Nincs visszaút

Az elmúlt évtizedekben egyre sokasodtak azok a megállapítások, hogy az ember nagymértékben idézi elő az élőlények kipusztulását. Ez igaz, azonban nem mindegyik faj fizet rá az emberi terjeszkedésre: az alkalmazkodóképesek gyakran hasznot húznak a településekből.

Hím barna medve mászik át egy kerítésen Csíkszeredában. A városi lét olykor veszélyekkel jár Fotó: Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

Arra is van példa, hogy ugyanannak a fajnak létezik városi és erdei populációja – ilyen a cinege és a fekete rigó. Az utóbbi madár számára az ember az erdőben veszélyt hordozó lény, míg a városi példányok nem félnek tőlünk, egészen közel engednek magukhoz.

Az utóbbi időben sokat emlegetett kifejezés az emberipajzs-hatás, ami azt jelenti, hogy az ember jelenléte és tevékenysége miatt megszűnik (vagy nagyon lecsökken) a természetes élőhelyen érződő úgynevezett predációs nyomás, vagyis a prédaállatoknak kisebb esélyük van arra, hogy az eredeti élőhelyeiken élő ragadozóikkal a városokban találkoznak. Természetesen kisebb ragadozók élnek a városokban is, de az ő hatásuk nem olyan, mint a vadonban, így ezek nem gyakorolnak olyan erős szelekciós nyomást a városi prédákra. Azok az állatfajok tehát, amelyek megtanultak az ember közelében élni, elég jól járnak, az ember közelsége (és mindaz, amit a városi környezet nyújt) ugyanis megvédi őket az eredeti ragadozóiktól, akik nem követik őket a városokba. Az ember akkor is oltalmaz, ha éppen nem tartózkodik az utcán. A koronavírusjárvány tavaszi kitörésekor elrendelt mozgáskorlátozás hatására érezhetően megnőtt a vadállatok városi jelenléte.

A kutatások azt mutatják, hogy az állatok folyamatosan alkalmazkodnak a változó városi körülményekhez. Az adaptáció messzemenő következményekkel jár: a több generáción át az ember közelében élő fajok számára már nem biztos, hogy a visszaút a szabad természetbe nyitva marad. Ahhoz a környezethez már nem feltétlenül tudnának alkalmazkodni, és a vadonban ismét az eredeti ragadozóik leselkednének rájuk, akiktől már rég elszoktak. A betérő fajok zömének szerencséje, hogy nem károsak a számunkra, ezért nem irtjuk azokat. (Ez nem mondható el a medvéről, hiszen nem biztos, hogy közönyösen szemlélnénk, ha fejlett példányok sétálnának az utcákon.)

– Nem állíthatjuk, hogy a város az állatok számára terülj-terülj asztalkámat kínálna, és azt sem, hogy a városban nincsenek veszélyek. De a városok mindenképpen tolerálható környezeti feltételeket kínálnak sok állat (és növény) számára, csak ehhez alkalmazkodni kell tudni. Ezt az alkalmazkodást néhány faj sikerrel meglépte, így az ember és az állatvilág képes hosszú távon egymás mellett élni – fogalmaz Garamszegi László Zsolt.