Budafok olyan kisváros, ahol egy időben több településrészen még a kecskék is a „háztetőn legeltek”. A Mária Terézia uralkodásától kezdve ide telepített sváb kőbányászok ugyanis folytatták azt a római kori hagyományt, hogy jó minőségű mészkövet vájtak ki mélyből. A bányák helyén kialakult mélyudvarokban pedig sokan a munkások közül barlanglakásokat alakítottak ki, és itt élték le az életüket, a télen meleg, nyáron hűvös, föld alatti lakhelyeken. A jószágokat ezek a családok a kéményekhez voltak kénytelenek kikötni, mert csak a barlangok tetején nőtt a fű, virult legelő. A budafoki kőbányákból kinyert nyersanyagból később egyebek mellett megerősítették a Budai várat a török ellen, de ebből a kőből épült a parlament egy része is.
Amikor a környék a törökverő Savoyai Jenő herceg birtoka lett, a Dunán leúsztatott schachteleken (fa lakóhajókon) először Csepelre, majd Promontorba (az egykori Budafokra) érkeztek német és szerb szőlőművesek is, hogy tőkéket ültessenek a hegyoldalakon.
Kiváló fajták értek itt, amíg a XIX. század nagy szőlőbetegsége, a filoxéra (gyökértetű) ki nem pusztította a termést. Ilyen volt például a rácfekete vagy a mézesfehér, amelyek emlékét utcanevek is őrzik a budafoki domboldalon. A szőlőkből remek borok is készültek, amelyeket valahol tárolni kellett, adott volt tehát a megoldás, a kibányászott kövek helyére, az egyre hosszabb és nagyobb belmagasságú üregekbe borospincék sora került.
Fényes Elek Magyarország leírása című, 1847-ben kiadott munkájában már azt írja, hogy Promontoron sokan kézi mesterségből, a kőbányászatból keresik kenyerüket, de a helység fő kincse az 1500 holdnyi szőlőterület, amelyből jó bor készül, és ezt a bányászat révén nyert picerendszerekben helyezik el. Rejtélyes, misztikus hangulat lengi körül a látogatót, aki e páratlanul hosszú, hordókkal, különféle beton- és acéltartályokkal övezett pincefolyosókon áthalad, s a labirintusokból néhol visszaérkezik oda, ahonnan elindult.
A pincék nagy részét már rendszeresen meg is látogathatja a nagyközönség, hiszen az önkormányzat és a helyi borászok összefogásának köszönhetően minden hónap első szombatján Budafoki pincejárat néven kulturális programokat is szerveznek a borkóstolók, pinceséták mellé, amelyekre helyi kisbuszjárat is szállítja a vendégeket. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a hatalmas, borgazdasági pincék tekinthetők meg, hanem néhány kisebb magánpince is, mivel egykoron valamennyi szőlősgazdának, aki Promontoron telepedett le és házat épített, volt saját pincéje is.
A korabeli lakóházakból néhány még látható a Péter-Pál utcában, a pincejáraton ezek közül a Seybold-Garab Pince tekinthető meg. Itt őriznek egy Európában egyedülálló cementhordót, amelyet a híres Zsolnay mester kerámiája díszít. Zsolnay munkái megcsodálhatók a leghíresebb budafoki pincészetben, a Törleynél is. A mára méltán világhírűvé lett budafoki pezsgőgyártás alapítója, történelmi alakja Törley József. A mester a pezsgőgyártás titkait 1878-ban a franciaországi Reimsben ismerte meg, ahol rövidesen cégvezetővé nevezték ki. A gótika katedrálisépítészetét meghatározó templomáról híres városkában már 1880-ban alapított Törley egy pezsgőgyártó céget, amellyel 1882-ben áttelepült Budafokra. A gyár először a Péter-Pál utcában kezdte meg működését egy francia művezető, Luis François irányításával. Aztán Törley megvásárolta a közeli Anna utcában lévő – korábban tűzvész áldozatául esett – volt Savoyai-kastély területét, ahol üzemi épületeket emelt és mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű pincét és pezsgőgyárat létesített, felszerelve a legmodernebb technikával. A forgalomba hozott pezsgő mennyisége 1905-ben már elérte az egymillió, 1930-ban a kétmillió palackot.
A budafoki pincészetek erőteljes fejlődésének köszönhetően egyébként a XIX. század végére Budafok az ország borkereskedelmi központja lett. Az első komoly pincészetet Dietzl József családja hozta létre, de a neves borpincék között említésre méltó Joó Ernő helytörténész szerint a Neugebauer Miksa által 1876-ban alapított nagy pince is a Kossuth Lajos utcában. Budafok legnagyobb borkereskedelmi cége pedig a Palugyayaké volt. Szállítmányaik egész vonatszerelvényt, vagy egy teljes hajórakományt tettek ki. Különleges ízléssel alakították át a Záborszky pincét is, amit ma már Borvárosnak neveznek. Ettől nem messze található a híres Garamvári Szőlőbirtok központja is.
A Leanderes pincében pedig egy igazi különlegességet őriznek, a jubileumi nagyhordót. Ez jelenleg a világ legnagyobb űrtartalmú, töltőképes dísz fahordója. A hordó 1022 hektoliteres, a legnagyobb dongahossza meghaladja a 6 métert, a dongák száma 125, súlya 18 tonna. A hordót művészi faragás díszíti id. Szabó István Kossuth-díjas alkotó jóvoltából.
Nem véletlen, hogy a régi pincék mellett ma már megjelentek új borászatok is Budafokon, kihasználva a remek adottságokat. Budafok ismét Budapest bornegyede lett, folytatva a hagyományokat. Itt hozta létre például pincészetét Várszegi Viktor, aki a több mint 110 éves Soós István Budafoki Borászati Technikum és Szakképző Iskola tanítványa volt, itt alapított pincészetet Katona Ferenc (Katona Borház), de ide költöztette egyik részlegét a méltán népszerű Sauska Pincészet is.
A felsorolás azonban korántsem teljes, és aki meg akarja tekinteni a budafoki pincék egy részét, az legközelebb a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon teheti ezt meg. A fesztivál megrendezése is több mint harmincéves tradíció. Idén 34. alkalommal tartják meg, szeptember 6–8-án több színpadon, kiváló koncertekkel, kiállításokkal, pavilonokba kitelepült helyi és országos borászatok nedűivel, nyitott pincékkel várják a vendégeket Budapest bornegyedében, Budafokon. (A fesztivál részletes programja megtalálható a Budafokiborfesztivál.hu oldalon)
