Az amerikaiak nem csak a Föld bármely pontjáról szavazhatnak, hanem az egész naprendszerből, az űrből is. Ami a gyakorlatban egyelőre még a Nemzetközi Űrállomást jelenti.
A NASA űrhajósa, Kate Rubins a Nemzetközi Űrállomás „szavazófülkéjében” fog szavazni. Rubins 2016-ban már egyszer voksolt a világűrből.
Az űrben szavazni 1997 óta lehet, mikor törvényre emelték a lehetőséget. Azóta már a NASA számos űrhajósa a Föld körüli pályájáról gyakorolja a polgári kötelességét.
Az amerikaiak a világ minden tájáról gyakorolják szavazati jogukat, így a novemberi elnökválasztáson néhány „szavazólap” a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén élő és dolgozó NASA űrhajósoknak is jut.
Hogyan szavaznak az űrből?
A szavazás hasonlóképpen zajlik, mint más az Államok területétől távol tartózkodó személyek esetében. Mivel az asztronauták kiképzésre Houstonba költöznek, a legtöbben a texasi lakosként szavaznak, de módjukban áll eredeti címüknek megfelelő államból is voksolni. Először digitális próbapéldányt küldenek, majd tesztelik, hogy képesek-e az állomáson kitölteni és visszaküldeni a hivatalnak. Sikeres teszt után kapják a biztonságos, védett elektronikus szavazólapot.
A leadott voks e-mailben megy el, s csak az illetékes jegyző rendelkezik megfelelő jelszóval, hogy „felnyithassa”.
A tervek szerint a NASA 2024-ben küld űrhajósokat a Marsra: a szavazati jogukkal a jövendő telepesei is élhetnek majd, függetlenül attól, hogy a naprendszer melyik részén tartózkodnak.
Hétmilliárd forintot érő vécé a világűrben
Évtizedek után először küldenek fel egy új, 23 millió dolláros (7 milliárd forintos), titánból készült vécét a Nemzetközi Űrállomásra. A csomag eredetileg csütörtökön indult volna útnak a virginiai Wallops-szigetről, de a fellövését az utolsó pillanatban péntek éjszakára halasztották.
Orosz illemhelyeket vált fel a titánvécé
A 45 kilogramm súlyú, 71 centiméter magas új vécé – hivatalos nevén Univerzális Hulladékgazdálkodási Rendszer – feleakkora, mint az űrállomás jelenleg használt eredeti két toalettje, amelyet még az oroszok építettek be.
A vécét úgy tervezték, hogy illeszkedjen a NASA Orion kapszulájába is, amely néhány éven belül asztronautákat szállít majd a Holdra.
Ha beválik, elkezdődhet a gyártása is.Mivel a SpaceX már képes űrhajósokat vinni az űrállomásra, és egy éven belül már a Boeing is felküldi az első legénységet az űrbe, több űrvécére lesz szükség.
Most már a női asztronautákra is gondoltak
Az űrállomás régi vécéit inkább férfiak igényeire szabták. A NASA azonban a női űrhajósok kényelme érdekében kicsit megdöntötte az ülőke peremét és meg is magasította.