A tudósok kiderítették mennyire volt hideg a jégkorszakban

Meglepő módon a klímakutatók egy fosszilis óceáni planktont használtak a múlt hőmérőjeként.

Forrás: Pexels

Az eredmények egybecsengenek a legújabb ismereteinkkel azzal kapcsolatban, hogy miként reagálnak a Föld sarkvidékei a hőmérsékleti változásokra. „A klímamodellek azt jósolják, hogy a magas földrajzi szélességek hamarabb melegszenek majd fel, mint az alacsony szélességek – folytatja a kutatónő.

Ha a jövőbeli előrejelzésekre pillantunk, azt látjuk, hogy az Északi-sarkkörön túl melegszik leglátványosabban az éghajlat. Ezt a jelenséget sarki amplifikáció néven ismeri a klímatudomány. Az utolsó glaciális maximum idején is pont ez történt, csak ellenkező előjellel. A magasabb szélességek egyszerűen érzékenyebbek a klímaváltozásra, és nem lesz ez másként a jövőben sem.„

Fotó: Pexels

Nagyon alacsony volt a szén-dioxid szint

A jégkorszak pontos hőmérsékletének ismerete azért fontos, mert ennek segítségével számíthatjuk ki a klíma karbonérzékenységét, vagyis azt, hogy a globális hőmérséklet milyen mértékben tolódik el a légköri széndioxid-mennyiség változásának hatására.

Tierney és csoportja úgy számítják, hogy a légköri széndioxidszint minden megkettőződésére a globális hőmérséklet 3.4°C-os növekedéssel reagál.

Ez az érték pont a közepére esik a klímamodellek legújabb generációja által becsült tartománynak (1.8 – 5.6°C).

A legutóbbi jégkorszak alatt a légköri széndioxidszint mintegy 180 ppm (milliomodrész) volt, ami nagyon alacsonynak számít. Az ipari forradalom előtti időkre ez az érték 280 ppm-re növekedett, mára pedig elértük a 415 ppm-es szintet.

„A Párizsi Egyezmény az ipari forradalom előtti szinthez képest 1.5°C-ban szerette volna rögzíteni a maximális felmelegedés mértékét, de a széndioxidszint jelenlegi növekedési ütemét tekintve

Rendkívül nehéznek tűnik a 2°C-ot meghaladó felmelegedés elkerülése – emelte ki Tierney. – Már mostanra elértünk nagyjából 1.1°C-nyi felmelegedést, de minél kevésbé halad előre ez a folyamat, annál jobb, mert a Föld csakugyan nagyon érzékenyen reagál a széndioxidszint változásaira.”

Fotó: Pexels

A fosszilis óceáni plankton, mint a múlt hőmérője

Mivel a jégkorszak idején nem voltak hőmérők, a kutatóknak modelleket kellett kidolgozniuk, hogy a fosszilis óceáni planktonból származó adatokat tengerfelszíni hőmérséklet-értékekre fordítsák.

A fosszilis adatokat aztán az adat-asszimilációnak nevezett és az időjárás-előrejelzésben elterjedten alkalmazott módszer révén összekombinálták az utolsó glaciális maximum klímamodell-szimulációival.

„A meteorológusok azt csinálják, hogy mérik az aktuális hőmérsékletet, nyomást és páratartalmat, és ezeket a mérési adatokat a modellbe betáplálva próbálják megjósolni a várható időjárást. Mi a Colorado-beli Boulderben található Nemzeti Légkörkutató Központ klímamodelljét használjuk arra,

Hogy egyfajta visszafelé jóslással következtessünk a jégkorszak klímájára: a modellbe betápláljuk az aktuális mérési eredményeket, és a szimulációt időben visszafelé futtatva próbáljuk kitalálni, milyen lehetett akkor az időjárás.„

Tierney és csapata azt tervezik, hogy a jövőben ugyanennek a technikának a segítségével fogják rekonstruálni a Föld múltjának meleg epizódjait.

„Ha sikerül a múltbeli meleg periódusokat felelevenítenünk, fontos kérdéseket kezdhetünk megválaszolni azzal kapcsolatban, hogy miként reagál a Föld az igen magas széndioxidszintekre, és többet megtudhatunk arról, mi várható a jövőbeni klímaváltozástól”

Fotó: Pexels