– Gondolta volna, hogy éppen A kultúra megszállása fogja meg leginkább a magyar olvasókat?
– Valahol igen, de ekkora példányszámban sem én, sem a Századvég Kiadó nem gondolkodtunk. Legfeljebb titkon. Nyilván segített az eladási mutatókon, hogy igen ismert művészekről, egykori véleményvezérekről is írok benne, és a legsötétebb Rákosi-diktatúra idejétől eljutok a könyvben a kilencvenes évek közepéig. Szerencsére a sajtó is beszámolt a könyvről, legalábbis az egyik fele. Ezért nem lehetek elég hálás.
A baloldalinak is nevezett média a papírformának megfelelően lapított, de sajnos ez a sakktábla ma így fest.
Belekötni nem tudtak a könyvbe, reklámozni meg nem akarták, talán azért sem, mert elég sok mai örök „demokrata” és „független” véleményvezér, folyvást politizáló értelmiségi magára ismerhet az elődökben. Ha éppen nem szerepel valamelyik fejezetben. Mint az egyik olvasóm által „John Leninnek” nevezett Bródy János. Érdekes, hogy ő Vámos Miklóssal ellentétben nem polbeat-zenészként kezdte, hanem mára vált azzá. Bródy igazán a kilencvenes években teljesedett ki politikai kobzosként az SZDSZ mellett, majd az utóbbi években újra előjött az illegalitásból. Nekem vele nem az a bajom, hogy politizál, miért ne tegye, hanem az, hogy úgy tesz, mintha valami független értelmiségi lenne. Sohasem volt az. Ugyanakkor szeretném külön megköszönni neki, hogy például mozgalmi dalokat ír: a szereplésével szerintem sok olvasót hozott!
– Nemrég az esztergomi MCC Feszt vendége volt. A rendezvény rengeteg érdeklődőt vonzott, majdhogynem ötvenezer ember látogatott el rá. Hogyan fogadták az önnel folytatott beszélgetést, mely Kié a kultúra címmel zajlott?
– Megtisztelő volt számomra Ókovács Szilveszterrel és Petri Lukács Ádámmal beszélgetni, ők azért sokkal inkább ismerik a jelenlegi viszonyokat, és mindketten nagyon művelt, választékosan beszélő emberek. Én meg mondtam a magamét.
Ahogyan ők, én sem vagyok kultúrharcos, tehát azt semmiképpen nem akarom megmondani, kié a magyar kultúra. Mert az legyen mindannyiunké.
Az én könyvespolcomon szépen megfér egymás mellett Radnóti Miklós, József Attila, Somogyváry Gyula, Krasznahorkai László, Márai Sándor és Zelei Miklós. Azt persze nagyon nem szeretem, ha egy „ideológiailag képzett ember” kiszorítja a többi versenyzőt, és esélyünk sincs megismerni bizonyos írókat, költőket, alkotókat. Erről szólt a kommunizmus, illetve részben a kilencvenes, kétezres évek is. Persze már demokratizált eszköztárral, meg persze az írástudók tovább tartó árulásával, hogy mondjuk nem a privatizációnak is nevezett országrablás, hanem az MDF-kormány ellen lázadoztak. Már aki. Nagyon tisztelem azokat a baloldali értelmiségieket, akik nem álltak be a gyertyás menetelők és havonta aláírogatók közé.
– Hogy látja, milyen hatása van a munkája a nemzedékekre, akik olvassák a műveit, látták a televíziós ismeretterjesztő sorozatát, a Vörös polipot?
– Jó lenne, ha ez vagy a következő generáció tovább tudna lépni a szépelgőn népi–urbánusnak nevezett ellentéten, de ehhez őszintén, egymással beszélve be kell mutatnunk a maga valóságában a huszadik századot.
Rengeteg sebet kaptunk, generációs traumákat hordozunk, és néha nem vesszük észre, ha mások báboznak velünk.
Jó érzés, hogy az idősebbek, illetve a velem egykorúak mellett sok fiatal is követi a Hamis gulyás című műsoromat, illetve olvassa a posztjaimat, és úgy érzem, Borvendég Zsuzsával, Bán Jánossal és az MTVA stábjával valami nagyot alkottunk az említett Vörös polippal. Azt hiszem, azt valahogyan folytatni fogjuk. Egyrészt azért, hogy a magunk eszközeivel részt vegyünk az utólagos igazságszolgáltatásban. Másrészt azért, hogy fel legyünk készülve az új idők kommunistáira, amikor majd ismét fel akarják forgatni a világot.
– Jelenleg mivel foglalkozik?
–Továbbra is múltkutatással. A Századvég vezető kutatójaként igyekszem kialakítani egy kis szakmai csoportot, életem egyik nagy ajándéka, hogy lehetőséget kaptam erre. Augusztus 16-án, pénteken délelőtt pedig bemutatják az Elbocsátott légió című filmünket a Hír TV-n, ami részben a rendszerváltoztatásról, illetve a hatalomátmentésről szól. Írom a következő könyvemet is, amely a sajtó megszállásáról fog szólni, egy nagyon kártékony besúgó-újságíróval a főszerepben.
