Alig van még olyan modern kori magyar államférfiú, akiről annyira ellentétes kép alakult ki már kortársai szemében – vagy bálványozták, vagy gyűlölték –, és akiről a meggyilkolása után százhat évvel ma is megoszlik a globalista-liberális baloldal és a nemzeti-konzervatív jobboldal értékítélete. Tisza Istvánról, a kálvinista „vasgrófról” többé-kevésbé még mindig él a régi vélekedés, amelyet politikai ellenfelei alakítottak ki róla még életében. Ő és fő ellenfelei, Ady Endre és Károlyi Mihály olyan ideológiai és emlékezetpolitikai keret részesei, amely a mai politikai erők legitimációs alapjaihoz kapcsolódik.
Ez még mindig gátolja, hogy a hazai baloldali, balliberális politikusok, publicisták, történészek elismerjék Tiszát.
Holott a róla szóló monográfiájában már több történész, Pölöskei Ferenc, Vermes Gábor és Tőkéczki László is bebizonyította, hogy valóban európai szintű politikus, a történelmi Magyarország utolsó nagy politikai képviselője volt.
Bár Gyurgyák János történész szerint Tisza István már visszakerült a nemzeti panteonba – ha nem is legfölülre, de magas polcra –, még mindig lehetnek új adatok, szempontok és összefüggések, amelyek alapján indokolt lehet új monográfiát írni vagy új képet rajzolni róla. Hiszen minden magára valamit adó nemzedék újrateremti a jövőt, s ezzel együtt újraírja a múltat is. Az újraírás jegyében született Bánó Attila író, újságíró, a Magyar Nemzet külsős publicistájának könyve, amelynek már a címe – Gróf Tisza István, a vértanú – jelzi, hogy a történelmi tényirodalom jeles képviselője milyen megközelítésben foglalkozik a néhai (kétszeres) miniszterelnök alakjával és sorsával. Mint írja, Hardy Kálmán altábornagy nevezte őt a háborúvesztés első vértanújának, de nevezhette volna a korszak legnagyobb vértanújának is.
Bánó műve nem monográfia, s nem szolgál új kutatási eredményekkel, hanem arra vállalkozott, hogy összegyűjtsön olyan információkat és gondolatokat, amelyek alkalmasak Tisza korának, jellemző vonásainak, közéleti tevékenységének vázlatos bemutatására. Ehhez áttekintette a Tiszával foglalkozó, szerinte mérvadó – zömében korabeli – írók, történészek, emlékiratszerzők műveit, és ezek ismertetésével és kommentálásával vázolja fel sajátos nézőpontú Tisza-portréját és korrajzát, melyben a főszereplő mellett viszonylag sok szó esik Adyról és Károlyiról is. Az apológiai célzatú kötet második fele a terjedelmes Függelék, amely Tisza István naplójegyzeteiből, történeti tanulmányaiból, valamint titkos levelezéséből nyújt válogatást.
