Julianus barát baskírjai

A Scientific Reports-ban megjelent friss tudományos közlemény szerint a mai magyarok és legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és a manysik között kimutatható genetikai kapcsolat van.

Hanti népművészeti fesztivál a szibériai Susenszkoje mellett. Kapcsolatok Fotó: REUTERS/Ilya Naymushin

Neparáczki Endre–Török Tibor

A Magyarságkutató Intézet Archeogenetika Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói

A Scientific Reports című lapban észt genetikusok magyar társszerzőkkel megjelent friss tudományos közleménye a mai magyarok és legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és a manysik között kimutatható genetikai kapcsolat van. Ez a kapcsolat egyetlen Y-kromoszómavonalra (N-B539) korlátozódik, amelynek gyakorisága a mai magyarokban kevesebb mint egy százalék, a székelyekben négy százalék, míg a hantikban 7,5 százalék, a manysikban pedig 24 százalék körüli érték. Ugyanezt az apai vonalat számottevő gyakorisággal csak a baskíroknál (15 százalék) és a velük szomszédos volgai tatároknál (hét százalék) találták meg.

Figyelemre méltó, hogy az összes magyar vonal jelentősen közelebbi rokonságot mutat a baskírokkal és a tatárokkal, mint az obi-ugorokkal, ezért az eredményt Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomaként értékelik, akik beolvadtak a baskírokba és a volgai tatárokba. Az eredményről a qubit.hu internetes portál Genetikai bizonyítékot találtak a magyarság ugor eredetére címmel számolt be, mivel az eredmények jól illeszthetők a közismert nyelvi családfamodellhez, és az MTA is érdemesnek tartotta honlapján, valamint MTI-közleményben közzétenni az eredményeket. És a Magyar Nemzet Lugasának június 8-i számában is cikk jelent meg e tárgyban Ötvös Zoltán tollából Genetikai káosz címmel.

Szögezzük le, hogy a lelkesedés helyénvaló, mert az őstörténetünk tisztázását segítő bármely tudományos eredmény üdvözlendő. Mégis elgondolkodtató, hogy a honfoglalók belső-közép-ázsiai kapcsolatait kimutató, szintén nemzetközi tudományos lapban megjelent szegedi genetikai eredmények épp ellenkező reakciókat váltottak ki. Az MTA internetes portálja Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk címmel nyelvész, régész és antropológus közreműködésével sietett összefoglalni a „tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket”, miközben genetikus nem kapott szót, az általunk írt archeogenetikai válaszcikk megjelenését pedig visszautasították. Márpedig az egykori népességek archeogenetikai vizsgálata pontos választ ad azok származására, míg a ma élő emberekből a folyamatos keveredések miatt csak bizonytalan következtetések vonhatók le.

Felmerül a kérdés, hogy mennyiben mond ellent egymásnak a kétféle genetikai eredmény. Szerintünk az adatok jól illeszthetők egymáshoz, de azok értelmezése több óvatosságot követel. Az észtek által vizsgált apai vonal az általunk vizsgált honfoglalókban tíz százalékot képvisel, ezért a mai magyarokban fellelt párhuzamaik tényleg származhattak Árpád népétől, ami jól illik a „Julianus keleti magyarjai” magyarázathoz. Azonban a honfoglalók összességéhez leghasonlóbb népességként is a volgai tatárokat és a velük szomszédos baskírokat azonosítottuk, vagyis nem csupán az egyetlen B539 „ugor migrációs marker” vonala mutat a baskírok-tatárok felé, hanem az egész honfoglaló népesség „nem ugor” vonalainak összessége is.

Úgy tűnik, mintha a baskírok jelentős része Julianus keleti magyarjainak leszármazottja lenne, ami már sokkal nehezebben illeszthető a fenti képbe, mert török nyelvükben nem találtak finnugor nyomokat. Ráadásul a baskírok heterogén dél-szibériai, közép-ázsiai származása (altaji, tuvai, mongol, burját, evenk rokonság) is tökéletesen ráillik arra, amit a honfoglalóknál találtunk. Ha a fenti tanulmány történetesen az R1a-Z2124 markert vizsgálta volna, amely szintén egy százalék alatti a mai magyarokban, de hét százalékban mutattuk ki a honfoglalókból, és hasonló gyakoriságú a baskíroknál is, akkor kirgiz, afgán, kaukázusi török kapcsolatot talált volna. Ne is említsük a Q1a apai vonalat, amely Európában jószerével csak a székelyek körében van jelen kis gyakorisággal, de honfoglaló és hun kori mintákból is kimutattuk, a szakirodalom pedig egyértelműen a hunokhoz köti az itteni megjelenését.

Hanti népművészeti fesztivál a szibériai Susenszkoje mellett. Kapcsolatok
Fotó: REUTERS/Ilya Naymushin

Mindhárom fenti vonal a népvándorlás korában került a Kárpát-medencébe, de egyelőre korántsem tisztázott, hogy melyik vonal pontosan mely népességekkel jött, mert ezekről a népekről a honfoglalókon kívül alig van adatunk. A genetikai kép tehát csak akkor fog összeállni, ha a népvándorlás korának mindegyik régészeti kultúráját minél alaposabban megismertük.

Ettől függetlenül az N-B539 tényleg összeköti a magyarokat a baskírokkal, tatárokkal, távolabbról a manysikkal és hantikkal, sőt tudjuk, hogy egy kazah mintában is megtalálták. A honfoglalók eredetének megválaszolásához azonban az összes meglévő adatot figyelembe kell venni, és a modellbe nehezen illeszthetőket sem ildomos félresöpörni. Egy-egy speciális genetikai vonal kiemelése és analízise eleve meghatározza az adott kérdésre adható válaszokat, de az egész képből csak egy icipici töredéket ábrázol, amelyből nem következtethetünk az egészre.

Mint fentebb bemutattuk, ha több komponens filogenetikai kapcsolatát vizsgáljuk, akkor nagyon sok eltérő helyre mutató, sokszor egymásnak ellentmondó rokonsági kapcsolatot is azonosíthatunk, ezért egyetlen vonal analízise félrevezető lehet. Csak az összes genetikai komponens populációgenetikai vagy teljes genomanalízise képes megmondani, hogy milyen mértékű és pontosan kikkel a legszorosabb egy adott népcsoport rokonsági kapcsolata.

Sokakat összezavarhattak az észt közlemény magyar sajtóban félremagyarázott eredményei, amivel zavart keltettek a közgondolkodásban. De továbbra is ez az a tudományág, amely igen vagy nem válaszokat ad a még megválaszolatlan őstörténeti kérdésekre.

Az archeogenetika természetesen önmagában nem tudja megoldani a magyar etnogenezis problémáit, a megoldáshoz csak az összes érintett szakterület párbeszéde vihet közelebb. Bizakodásra ad okot, hogy az észt közlemény magyar társszerzői között nyelvészt is találunk, mert azt jelzi, hogy a magyar nyelvészek is elmozdulnak abból a dogmatikus álláspontból, mely a nyelvészet és genetika viszonyát korábban úgy értékelte, hogy „semmivel sincs több közük egymáshoz, mint a biciklinek a szemüveghez” – ami nemcsak abszurdum, de minden párbeszédet eleve ellehetetlenít.