Az egész akkor jutott eszembe, amikor télen megjelenő könyvemet, A sajtó megszállását írtam. A szövegben fontos szerepet kap Esterházy Mátyásnak, Esterházy Péter apjának a története. Róla írt az író a híres-hírhedt Javított kiadásban, miután megtudta, hogy ügynök volt, így igazából át kellett volna dolgoznia a híres, akkor megjelent családi regényt.
Miért nem Mészöly vagy Nádas apja besúgó, sokkal pontosabban le tudnák írni az egészet…
– fakadt ki a szöveg egy pontján. Mi már tudjuk, hogy Nádas apjának szerepe sokkal sötétebb – ahogyan mondjuk Vámos Miklós apjáé is, aki a rettegett belügyminiszter, Rajk László egyik titkára volt –, nem erőszakkal beszervezett tégla volt, hanem a kommunista diktatúra hű embere, de nem ez volt az igazán nagy bűne, hanem az, hogy magára hagyta a gyermekeit.
Ezeket az embereket – az öreg Nádast, az öreg Vámost – ugyan nem kellett beszervezni, ez a lehetőség a Csurka Istvánoknak, a Tar Sándoroknak, az Esterházy Mátyásoknak jutott, akik mögött akkor nem állt senki és semmi. A térkép szélén tébláboltak beszervezésük idején, ahogyan Tar hősei, védtelenségük is alkalmassá tette őket a megtörésre.
Fontos szembenézni saját, családi, nemzeti múltunkkal, nem elhallgatva a kényes, fájdalmas, tabuként kezelt részleteket sem. A kommunista írógyerekek, illetve a liberális értelmiségi által befogadott (befogadott, hiszen „osztályidegen” volt) Esterházy Péter Javított kiadása éppen ezért fontos, de részben igazságtalan mű. Egyszerűen túl kemény, túl ítélkező a besúgásra kényszerített apával. Bár utóbbi a Kádár-diktatúra klasszikus társutasává vált, soha nem emelkedhetett igazán magasra („nagy állása” az volt, hogy fordító lehetett egy német nyelvű lapnál), de hagyták élni, létezni, inni, jelenteni. Fia pedig a „gyertyákkal” és felvonulásokkal tüntető, rettegő és aláírogató tábor „társutasa” lett a kilencvenes években. De ez politikai, megélhetési döntés volt. A másik lehetőség az volt, hogy ellenséggé válik. Azok számára pedig nem volt kegyelem akkoriban, örülhettek akkor, ha megúszták annyival: „fasiszták”.
Nem erről szólt az apja tönkretétele is? Bizonyítania kellett, hogy velük, Kádárékkal lehessen.
Esterházy Péter múltkutató műve jórészt őszinte, nagyon is maradandó szöveg, ugyanakkor várhatott volna még pár évet a megírásával. A gyász (hiszen „elveszítette” addig makulátlannak hitt apját), azaz a fájdalom és a harag érzése uralja, a megértésig, az elfogadásig írás közben még nem jutott, juthatott el. Pedig az író pontosan tudja, hogy apját megverték, zsarolták, a kitelepítés után besúgóként vehetett levegőt. Esterházy Mátyás lánytestvére például Kistarcsára került, a papírok szerint őt is ügynökként kezelték az internálótáborban, de valójában semmit sem tett, az Ítéletlenül című fantasztikus alkotásból is kiderül, hogy nem tudták megtörni. Miért? Talán mert később elmenekült.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!