Az egész akkor jutott eszembe, amikor télen megjelenő könyvemet, A sajtó megszállását írtam. A szövegben fontos szerepet kap Esterházy Mátyásnak, Esterházy Péter apjának a története. Róla írt az író a híres-hírhedt Javított kiadásban, miután megtudta, hogy ügynök volt, így igazából át kellett volna dolgoznia a híres, akkor megjelent családi regényt.
Miért nem Mészöly vagy Nádas apja besúgó, sokkal pontosabban le tudnák írni az egészet…
– fakadt ki a szöveg egy pontján. Mi már tudjuk, hogy Nádas apjának szerepe sokkal sötétebb – ahogyan mondjuk Vámos Miklós apjáé is, aki a rettegett belügyminiszter, Rajk László egyik titkára volt –, nem erőszakkal beszervezett tégla volt, hanem a kommunista diktatúra hű embere, de nem ez volt az igazán nagy bűne, hanem az, hogy magára hagyta a gyermekeit.
Ezeket az embereket – az öreg Nádast, az öreg Vámost – ugyan nem kellett beszervezni, ez a lehetőség a Csurka Istvánoknak, a Tar Sándoroknak, az Esterházy Mátyásoknak jutott, akik mögött akkor nem állt senki és semmi. A térkép szélén tébláboltak beszervezésük idején, ahogyan Tar hősei, védtelenségük is alkalmassá tette őket a megtörésre.
Fontos szembenézni saját, családi, nemzeti múltunkkal, nem elhallgatva a kényes, fájdalmas, tabuként kezelt részleteket sem. A kommunista írógyerekek, illetve a liberális értelmiségi által befogadott (befogadott, hiszen „osztályidegen” volt) Esterházy Péter Javított kiadása éppen ezért fontos, de részben igazságtalan mű. Egyszerűen túl kemény, túl ítélkező a besúgásra kényszerített apával. Bár utóbbi a Kádár-diktatúra klasszikus társutasává vált, soha nem emelkedhetett igazán magasra („nagy állása” az volt, hogy fordító lehetett egy német nyelvű lapnál), de hagyták élni, létezni, inni, jelenteni. Fia pedig a „gyertyákkal” és felvonulásokkal tüntető, rettegő és aláírogató tábor „társutasa” lett a kilencvenes években. De ez politikai, megélhetési döntés volt. A másik lehetőség az volt, hogy ellenséggé válik. Azok számára pedig nem volt kegyelem akkoriban, örülhettek akkor, ha megúszták annyival: „fasiszták”.
Nem erről szólt az apja tönkretétele is? Bizonyítania kellett, hogy velük, Kádárékkal lehessen.
Esterházy Péter múltkutató műve jórészt őszinte, nagyon is maradandó szöveg, ugyanakkor várhatott volna még pár évet a megírásával. A gyász (hiszen „elveszítette” addig makulátlannak hitt apját), azaz a fájdalom és a harag érzése uralja, a megértésig, az elfogadásig írás közben még nem jutott, juthatott el. Pedig az író pontosan tudja, hogy apját megverték, zsarolták, a kitelepítés után besúgóként vehetett levegőt. Esterházy Mátyás lánytestvére például Kistarcsára került, a papírok szerint őt is ügynökként kezelték az internálótáborban, de valójában semmit sem tett, az Ítéletlenül című fantasztikus alkotásból is kiderül, hogy nem tudták megtörni. Miért? Talán mert később elmenekült.
