Láthatatlan darazsak

Amikor 1941 tavaszán a németek megindították Jugoszlávia elleni hadjáratukat, elérkezett a történelmi pillanat, hogy a Magyar Királyi Honvédség fegyverrel vegye vissza elszakított délvidéki területeink egy részét. Magyarország ekkor már végzetes kényszerpályára került. S bár a Felvidék déli része, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolásának eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, beszűkült külpolitikai mozgástere.

Babucs Zoltán
2021. 04. 10. 12:40
Ansaldo kisharckocsik menetoszlopa Szenttamásnál Forrás: A szerző gyűjteménye
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország a területi revíziót­ a tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok az angolok ellen háborúztak, akikkel titokban gróf Teleki Pál miniszterelnök jó viszonyra törekedett. Érezte, hogy elfogyott körülöttünk a levegő, és félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941 márciusának végén kirobbant jugoszláv krízis alkalmával két tűz közé került. Adolf Hitler Horthy Miklós kormányzónak küldött levelében elismerte a magyar területi követelések jogosságát. Cserébe azt kérte, hogy a Wehrmacht magyar területről is támadást indíthasson Jugoszlávia ellen, amelyhez a honvédség is csatlakozzon, vagyis az országgyarapítások német támogatásáért cserébe benyújtotta a számlát. A kormányzó engedélyezte a német csapatok felvonulását, és reményét fejezte ki, hogy a támadásba bekapcsolódik a honvédség.

A honvédség bevonulását ünneplő kislány Horthy Miklós arcképe alatt Temerinben
Fotó: A szerző gyűjteménye

Összeült a minisztertanács, aztán a Legfelső Honvédelmi Tanács április 1-jei ülésén a miniszterelnök javaslatait szem előtt tartva határozatot fogadtak el: a honvédség akkor kezdhette meg déli hadműveleteit, ha Jugoszlávia mint önálló állam megszűnik létezni, ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, ha a délvidéki őshonos magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki Pál igyekezett a nyugati szövetségesek tudomására hozni, hogy más választásunk nincs – miközben a háta mögött már folyt a német–magyar vezérkari egyeztetés –, de a britek válasza kiábrándító volt. Nem érdekelte őket Magyarország geopolitikai helyzete, s közölték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a honvédség részt vesz a jugoszlávok elleni hadműveletekben, az hadüzenetet eredményez. Teleki politikai működésének csődjét látta, hiszen az 1939 szep­temberében meghirdetett fegyveres semlegesség feladása a békés revízió eredményeinek annullálását eredményezhette. Úgy érezte, helyzete kilátástalanná vált, amelyből csak egy kiutat látott: az öngyilkosságot.

Buzdító beszéd a magyar–jugoszláv határ átlépése előtt
Fotó: A szerző gyűjteménye

Az április 6-i német támadást követően a jugoszláv légierő több bombatámadást intézett magyar települések ellen, és számos, granicsárok által végrehajtott határincidensre is sor került, ám a nem provokált támadásokra válaszlépés csak akkor következett, amikor április 10-én a „független és önálló horvát állam megalakulásával Jugoszlávia megszűnt létezni, és alkotóelemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell.”

Hősök napja Újvidéken, 1941. május 26.
Fotó: A szerző gyűjteménye

A mozgósított és a déli határ mentén felvonultatott magyar királyi 3. honvéd hadsereg csapattestei előtt kihirdették az újabb kormányzói hadparancsot: „Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az 1000 éves déli határokra.”

A jászberényi 2/III. zászlóalj katonái Őrszállás és Sári-puszta között, 1941. április 12.
Fotó: A szerző gyűjteménye

Április 11-én, nagypéntek délután fél kettőkor vette kezdetét a magyar előretörés, a honvédeknek előbb a határ mentén húzódó granicsárőrházak láncolatát kellett legyűrniük, majd másnap áttörniük a Duna–Tisza közén húzódó betonerődvonalon. A térségben állomásozó jugoszláv 1. hadsereg nem fejtett ki jelentős ellenállást, ám lelassította a magyar előrenyomulást azzal, hogy a hidak döntő többségét felrobbantotta, valamint tönkretette a vasúti és a közúti hálózatot. A téliesre fordult időjárás sártengerré változtatta a bácskai fekete földet, ahol ember, gép és ló egyaránt megküzdött az előrejutásért.

A felrobbantott gyékényes–zákányi vasúti híd a Dráván
Fotó: A szerző gyűjteménye

Április 12-én gyorsan leküzdve az előtte álló akadályokat a pécsi 11. gyalogdandár visszafoglalta a Baranya-háromszöget. Miután a jugo­szlávok kiürítették bácskai erődvonalukat, azt a honvédek szinte ellenállás nélkül vették birtokba, a gyorshadtest pedig előrenyomult, hogy elfoglalja a Ferenc-csatornát, és hídfőket létesítsen. Itt tervezték a pápai 1. ejtőernyős zászlóalj első éles bevetését, de már rosszul indult az akció, hiszen a veszprém–jutasi repülőtéren felszállás közben lezuhant a vezérgép, s a kigyulladt SM–75 szállítógépben húszan bennégtek, köztük a zászlóalj parancsnoka, a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjével kitüntetett vitéz Bertalan Árpád őrnagy. A bevetést nem fújták le, hanem módosított céllal hajtották végre az ejtőernyősök, akik a célterülettől harminc kilométerrel távolabb, Csantavértől délre értek földet. Részesei voltak Szenttamás és az ottani híd elfoglalásának, valamint az Újvidék északi részén folyó utcai harcoknak, de az ottani két Duna-híd felrobbantását megakadályozni nem tudták. Zombor, Szabadka és Magyarkanizsa után Szenttamás, Óbecse, Zenta, majd április 14-én – három nap villámháború után – Újvidék, vagyis az egész Bácska magyar kézbe került. Április 16-án Muraszombat, Csáktornya, Alsólendva vált ismét magyarrá, ami Mindszenty József zalaegerszegi plébános fellépésének is köszönhető volt.

Honvédtiszt hallgatja a jugoszláv hadsereg magyar nemzetiségű katonájának beszámolóját
Fotó: A szerző gyűjteménye

E bevonulás puskaporos volt, és teljesen más, mint a felvidéki vagy az erdélyi „csókhadjárat”. Ugyanis a délszláv állam – hasonlóan a románokhoz és a csehszlovákokhoz – igyekezett az uralma alá került magyar területek etnikai összetételét a maga javára megváltoztatni. Több tízezer ó-szerbiai lakost telepített a Délvidékre, kitömve azokat az ottani magyaroktól elvett javakkal. Közülük kerültek ki azon dobrovoljácok és csetnikek, akik Jugoszlávia összeomlását követően diverzáns és szabotőr cselekményeikkel nemcsak a békés lakosságot terrorizálták, hanem zavart keltettek a bevonuló honvédek soraiban is. Mivel ezen szerb fegyveresek nem viseltek egyenruhát, a partizánokhoz hasonlóan rájuk sem vonatkozott a hadijog, és ha fegyverekkel a kezükben fogták el őket, nem számíthattak irgalomra.

Elesett katona temetése. A magyar haderő vesztesége 21 tiszt és 708 honvéd volt
Fotó: A szerző gyűjteménye

Csernavölgyi Antal hadnagy, a munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj szakaszparancsnoka így jellemezte a csetnik harcmodort: „alig néhány ember, legfeljebb szakasznyi, de inkább kisebb erő, váratlan rajtaütésekkel képes volt órákra is meg állítani komoly egységeket. Közelharcba egyszer sem bocsátkoztak. Miután a megtámadottakat felfejlődésre kényszerítették, eltűntek. […] Ahogy a parányi darazsak bele csípnek a náluk sokkal nagyobb emberbe, mit sem törődve azzal, hogy maguk is belepusztulhatnak a csípésbe. […] Két nagy erősségük volt a csetnikeknek. Egyik a láthatatlanság, másik a hazai terep és lakosság ismerete. […] Észrevétlen mozgásuk fokozta a rajtaütések erkölcsi hatását. Csupán eggyel nem voltam kibékülve; nem viseltek semmiféle egyenruhát. Ezt etikailag elítéltem.”

Ansaldo kisharckocsik menetoszlopa Szenttamásnál
Fotó: A szerző gyűjteménye

A honvédség egyik haditudósítója egy 39 M. Csaba felderítő páncélgépkocsin érkezett meg Újvidékre, ahol a csetnikek még javában lövöldöztek, és igyekeztek minél nagyobb pánikot kelteni. Az ő torka is elszorult a meghatottságtól, amikor e sorokat papírra vetette: „Csak lassan tudunk előre jutni. De ezt már nem is figyeli senki. Újvidéknek, e 60 000 lakosú nagyvárosnak magyarjai már itt sírnak-nevetnek a járművek körül, virágok hullanak a kocsikra, bort, kalácsot kínálnak a könnyes szemű, boldog emberek. Ők nem látják, milyen porosak és borostásak vagyunk. Nekik mi vagyunk legszebb teremtései a földnek: magyar katonák, akik elhoztuk számukra a szabadságot.”

Mindezért súlyos árat fizettünk. Jó két hónappal később be kellett lépnünk a Szovjetunió elleni háborúba, s a második világháborúból vesztesként kikerülve az újabb országcsonkítás a bácskai délibábos magyar világ végét is jelentette.

A szerző a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.