Beszökött az ősz Vásárhelyre: hetvenedszer várja látogatóit az éves tárlat

Immáron hetvenedik alkalommal nyílt meg október elején a Vásárhelyi Őszi Tárlat a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az 1954 óta folyamatosan megrendezett képzőművészeti seregszemle – amely egyetlen alkalommal maradt el eddig (a koronavírus-járvány idején) – Európa egyik legrégebbi múltra visszatekintő, rendszeresen megtartott művészeti eseménye.

Polgár Botond szobra a Vásárhelyi Őszi Tárlaton. Fotó: Délmagyarország/Török János

Az első Vásárhelyi Őszi Tárlat szervezése óta elmúlt évtizedekben a hazai képzőművészeti életben nagyon sok változás következett be, amelyek lenyomatai megfigyelhetők a kiállítássorozat évről évre változó anyagának tendenciáiban is. Első alkalommal a tárlatot elsősorban helyi alkotókra és folyamatokra fókuszáló kiállításként rendezték meg. Mégpedig abban az időszakban, amikor a szocialista realizmus esztétikai és tematikai alapelvei határozták meg a magyarországi képzőművészeti színtér uralkodó irányzatait. A kimunkáltságot, s nagy technikai és mesterségbéli fölkészültséget igénylő ábrázoló realizmusnak nagy hagyományai vannak Hódmezővásárhelyen és környékén. A XX. század elejének a településhez kötődő alkotói – Tornyai János, Endre Béla, Pásztor János és mások – munkái adják ennek a bizonyítékát.

Az 1970-es, 80-as évekre a tárlat „kinőtte” magát, s városi, megyei, dél-alföldi regionális művészeti eseményből egyre inkább országos képzőművészeti találkozóvá vált. Ennek részeként számtalan művészi intenció és formanyelv, irányultság és alapállás jelent meg az idők folyamán a kiállításokon. A beválogatott művek, ha csak ezen tárlat erejéig is, de jól megfértek egymás mellett a kiállítótérben. Világukban kalandozva megállapítható, hogy reprezentálták az adott kor főbb magyarországi képzőművészeti törekvéseit. Ugyan első hallásra a Vásárhelyi Őszi Tárlatokról a művészetkedvelő érdeklődőnek a táblaképek jutnak eszébe, de komoly grafikai anyagot és plasztikai alkotást is évre évre beadnak, s a zsűri döntésének eredményeként ki is állítanak. Korábban komoly volt a kerámiai anyag is, napjainkban pedig nagy számban vannak jelen vegyes technikával s kísérletező szemléletmóddal és eszköztárral készült alkotások. 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat szervezőinek szándékai szerint – akik közé egy időben jelen sorok írója is tartozott, hiszen az utóbbi öt tárlat katalógusának szerkesztője és ebből háromnak az előszóírója volt – a kiállítássorozat mind a kiállító művészek számát, mind a bemutatott anyag mennyiségét tekintve a minél nagyobb merítésre törekszik. Egyáltalán nem egy vidéki város kulturális életének a sznobériája, vagy nagyzolása ez.

Hanem szerencsés módon és dokumentáltan – s ezt az első tárlat megrendezéséről eltelt hét évtized, főleg az elmúlt harminc év tendenciái bizonyítják –, valós és kvalitásos kortárs kulturális és képzőművészeti teljesítmény.

Fotó: Délmagyarország/Török János

Az utóbbi években kiállított művek tematikáját vizsgálva látszik, hogy a pandémia fölhívta a figyelmet az izoláltság és a szocialitás dichotómiájára. Ugyanakkor az önmegfigyelésre, az önreflexióra és saját személyiségünk tudatosabb konstruálására is alkalmat adott. Mindez tükröződött a tárlatok anyagában. Az emberi arc és a humán test ugyanis eltérő esztétikai igénnyel, közelítésmóddal és formanyelvvel, s roppant különböző metódussal került kifejezésre, bemutatásra, interpretálásra és újragondolásra számos műben. Túlzás nélkül állítható, hogy az elmúlt tizenöt–húsz évben a kortárs hazai képzőművészeti élet egyik legfontosabb eseményévé vált a Vásárhelyi Őszi Tárlat, ahol számos díjat is átadnak az az ünnepélyes megnyitón. Ezek közül a kiállítás rangos fődíja, a Tornyai-plakett emelkedik ki, amelyet minden évben egyetlen művész kap meg. A Tornyai-plakettesek egyike pedig – az elismerés alapítása óta eltelt pár évben – megkapja a Tornyai-életműdíjat. Az idei évben az előbbit Nádas Alexandra képzőművész, az utóbbit Nagy Gábor festőművész nyerte el. A jubileumi, hetvenedik kiállítás kurátora Nátyi Róbert művészettörténész, egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja volt.

Az egyes őszi tárlatok anyaga csak néhány hétig látható, azonban a katalógusokon keresztül, azok lapjain megmarad az érdeklődők számára, ameddig papír a papír, s ameddig van érdeklődő olvasó. Idén a katalógus előszavát Pataki Gábor művészettörténész jegyzi. Ebben a következőket fogalmazza meg:

Hol van már az egykori, a vége felé kissé görcsösnek tűnő ragaszkodás a realizmushoz, mint a vásárhelyi tárlatok védjegyéhez? Nem készítettem statisztikát, de a látványhoz köthető művek aránya nem sokkal múlhatja felül a nonfiguratívokat, s ezeken belül is széles a skála. S a Vásárhelyi Őszi Tárlat ereje, fontossága pont ebben a néha esetlegességnek látszó, de színvonalas változatosságban van, különböző elemei súrlódásmentes keveredésében.

A 70. tárlat december 12-ig várja a közönséget a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

Borítókép: Polgár Botond szobra a Vásárhelyi Őszi Tárlaton. (Fotó: Délmagyarország / Török János)