Így vészelte át a koronavírust a fiatal naszályi pár Skóciában

Benyó Eszter és Lődi Péter álmukban sem gondolták volna, milyen tapasztalatokat szereznek majd a skót luxusszállodában, ahova dolgozni indultak tavaly ősszel – írja a kemma.hu

Komoly döntést hozott 2019 nyarán Benyó Eszter és párja, Lődi Péter, amikor úgy határoztak, hogy tapasztalatszerzés és nyelvgyakorlás céljából külföldön vállalnak munkát. A 18 éves, frissen érettségizett lány és pár évvel idősebb barátja Skóciába, egy ötcsillagos luxusszállodába ment, ott érte őket a koronavírus első hulláma. A fiatalok most, csaknem fél évvel a kinti kalandok után meséltek az ottani eseményekről.

– Nagyon izgultunk az utazás előtt. Előtte még sosem voltam ilyen sokáig távol az otthonomtól, tudtam, hogy anyukám félteni fog – kezd bele a történetbe Eszter, aki azidőtájt még nem is sejtette, mennyi oka lesz majd édesanyjának az aggodalomra. Esztert szobalányként, Pétert pincérként szerződtette a skót szálloda, ahova októberben érkeztek meg.

A kalandorok megérkezésük pillanatában szembesültek azzal, hova is érkeztek. A szálloda saját vasútállomásán sofőr várta őket, ami igazán meghökkentő volt a számukra, majd másnap a személyzetért felelős munkatárs végigvezette őket a fényűző hotel valamennyi emeletén. Bekukkantott velük a pazarul berendezett szobákba, bejárták a hatalmas golfpályákat, megmutatta nekik az elegáns éttermeket – mert három is volt a helyen! –, és elmondta, hogy a komplexum területén vadászgörények is élnek, sőt még solymászni is lehet. Mindent egybevetve, a skót kaland ígéretesen indult:

– Minden csupa luxus és csillogás volt, amitől leesett az állunk. Azt hittük, ilyen csak a filmekben van – összegzett az első benyomásukat Péter.

Sajnos ezután jött a feketeleves. Kiderült, hogy a munkásszálló már nem ennyire káprázatos.

– Szűk szobák, keskeny ágyak és nagyon rideg környezet fogadott minket. Sehol egy dekoráció, egy kép, csupán a mindenhova kihelyezett, abszurd falragaszok, amik a mentális egészség fontosságát hirdették. Ráadásul a mosdónál külön csapból jött a hideg és a meleg víz, amit nem tudtam megszokni. Ezek apróságoknak tűnnek, azok is, leginkább a kontraszt volt megdöbbentő – foglalta össze Eszter a tapasztalataikat.

Elkezdtek szállingózni a hírek

Az idő gyorsan repült a kemény munkával, majd pár hónap múlva megérkeztek az első hírek: valami baj van a világban. A fiatalok a beszélgetésünkkor együtt próbálták időrendbe helyezni a történteket. Elmondták, hogy már 2020 első heteiben volt szó a koronavírusról, a helyzet pedig gyorsan romlott.

– Február végére már napi ezer halottról is beszéltek. Egyszerre volt hihetetlen és borzasztó. A hotel még egy darabig működött, majd március közepén a kormány elrendelte valamennyi vendéglátóhely bezárását. Ez egyben azt is jelentette, hogy a munkakörünk is megszűnt, a szerződésünk pedig a helyzethez idomulva módosult, de csodálatos módon mégsem maradtunk pénz nélkül, ugyanis a rendelet alapján megkaptuk a fizetésünk 80 százalékát, ami így is szép összeg volt. Haza nem akartunk jönni, így maradtunk a munkásszálláson, bízva abban, hogy hamar jobbra fordul a helyzet – emlékezett vissza a fiatal lány, aki később elvállalta a szállás rendben tartását, hogy ezzel is némi plusz jövedelemhez jusson.

Eszter és Péter körülményei idővel egyre mostohábbak lettek, ugyanis a szállót és a várost összekötő buszjárat is megszűnt. Így a legközelebbi bolt, az egyetlen hely, ahova még kimentek, 45 percnyi sétára került tőlük. Ráadásul egészségügyi szolgáltatást is csak kisebb fennakadással tudtak igénybe venni.

– Az akkori rendszer úgy működött, hogy fel kellett hívni az adott rendelőt, ahol az asszisztens felvette a panaszt és az adatokat, köztük a telefonszámot, az orvos pedig később megkereste a pácienst. De sajnos kiderült, hogy külföldi számot nem tudnak hívni. Egy munkatársamtól kértem segítséget, aki megengedte, hogy az ő telefonszámát használjam, így végül sikerrel jártam – mondta el Péter.

Ráadásul a koszt sem volt kiemelkedő, tekintve, hogy „külsős” étterem híján be kellett érniük a menza kínálatával, ahol többnyire mirelit marhahúst kaptak valamilyen körettel.

– Korábban is a helyi étkezdében ettünk, mert a szálloda éttermei megfizethetetlenek voltak a számunkra, ráadásul mindig telt ház volt mindegyikben. Néha elmentünk valamelyik közeli, olcsóbb helyre. A korlátozások idején ez az opció megszűnt, a menzán meg nagyon leromlott az ételek minősége. Elég olcsó és nagyon zsíros volt minden. Hús tésztával, hús rizzsel. A végén már salátáról álmodoztunk. Bármit megadtam volna egy nagy adag zöldségért! – mesélte most már nevetve Eszter.

Multikulturalizmus és vidám délutánok

A fiatalok július közepén jöttek haza, épp a hotel újranyitása előtt pár nappal, így a mintegy 3,5 hónapot a munkásszállón töltötték. Ezalatt igyekeztek a legtöbbet kihozni a helyzetből, ismerkedtek a többi lakóval, a különböző kultúrákkal, sőt jó angolszász szokás szerint teadélutánokat is szerveztek.

– Amikor valaki azt mondja, milyen szörnyű lehetett, mindig kijavítom: nem mindig volt jó, de összességében egy fantasztikus tapasztalatra tettünk szert még így, koronavírussal, bezártsággal, aggodalmakkal együtt is. Ahány embert, annyiféle kultúrát ismertünk meg, amire sehol máshol nem lett volna lehetőségünk. Voltak angol, olasz, indiai, svájci, holland, francia, sőt vajdasági magyar munkatársaink, a skótokat nem is említve. Mint egy kulturális olvasztótégely, olyan volt az a szálló – domborította ki a helyzet pozitív oldalát Péter, Eszter pedig hozzátette:

– A kint töltött időszak legemlékezetesebb pillanatai az egyik angol lánnyal töltött délutánjaink. Letelepedtünk a társalgóba egy bögre illatos teával, és miközben szürcsölgettük, mindig valami izgalmas témát jártunk körül.

Összegezve a kint töltött hónapokat, mindketten jó szívvel gondolnak vissza a gyönyörű országra, a sok új barátra, és csak ajánlani tudják mindenkinek a külföldi tapasztalatszerzést – de azt azért hozzáteszik, hogy lehetőleg koronavírus-mentesen! Búcsúzóul még megkérdeztem, hogy a hosszú hónapok alatt a családjukon kívül mi hiányzott nekik itthonról a legjobban. Mosolyogva összenéztek, majd egyszerre vágták rá: a rántott hús!

Aktív diákévek

Esztert és Pétert korábban is foglakoztatták a határon túli témák. Mindketten részt vettek A Vértes Agorája Youth is On!, illetve Quo Vadis, Iuvenis? elnevezésű nemzetközi konferenciáin, amiknek köszönhetően Svédországba és Görögországba is eljutottak. Eszter korábban a Tatai Református Gimnázium tanulója volt, Péter pedig a Tatabányai Árpád Gimnáziumban végzett. Jelenleg mindketten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói, Eszter elsőéves pszichológia szakon, Péter harmadéves politológián.