Fotó: Nemes Zsuzsa
Életrajzírói számos csodatételéről emlékeznek meg: feltámasztott több halottat, köztük az egyik tanítványát, engedelmeskedtek neki a növények és az állatok, és hatalma volt az ördögűzésben. Sulpicius Severus így emlékezett meg a találkozásukról: „El se hinnék, hogy mekkora alázattal és milyen szívélyesen fogadott! Nagyon szerencsésnek tartotta magát, és örvendezett az Úrban, hogy annyira megbecsültem őt, hogy vállalkoztam az utazásra. Alig merem bevallani, hogy engem, nyomorultat arra méltatott, hogy meghívott a szent étkezéshez, és kezemre ő öntött vizet, este pedig ő maga mosta meg a lábamat. […] Nem beszélt velem másról, mint arról, hogy mennyire fontos elhagyni a világ csábításait, és korunk terhét, hogy Jézus Urunkat szabadon és akadálytalanul kövessük. […] Mennyi komolyság, milyen méltóság volt Márton szavaiban és beszédében! Milyen éles elméjű és erőteljes volt. […] Nem hagyott egy üres órát sem, amelyet Isten szolgálatával ki ne töltött volna, mert semmi pihenést vagy más elfoglaltságot nem engedett meg magának, még az ételre és az alvásra sem gondolt, csak amennyire a természet rákényszerítette.”[1]
Fotó: Nemes Zsuzsa
Magyarországi tisztelete már az Árpád-kor elejétől kimutatható. A Koppány elleni csatájára készülő ifjú István király a Képes Krónika szerint „szent Márton hitvalló közbenjárásával kérte az isteni irgalmasság segítségét”[2] a győzelméhez, utána pedig elrendelte, hogy a legyőzött Koppány vezér tartományában lakó összes népek gyermekeikből, termésükből és barmaikból örökös jogon tizedet adjanak szent Márton szerzetesi közösségének (a mai pannonhalmi bencés monostornak – N. Zs.). Szerte a Kárpát-medencében számos templomnak ő a védőszentje. A Somló-hegy oldalában fennállott, hajdani Szentmártonfölde település templomáé is, amely az átépítéséig Magyarország legkisebb körtemploma volt a maga 260 cm-es átmérőjével, és a tőle 50 méterre felbuzgó forrásé is.
Annak, hogy népünk mennyire a magáénak érezte Szent Mártont, a legjobb alátámasztása az a sok népszokás, amely a névünnepéhez kötődik. Aznap egyebek között „mártonludat” esznek, és „mártonbort” isznak. Az előbbi arra az életeseményére utal, hogy püspökké választását megelőzendő elrejtőzött egy baromfiudvarban, de a ludak gágogása odacsalta a keresőit, akik magukkal vitték, és a tisztségbe emelték. Az utóbbi pedig arra, hogy a névünnepén lehetett csapra verni a hordót, hogy az újbort először megkóstolják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!