Időközben a franciák a kamondi gázlónál is átkeltek. A 9. huszárezred, amely már két napja a környéken tartózkodott, a Marcal-mentén a híd két oldalán alaposan felderítette a terepet. A csatározások során bizonyosan megtalálták a szegvári gázlót, de az túlságosan közel volt Andrássy tornai táborához. Így akadhattak rá a kamondi gázlóra is, amelyen a huszárok előőrsei a híd elleni támadással egyidőben átkeltek. Amikor Gosztonyi tudomást szerzett a veszélyes francia akcióról, a dandárának jobbszárnyán álló József-huszárokat küldte a gázlóhoz. Az erdélyi huszárok visszaszorították az átkelt franciákat, de a 9. huszárezred zömének beérkeztekor a franciák kerültek fölénybe. A rohamot a József-huszárok csekély számuk miatt nem állhatták ki, és visszavonultak. Gosztonyi a veszprémi ezredeskapitányi osztályt küldte a József-huszárok segítségére, de a veszprémieket magával rántották a menekülésbe csapó huszárok. A két osztály a dabrókai udvarház mögé vonult vissza. Az udvarháztól délre álló veszprémi ezredesfőhadnagyi osztály Gosztonyi parancsára az előrenyomuló franciákra támadt. Az inszurgensek olyan hirtelen tudták megrohanni a franciák jobbszárnyát, hogy azok kénytelenek voltak visszavonulni, ezzel a veszprémi ezredeskapitányi osztály és a József-huszárok időt nyertek, hogy rendezzék soraikat, és újra kialakíthatták az arcvonalat.
A kamondi francia átkeléssel a franciák remekül ki tudták használni János főherceg törzsének kusza viszonyait. Ha Gosztonyi időben értesült volna a kamondi gázlóról, akkor az ott felállított őrség meg tudta volna akadályozni a francia lovasság átkelését. Ez azonban elmaradt, így a franciák a két átkelőhelyet viszonylag gyorsan és könnyedén el tudták foglalni. A vati hídotn átkelt a Colbert-dandár másik két lovasezrede, így Gosztonyival szemben immáron jelentős túlerő állt. A francia lovasság vonalának fedezetében a francia könnyűgyalogság balra kanyarodott, hogy a Nagykamondtól keletre elterülő erdőt elérje, és Gosztonyi vonalának jobbját az erdőből megtámadhassa. Gosztonyi csapatai azonban észrevették az újabb francia fondorlatot, és a gradiskaiak gyorsan az erdőbe siettek, ahol csatlakozott hozzájuk az erősítésként küldött grazi landwehrzászlóalj is.
A franciák a tüzérséget is átvonták a Marcalon, és délután öt órakor tüzet nyitottak a dabrókai csapatokra. Gosztonyi öt lövege viszonozta a tüzet, de egy órai harcot követően a francia tüzérség fölénybe került, és Gosztonyinak vissza kellett vonulni. Mivel ekkorra már a fősereg biztonságos távolba ért, a dabrókai csapatok lassan, lépcsőzetesen, a tüzérség folyamatos tüzelése mellett teljes biztosításban vonták vissza magukat. A jobbszárnyon a kamondi erdőben a gyalogság az erdő szélén, a lovassággal egy vonalban maradva hátrált. A franciák lassan követték a visszavonulást, nem zavarták a menetet, amely Karakószörcsökig tartott, ott rövid pihenőt tartottak, majd egészen Nagyszőlősig folytatódott. Ezzel az ütközet nyugati tengelyében a harcok elültek.
A reguláris csapatok és az inszurgensek 17 halottat és 40 sebesültet vesztettek (köztük három sebesült tisztet a József-huszároktól). A franciák veszteségéről nincsen ilyen pontos adatunk. Maretich 600 fős becslése rendkívül túlzó. Mivel a francia ezredek tiszti veszteségadatai szerint mindössze a 9. huszárezred vesztett három sebesült tisztet, tehát éppen annyit, mint a József-huszárok, a francia veszteséget is 50-100 fő közé kell helyeznünk.
A Marcal vonalának másik tengelyén, a Türje-Gógánfa-Torna térségben 10-én délután öt órakor kezdődött a harc. Boxich ezredes utóvédje felderítést indított nyugati irányban, amely Türjénél francia csapatokba, a 9. lovasvadászezred katonáiba botlott. A felderítők harcolva húzódtak vissza a gógánfai hídhoz. Grouchy csapatai ezzel rábukkantak a tüskevári tábort fedező alakulatra, és federíthették a Marcal vonalának déli szárnyát is. Boxich attól tartott, hogy Marcalon a franciák elsősorban az utóvéd jobbszárnyán át tudnak kelni, amivel bekeríthették volna csapatait, ezért 10-én este úgy határozott, hogy visszavonul.
A franciák nagyon aktívak maradtak, már 10-én este, és 11-én korán reggel kirajzottak felderítőik a Marcalon átkelőt keresni. Rövid időn belül rátaláltak a megyeri hídra, és azonnal nagyobb csapattal indultak átkelésre. A hír hallatán Boxich teljes seregével a Torna átkelőjének fedezésére vonult, és Galsánál vett állást. Erősítésként Jellachich hadosztályától két darab 3 fontos ágyút kapott. Elővédjei széles fronton nyugati és délnyugati irányból biztosították állásait. A franciák szorosan követték Boxich csapatait, és már a délelőtt folyamán kisebb-nagyobb összecsapások alakultak ki az egész vonalon.
A fő francia támadás ezen az oldalon is délután három óra körül indult. Eugéne kiválóan szervezte meg a támadást, mivel a két eltérő irányból indított támadás megosztotta az ellenséges utóvéd erejét és figyelmét. Elsőként Boxich előőrseit támadták meg a francia lovasvadászok, és a galsai csapatokhoz szorították vissza őket. Grouchy az erős ellenséges állás ellen rohamot vezényelt a 9. lovasvadászezrednek. A szembenálló Ott-huszárokat megtörte a francia lovasok lendülete, és a huszárok menekülésük közben a határőrök arcvonalát szétzilálták. A francia lovasok így meglehetősen könnyedén győzelmet arattak a báni gyalogságon is, és elfoglalták Galsa falut. Boxich a még rendben álló csapataival Torna faluhoz vonult vissza, ahol a futókat is rendezni tudta, és ismételten szilárd arcvonalat alakíthatott ki.
Grouchy lovasai esti hat órakor átkelve a Torna-patakon csatlakozni tudtak a karakói hídtól jövő úton előrenyomuló Colbert-dandár jobbszárnyához. Boxich csapatai ekkor már az Andrássy-dandár fedezetében tudták folytatni visszavonulásukat Nagyszőlős felé. A franciák a beálló sötétség miatt nem zavarták meg a visszavonulást, lassan követték a visszavonulókat, és megszállták az üresen maradt Torna és Berzseny falvakat.
A déli tengely veszteségeiről nem készült jelentés. A báni gyalogság és az Ott-huszárok bizonyosan érzékeny veszteséget szenvedhettek, de összveszteségük még így is legfeljebb száz fő körül mozoghatott. A francia veszteségekről sincsen információnk, annyi bizonyos, hogy Grouchy lovasezredei nem vesztettek tisztet a nap folyamán.
A beálló sötétség véget vetett a harcnak. A kemény küzdelem után mindkét oldalról épségben visszavonuló utóvédcsapatok folytatták menetüket Pápa felé. A francia csapatok az elért pozíciókban maradtak, felderítőik természetesen széles körben folytatták a járőrözést. A francia gyalogsági zöm este érkezett a karakói hídhoz, ahol táborba vonult. János főherceg csapatai is este érték el Pápát, és tábort vertek. A vati híd felől vezető úton Borsosgyőrnél alakítottak ki utóvédállást, ahova az éjszaka és a reggel folyamán érkezett be Andrássy lovassága, míg a gyalogság bevonult hadosztályaihoz.
A karakói ütközet mérlege a veszteségadatokon túl a hadjárat és az inszurrekció szempontjából is megvonható. A hadjáratban az ütközet jelentős szerepet tölt be. A visszavonuló Belső-Ausztriai Hadsereg tüskevári táborából ellentámadást akart indítani a Marcalon átkelőben lévő franciák ellen, ezért túlságosan gyenge utóvéddel védelmezte a karakói hidat. János főherceg 11-én mégis meggondolta magát, és elvetette a támadás ötletét, majd elrendelte a visszavonulást Pápa felé. Az utóvédet alkotó csapatok kellő megerősítését azonban elmulasztotta, sőt, még onnan volt el csapatokat. A francia támadásnak így egy meglehetősen gyenge utóvéd csak korlátozott ideig állhatott ellen. A karakói híd körül lezajlott harcokat Gosztonyi ezredeskapitány a lehetőségekhez képest jól vezette, a francia túlerő ellen jól manőverezett.
János főherceg és törzse az ütközet alatt nem játszott pozitív szerepet. A bizonytalan tervek és lagymatag végrehajtás, a megváltoztatott elképzelésekhez nem igazított erőcsoportosítás rendkívül megnehezítette az utóvéd dolgát. Nem gondoskodtak kellőképpen a vati híd védelméről, ami lehetőséget adott a franciáknak az egyik legfontosabb Marcal-híd elfoglalására, így a főherceg tervét a karakói csatára eleve lehetetlenné tették. Amikor azonban ezt belátva a főherceg mégis a visszavonulás mellett döntött, akkor nem erősítette meg kellőképpen a hadsereg védelmét. Az utóvédet alkotó csapatok kizárólag a Magyar Szent Korona országaiból kiegészített csapatok voltak, ezek önfeláldozó harca tette lehetővé a Belső-Ausztriai Hadsereg kényelmes menetét Pápára.
Az ütközet mérlege az inszurrekció harci értékéről fontos tanulságot hordoz. A karakói ütközet kisháborús művelet volt. A csapatoknak svadron- illetve osztályszintű manővereket kellett végrehajtani, az egyéni bátorság nagyobb teret nyerhetett. A harcok során az inszurgens csapatok megállták a helyüket. A hadvezetés rendkívül helyesen reguláris huszárokkal karöltve vetette be az inszurgenseket, amely során részben az inszurgens tisztek tanulhatták a hadi vezetést, másrészt a katonák is láthatták a reguláris huszárok harcmódját. A harcokban a veszprémi felkelők a legteljesebb mértékben alkalmasnak bizonyultak elő- és utóvédharcokra. Az sem elhanyagolható, hogy Gosztonyi ezredeskapitány kiválóan alkalmazta a kisháborús manővereket az ütközet során.
A győri csata azt bizonyította, hogy a hadba hívás után két, a megalakulás után egy hónappal az inszurgens csapatok minden személyes bátorságuk ellenére sem voltak még alkalmasak nagy tömegekben vívott csatára, nem értettek az ezred- dandárszintű manőverezéshez, gyenge felszerelésük, fegyverzetük és kiképzettségük esélytelenné tette őket a francia lovasság ellen. A karakói ütközet viszont egyértelművé tette, hogy kisháborúra már ekkor is alkalmazhatóak voltak.
A szerző: Nagy-Luttenberger István, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa