Ember a munkapadnál: a profit nem szolgálhat csak önös érdeket

Nem feltétlenül azok a gazdasági folyamatok valós mozgatórugói, amelyeket egyesek el akarnak hitetni velünk. Ebben erősítenek meg bennünket a Baritz Sarolta Laura közgazdász, domonkos nővér Summa oeconomiae címmel nemrég megjelent kötetében összegyűjtött írások is. Az emberközpontú gazdaságban az önös érdek nem lehet kizárólagos, a profitnak a közjót is szolgálnia kell.

Forrás: Libri.hu

Pedig adódik a kézenfekvő válasz a klasszikus modern kapitalista – vagyis gyökereit tekintve XVIII–XIX. századi – alapelveket fundamentumul véve: a lényeg a tőkés (a befektetők, a tulajdonosok stb.) eredménye és haszna. Van azonban fontosabb cél is: amikor egy szervezet a menedzsmentjének és tulajdonosi körének a jövőképét igyekszik működése során megvalósítani, és ebben a vízióban bizony a gazdasági eredmény elérése mellett az értékteremtés igénye is jelen van. Ez lehet a piacon megjelenő termék vagy szolgáltatás azon értéke, amely a kutatás, fejlesztés, innováció révén alkot többletet, de lehet valamilyen társadalmi érték előállítása is. A kismamák és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatástól kezdve a károsanyagkibocsátás csökkentésén keresztül az újrahasznosításig és a társadalmi felelőségvállalásig sok formája ismert ennek a mindennapok üzleti gyakorlatából. 

A kötetben szereplő tanulmányok végső konklúziója, hogy a gazdaság működésének alapvető meghatározója maga az ember. Az emberközpontú gazdaság egyrészt azt jelenti, hogy egy vállalkozás az egész emberiségnek, illetve az adott társadalomnak, vagy egy kisebb lokális közösségnek (azaz a közjónak, a katolikus teológia és az abból levezetett etikai rendszer egyik központi fogalmának előmozdítására), másrészt a gazdálkodó szervezet tagjainak – a piaci partnerektől a munkavállalókon keresztül a tulajdonosokig – egyaránt értéket állít elő. Az ember ugyanis keresztény nézőpontból tekintve teremtése (más szempontból nézve kialakulása) óta célorientált és értékkövető lény, hiszen mindig valamilyen kimondott vagy konkrétan meg nem fogalmazott célt akar megvalósítani. Abraham Maslow amerikai pszichológus szükségletpiramisára pillantva is tudhatjuk, az egyes ember mindig saját magát akarja minél inkább kiteljesíteni, minél inkább az egyéni adottságainak, képességeinek, munkamódjának, értékrendjének stb. megfelelő struktúrákban szeretne élni – megvalósítva önmagát. Ugyanakkor törekszik a boldogságra is. A keresztény tanítás szerint ez az üdvösség, Isten színről színre való megtapasztalása és az ő szeretetében való boldog részesülés. Ebben a világban pedig az isteni törvények megtartása, s ennek részeként a szeretetteljes odafordulás a másik ember felé és természetesen a közösségek felé. De ugyanilyen odafordulás szükséges a teremtett világ felé is, amely mindannyiunk közös otthona. Mégpedig nemcsak otthonunk, hanem éltető közegünk is, hiszen a gazdasági termelési folyamatok alapvető erőforrásainak jelentős részét  is biztosítja nekünk a létfontosságú víztől az ásvány- és bányakincseken át a mezőgazdasági terményekig.

Napjainkban hajlamosok vagyunk azt hinni, hogy a környezetvédelem vagy a fenntartható fejlődés kérdései liberális, zöld- vagy baloldali mozgalmakhoz kötődő közéleti tartalmak, politikai és társadalmi diskurzustémák. Ezzel szemben a második vatikáni zsinat tanításai és az azok szellemében azóta kiadott különböző katolikus egyházi megnyilatkozások a teremtett világ védelmére és az ember életének, munkájának a tiszteletére úgy tekintenek, mint Isten teremtő akaratának részére.

Vagyis azt az ember otthonául teremtett térként és környezetként értelmezik, amelynek az elfogadása, gondozása, utódainknak való továbbadása is az emberi hivatás része. A fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, valamint a károsanyag-kibocsátás minimalizálása melletti tevékeny elköteleződés a teremtett világ tiszteletéből fakad. Az embernek szükségszerűen együtt kell élnie a természettel. Érdekes és izgalmas színfolt az említett kötetben Kelemen Kálmán közgazdász munkája, aki a hindu etika gazdasági vonatkozásairól és a fenntartható gazdaság megvalósításának jelenségeiről ír a Somogy vármegyei Krisna-völgyi közösség tükrében. Tőle olvashatjuk a következőket: „A Krisna-tudatú közösség által követett tanítások egyik legfontosabb gyakorlati alaptétele az »egyszerű élet, emelkedett gondolkodás elve«, mely szerint nem helyes törekedni az anyagi gazdagodásra, mert az emberi élet célja az Istennel való kapcsolat helyreállítása. Ezért elégséges annyi erőfeszítést tenni a követőnek, hogy alapszükségleteit fedezze, az ezen felüli időt és energiát a lelki fejlődésre kell fordítania. Ennek az életvitelnek a megvalósításához komoly lemondás, önmegtartóztatás és kitartás szükséges, amelyhez ideális környezetet az önfenntartó közösségek biztosíthatnak. Ezért a mozgalom egyik fontos célja a vallási alapokon nyugvó, önellátó farmközösségek létrehozása volt, amelyet Európa több országa mellett hazánkban is létrehoztak. Magyarországon 1993-ban vették meg a hívők az első 120 hektárnyi földet Somogyvámos határában. A kezdetben 20-25 fős közösség mára 150 főre duzzadt, 285 hektáron gazdálkodik, Közép-Európa legnagyobb ökofalujává vált.”

A Magyar Optikai Művek (MOM) budai óragyártósora egy 1960-as felvételen. Forrás: Fortepan / Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 

 Végezetül álljanak itt Székely János szombathelyi püspök gondolatai, aki felhívja a figyelmet: a katolikus egyház „társadalmi tanítása különös figyelmet szentel arra, hogy egy gazdasági vállalkozás és kiemelten annak vezetője hogyan tud a vállalkozásban dolgozó személyek, az ő családjaik javát figyelembe véve helyes döntéseket hozni. Hogyan tudja olyan módon irányítani a gazdasági tevékenységet, hogy az tekintettel legyen a teremtett világ megóvására, a munkások és családjaik igazi javára, különösen is a betegségek és a nehézségek idején”. (Baritz Sarolta Laura Summa oeconomiae. Értekezések és beszélgetések az emberközpontú gazdaságról. Kairosz Kiadó, Budapest, 2025. 605 old.) 

Borítókép: Munka közben egy kínai szélerőműgyárban. A profitnak a közjót is szolgálnia kell (Fotó: NurPhoto via AFP)