Harmincéves lett az egyik legszebb barátság
Szerdán volt a harmincadik évfordulója annak, hogy először jelent meg a Kázmér és Huba.
Szabadidejében rajzolgatott Bill Watterson, aki különböző reklámokon dolgozott akkoriban. Többféle képregényt is készített, a szakma azonban nem akarta befogadni ezeket. Végül egy képregényekkel foglalkozó cég, a United Feature Syndicate – amely különböző lapoknak értékesített ilyen képsorokat – pozitívan reagált egy történetére, amelyben a főszereplőnek volt egy öccse és neki egy plüsstigrise. Miután Wattersonnak elmondták, hogy utóbbi két karakter a legerősebb a sztorijában, az ő főszereplésükkel újabb képregényt pingált, amely 1985. november 18-án jelent meg először nyomtatásban és hamar sikeres lett.
Ez volt a Kázmér és Huba (Calvin and Hobbes), amelyet egy éven belül már 250 újságban lehetett olvasni, egy évvel később pedig olyan Amerika-szerte ismert lapok írtak róla pozitívan, mint a Los Angeles Times. A nyolcvanas évek második felében Watterson kétszer is elnyerte a legjobb képregényrajzolónak járó díjat, így a szakma is elismerte munkáját. Ám a készítő érdeklődése más irányba kezdett elmozdulni, 1991–1992-ben és 1994-ben is hosszú hónapokra felhagyott a Kázmér és Huba rajzolásával. 1995 vége felé Bill Watterson aztán bejelentette: abbahagyja a sorozatot, indoklása szerint nem szerette a határidőket és hogy rövid történetekkel dolgozhatott csak.
„A képregény rajzolása kiváltság és élvezet is volt számomra, köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottatok ehhez.”
– zárta Watterson a Kázmér és Hubát kiadó újságoknak írt levelét. Az utolsó képkockák 1995. december 31-én jelentek meg a történetből. Az első, ’85-ös képsorban Kázmér egy tonhallal operáló tigriscsapdát épített, amellyel elfogja Hubát. Az utolsó, ’95-ös történetben pedig már mint barátok hódolnak egyik kedvenc foglalatosságuknak, a szánkózásnak, miközben ismételten nagy filozófiai megállapításra jutnak: „A világ egy varázslatos dolog, Huba öreg barátom. Fedezzük fel!”
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.