A kandallót ma jobbára a romantikus lelkek kedvelik, s kevés konyha akad, ahol telente még megrakják a sparheltet. Kezdjük a kályhánál! – mondhatnánk a fűtés történetében tallózva, de ennél korábban kezdődik a história. Hinnénk, hogy a gázfűtés hazai meghonosításában Széchenyi István is szerepet kapott?
A szerzetesek hajdan sokat vacoghattak. Kubinyi András történész kutatásaiból tudjuk, hogy a középkori kolostorok puritán „típustervek” alapján épültek. A dormitóriumot, azaz a hálótermet nem fűtötték, miként a refektóriumot, az ebédlőt sem. A barátok csak a konyhában melegedtek, vagy ott, ahol borotválták őket és a hajukat levágták.
Ausztriában például a ciszterciek kérvényezték, hogy komfortosabb lehessen az ebédlő, mivel a tányérjukra fagyott az étel, poharukba az ital.
A megoldás gyakorta az ókorból átmentett légfűtés volt. Ezzel a történész szerint a domonkos szerzetesek budai kolostorában és iskolájában is éltek.

Fotó: Pexels
Átvették e megoldást a középkori várakban is, ahol korábban a kandalló és a füstös szabadtűzhely állt használatban. A várurak és hölgyeik mégsem érezhették magukat kellemesen a nagy, huzatos terekben, könnyű volt beszerezni valami kórságot.
A nagy áttörést a szobák kialakítása és a kívülről megrakható kályhák megjelenése hozta. A XV–XVI. században a téli napokon már fűtött helyiségben időzött, aki tehette, s csak éjszakára tért a fagyos hálókamrába. A míves csempékből épített kályha díszéül is szolgált a váraknak és lakóházaknak.
Igaz, a kéménytüzek olykor egész városrészeket égettek hamuvá – például Egerben is. A parasztházakban a kemence lett az otthon lelke. Egyes tájakon például a hajadon leány nem is gyújthatta meg a tüzet, e teendő az idősek kiváltságának számított.
A következő nagy fejezet a táv- és gázfűtés kiépítése. Hazánkban 1899-ben alkalmaztak ilyet az Országházban, majd két évtizedre rá Budán, a Gellért Szállóban.

Fotó: Urbán Tamás / Fortepan
„A gáz a háztartás mindenese” – hazánkban e szlogennel állították ki az újdonságnak számító gázfűtés első alkalmazását a háztartásokban 1939-ben.
De ne feledkezzünk meg arról, hogy a XIX. század első felében e terület modernizálásából is részt vállalt Széchenyi István, aki angliai utazásai alkalmával leste el a gázfűtés újdonságát. Meglátogatott odakinn például egy gázművet, sőt kalandos körülmények között hazacsempészett egy gázmasinát.