hegedűjáték kutatója, Jánosi András népzenész összehasonlította a XVIII. századi hangszeres zenei gyűjtemények anyagát a ma is közkedvelt táncdallamokkal. Az eredmény a Hungaricus együttes Rozsnyói farsang – 1730 című hangfelvételén meghallgatható: Jánosi András hegedűn, Apró Anna kobozon játszik, Kaczor Dorottya énekel, és közreműködik Turi András dobbal. A kiadvány válogatást nyújt a Zay-ugróci kézirat anyagából.

– Több mint ezernégyszáz dallam egybevetése után világossá vált számomra, hogy az a szép, archaikus hangszeres zene, amelyet az erdélyi és a partiumi falvak hagyományából az elmúlt évtizedekben megismertünk, számos elemet megőrzött a történelmi Magyarország régi hangszeres játékából

– mondja Jánosi András. – Az összehasonlított dallamok száma mára a kétezret is meghaladja, a pandémia okozta kényszerű bezártság ráadásul kitűnő alkalmat teremtett az összegző kutatómunkára. Az anyagmennyiség újbóli áttanulmányozása újabb felismeréshez vezetett: az erdélyi vagy partiumi területekről ismert zenei anyag a források tanulsága szerint elsősorban a Felvidék régi hangszeres zenéjének maradványa. Ennek az örökségnek az emlékét őrzik a XVIII. századi kéziratos gyűjtemények.

Jánosi András elmondása szerint a Felvidékhez köthető korabeli gyűjtemények több száz hangszeres dallamot – nagyrészt táncdallamot – tartalmaznak. A három évszázaddal ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában lejegyzett hangsorokban a kutató fölfedezte az erdélyi zenében mind a mai napig hallható díszítmények kottaképét, a mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamrészek változatait és az Erdély-szerte ismeretes hangszeres közjátékok korabeli formáit. 

Az összehasonlító vizsgálat rávilágít arra is, hogyan gyúródott egységes műveltséggé zenei hagyományunk. Megérteti, ­miért hatott ez a hangvétel olyan erőteljesen az európai műzenére, többek közt Bach, Haydn, Mozart, Beethoven vagy Schubert műveire is.
A magyarság Kárpát-medencei történelmét végigkíséri a tánc, amelynek karakterére, temperamentumára és improvizatív jellegére az európai nemzetek koronként újra meg újra rácsodálkoznak. A Hungaricus együttes már a nevével is nemzeti táncaink XVIII. századi elnevezését idézi. 

A zenei formáció elsősorban azért jött létre, hogy a Zay-ugróci kéziratos gyűjtemény által megőrzött dallamkincset megszólaltassa. Egyszerűbben fogalmazva: Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel és Bolyai János korának muzsikáját. A zenei anyag kiegészül a Barkóczy-kéziratból, a Lányi Eleonóra Zsuzsanna-féle gyűjteményből, valamint a Vietoris-kódexből való táncokkal, Balassi Bálint énekelt versével, valamint a néphagyományból ismert dallamokkal. Tartalmaz Rákóczi nóta változatokat („Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek…”), dalokat a kuruc időkből („Zöld erdő harmatját, / Fakó lovam nyomát / Hóval lepi be a szél...”) és gyertyástánc dallamokat is, amelyek énekes változatai a Zoborvidéken maradtak fenn („Mikor a menyasszonyt viszik a padlásra / Nevet a szoknyája a létra fokára…”).
Kutatások bizonyítják, hogy a vonós zenekarok csak az 1850-es évektől, vagyis a szabadságharc leverése után terjedtek el, akkor is elsősorban nagyvárosok, uradalmi központok körül, az erdélyi falvakban pedig még később, a XX. század első évtizedeiben. Korábban a hegedű rendszerint más dallam-, illetve ritmushangszerekkel együtt szólalt meg. A Hungaricus együttes e régi hagyományt eleveníti fel hegedű- és kobozjátékával május 25-én Dél-Koreában, az ­UNESCO ­Daegu Music Week fesztiválon, majd május 27-én és 28-án Szöulban.

Borítókép: A Hungaricusegyüttes kutatások nyomán éleszti a régi vonószenét (Fotó: Hunyicska Ákos)